Vágólapra másolva!
Egyetért Sebastian Vettel kritikájával Bernd Schneider, a német túraautó-bajnokság legendája, aki úgy véli, honfitársa nem lehet ennyivel lassabb Charles Leclerc-nél. A monacói pilótát közben Ross Brawn a hétszeres világbajnok Michael Schumacherhez hasonlította.

Egyre nagyobbra nyílik az olló a Ferrarinál remekül szereplő Charles Leclerc és távozó csapattársa, Sebastian Vettel között. Miközben a monacói pilóta a 4. lett a Portugál Nagydíjon és versenyben maradt az egyéni pontverseny 4. helyéért is, a négyszeres világbajnoknak a pontszerzés is alig jött össze.

Vettel a 2019-es Német Nagydíjon a sisakfestésével Schneider előtt tisztelgett Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Vettel eddig csendben tűrte a megpróbáltatásokat és az egyre élesebb kritikákat is, a portimaói futam után viszont kijelentette, Leclerc jobb autót kap a Ferraritól, a csapat viszont ezt tagadta, és a német versenyző is finomított az álláspontján. Ettől függetlenül Vettel honfitársa, a DTM rekordbajnoka, Bernd Schneider kiáll a német pilóta mellett.

– nyilatkozta az AvD Motorsport magazinnak Schneider, aki 1988 és 1990 között a Zakspeed színeiben kilenc F1-es nagydíjon is rajthoz állt, de végül a túraautózásban szerzett hírnevet magának.

„Ez az év már természetesen elveszett, már a tesztelésnél is látszott, hogy nem ígérkezik könnyűnek az idei év. Úgy gondolom, Vettel már alig várja, hogy vége legyen, nem lehet elégedett azzal, ahogy pillanatnyilag szerepel – vélte Schneider, aki jó húzásnak tartja Vettel átigazolását az Aston Martinhoz. – Még mindig fiatal és sikerre éhes. Meg akarja mutatni, hogy a Ferrari talán tévedett.”

Leclerc-re felnézhetnek a Ferrarinál

Miközben Vettel megítélése egyre kérdésesebbé válik, Leclerc úgy is remekel a Ferrarival, hogy dobogós helyek elérésére önerőből nincs esélye, de úgy is harcban van az egyéni pontverseny 4. helyéért, hogy a Ferrari valószínűleg csak a 6. helyet éri majd el a konstruktőri világbajnokságban, ami történelmi mélypont a Scuderia számára.

Leclerc túlteljesít a Ferrarival Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Ross Brawn, a Ferrari egykori technikai igazgatója szerint Leclerc szereplése motivációt ad a csapatnak, és megerősíti a monacói pilóta hitelét is. „A csapatnál tudni fogják, hogy ha képesek adni neki egy versenyképesebb autót, hozni fogja az eredményeket” – vélte az F1 sportért felelős ügyvezetője.

Brawn rámutatott, hogy egy nehezen vezethető autó demotiválhatja a pilótát és fel is rázhatja,

előbbi szerinte „dupla bukta”, utóbbi viszont segíthet átvészelni a nehéz időszakokat. A brit szakember úgy véli, Leclerc a második változatra jó példa, és ez őt is erősebb versenyzővé teszi. E téren a hétszeres világbajnok Michael Schumacherre emlékeztet a szereplése.

„Michael esetében gyakran éreztem azt, hogy olyan versenyeket is megnyert, amelyeket nem kellett volna, mert az autója nem volt elég jó, de mégis megtalálta az utat a győzelemhez. Ez a világbajnokok sajátossága. Lewis [Hamilton] is megmutatta ezt. Most remek autója van, de emlékszem arra, hogy akkor is nyert futamokat, amikor az autója nem volt kiemelkedő. Charles most hasonlót visz véghez a Ferrarinál.”