Vágólapra másolva!
Óriási baleset történt a Forma-2 délelőtti sprintfutamán Szocsiban, Luca Ghiotto és Jack Aitken ütközött nagy sebességgel a gumifalnak. A pilóták sértetlenül szálltak ki az autóból, de a károk olyan mértékűek voltak, hogy nem indították újra a futamot.

A szokásoknak megfelelően vasárnap délelőtt rendezték a hétvége második F2-es versenyét, a sprintfutamot Szocsiban. Már a viadal eleje sem ment simán, hiszen Guilherme Samaia ütközött Jake Hughes-zal, és előbbi kiesése miatt virtuális biztonsági autó volt érvényben.

Ennyi látszódott Ghiotto autójából Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Clive Mason

Ez azonban semmi nem volt ahhoz képest, ami a 7. körben történt, amikor Luca Ghiotto Jack Aitken mellé ért a 3-as kanyarban, és meg akarta előzni a brit pilótát. A két autó összeért, és hatalmas sebességgel vágódtak bele a gumifalba, főleg az olasz versenyző becsapódása volt ijesztő.

A futamot piros zászlóval megszakították, hiszen a gumifal jelentős mértékű javításra szorult. Nem sokkal később a versenyirányítás úgy döntött, hogy nem is indítja újra a viadalt, így a pilóták az akkori állás alapján a normál pontmennyiség felét kapták meg.

Ghiotto autója Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

A győztes így a kínai Guanyu Zsu lett, mögötte Nyikita Mazepin és Mick Schumacher végzett. A két érintett pilóta hivatalosan a 4. és az 5. pozícióban fejezte be a versenyt, miután piros zászló esetén a korábbi állást veszik figyelembe. A német pilóta így 22,5 pontra növelte előnyét Callum Ilott előtt, a bajnokságból pedig már csak a két bahreini hétvége van hátra.

A baleset utáni pillanatok Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Clive Mason - Formula 1

Aitken autója is nagyon összetört Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Clive Mason - Formula 1

Ghiotto kocsiját is sikerült kiszedni Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Clive Mason - Formula 1

Nagy munka lesz az F1-es futamig helyrehozni a károkat Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

Még Michael Masi, az FIA versenyigazgatója is kiment a helyszínre Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Dan Istitene