Vágólapra másolva!
A Nürburgringen mutatott szereplésénél nincs jobb reklám, vélte Nico Hülkenberg. Korábbi csapattársa, Daniel Ricciardo szerint a mezőnyben pontosan tudják, milyen jó a német pilóta.

Kispadra került az idei szezon során Nico Hülkenberg, miután a Renault az egyelőre alulteljesítő Esteban Oconnak szavazott bizalmat az év végén távozó Daniel Ricciardo oldalán. A német versenyző viszont meglepetésre már három hétvégén is szerepelt az idén a Forma-1-ben, igaz, elrajtolni csak kétszer tudott, a Brit Nagydíjon műszaki hiba miatt ezt nem tehette meg.

Hülkenberg idén csak vendégszereplő, de a bennfentesek szerint állandó helyet érdemelne Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Hülkenberg minden idők legrutinosabb olyan pilótája, aki sohasem állhatott dobogóra, de a rendszeres pontszerzés terén lehet rá számítani, most is hozzájárulnak az eredményei ahhoz, hogy a Racing Point egyelőre a konstruktőri világbajnokság 3. helyén áll.

Még nagyobb fegyvertény ez, ha figyelembe vesszük, hogy

Hülkenberg többhetes kihagyás után csak az időmérőre ülhetett be az autóba, majd az utolsó helyről feljött a 8. pozícióba,

és a verseny közönségdíját is ő kapta. Azt viszont továbbra sem lehet tudni, hogy az eredményes vendégszereplések után jövőre ismét kap-e állást a mezőnyben.

„Nyilvánvaló, hogy ez a legjobb dolog vagy a maximum, amit tehetek, hogy reklámozzam magam – nyilatkozta Hülkenberg. – Viszont, Silverstone után sem történt rögtön semmi drámai, úgyhogy szerintem ez egy folyamat – utalt az esetleges visszatérésére. – Az emberek nyilván tudják, hogy itt vagyok, de még egy kis türelemre van szükség, hogy kiderüljön, mi fog történni.”

Hülkenberg fontos pontokat szerzett a Racing Pointnak Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

A 33 esztendős pilóta mókásnak nevezte a múlt hétvégi Eifel Nagydíjat, a csekély előkészületek miatt nem várt sokat a futamtól, főleg azért, mert az ellenfelei a teljes szezon során versenyeznek, őt pedig „bedobták a jeges vízbe” és próbált „valahogy túlélni.” Hozzátette: „Eléggé boldog vagyok és megnyugodtam, hogy ilyen teljesítményt nyújtottam.”

Hülkenberg számára nincs sok lehetőség a jövő évi mezőnyben sem.

Ugyan hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tűnik, hogy az Alfa Romeónál folytatja Kimi Räikkönen és érkezik Mick Schumacher, a Haasnál az orosz milliárdoscsemete, Nyikita Mazepin érkezéséről pletykálnak, de amennyiben nem Sergio Pérezt választják, a német pilótának lehet esélye.

Felmerülhet a Red Bull is, abban az esetben, ha Alexander Albon továbbra sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de ez nem tűnik preferált forgatókönyvnek a csapat részéről. Pedig, korábbi csapattársa, Ricciardo szerint csak a közvéleményben kételkednek Hülkenberg képességeiben.

„Mi, pilóták pontosan tudjuk, hogy ő milyen jó – nyilatkozta az Auto Bildnek. – A kezdetekben a Renault-nál gyorsabb volt nálam, nem is kérdés, de amikor megszoktam az új csapatot, már a kihívója tudtam lenni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy nem lesz könnyű dolgom. Nagyon jó a technikai [ügyekben] és nagyon gyors is, és sokkal lazább annál, amit gondoltam. Ráadásul, német. Csak annyi időt töltött a paddockban, amennyit muszáj volt, nem maradt tovább a szükségesnél.”