Vágólapra másolva!
A megszokottaknál nehezebben, de formálódik a Forma-1 2021-es versenynaptára, amit továbbra is befolyásol a koronavírus miatt kialakult helyzet. A tervek szerint a normálisra hasonlít majd inkább a jövő évi menetrend.

Nehézségek közepette, számos visszatérő és beugró helyszínnel rendezik meg az idei Forma-1-es világbajnokságot, de az előzetes tervek szerint a normálisra sokkal inkább hasonlító menetrenddel zajlik majd a 2021-es szezon. A Racefans.net értesülései szerint a koronavírus miatt kialakult helyzet befolyásolja ugyan a jövő évi lebonyolítást, de a Liberty Mediánál 22 nagydíjjal számolnak.

Sok a változó a következő szezonnal kapcsolatban Forrás: Antonin Vincent / DPPI

A nagy közönségrendezvényeket érintő bizonytalanság miatt továbbra is kérdéses, hogy mi lesz a városi versenyek sorsa, ez kikényszerítheti, hogy az Ausztrál Nagydíj a szezon utolsó szakaszára kerüljön egy új helyszínhez, a Brazil Nagydíj helyére érkező Szaúd-Arábiához hasonlóan.

A közel-keleti országban nagyszabású beruházás keretén belül versenypálya épül, de jövőre még biztosan nem készül el,

ezért Dzsidda utcáin átmenetileg városi versenyt terveznek. Noha a szabályok akár 25 nagydíj megrendezését is lehetővé tennék, a menetrendben egyelőre 22 helyszín szerepel, ami szintén rekord.

Ennek következménye, hogy a szerződés idei lejárta után a Brazil Nagydíj várhatóan kikerül a menetrendből, ezzel a Forma-1 egész Dél-Amerikát elkerüli. Ez a sportág globális jellegét tekintve kedvezőtlen, az viszont hasznos, hogy földrajzi szempontból a korábbiaknál észszerűbben próbálják tervezni a mezőny mozgását, ami anyagilag és a fenntarthatóság szempontjából is előnyös.

A Racefans.net úgy tudja, Bahreinben várható az előszezoni tesztelés megtartása, a felszerelés utána a helyszínen is maradhat, mert az ottani nagydíjpályán kezdődne a szezon. Utána az előzetes tervek szerint Vietnamba és Kínába utazna a mezőny, majd Európához közelítve megtartanák az azerbajdzsáni fordulót.

Dzsidda utcái is kiürültek a koronavírus megjelenésekor Forrás: AFP/Bandar Al-Dandani

Noha az idén elmaradt, jövőre végre Zandvoort nyithatja az európai szakaszt, utána Spanyolország és Monaco helyzete egyelőre kérdéses, utóbbi azért, mert a hercegségben kizárólag közönségnyilvános versenyt akarnak tartani, ennek megvalósíthatósága viszont várhatóan csak március környékén dől el.

Amennyiben valamelyik futam kútba esne, beugró helyszínen folytatódna a szezon.

A nyári menetrendet a megszokottak szerint tervezik, egy kanadai kiruccanástól eltekintve Európában marad a mezőny: Ausztria, Franciaország, Nagy-Britannia és Magyarország jön a nyári szünet előtt, aztán Belgium és Olaszország, utána pedig Oroszország. Az öreg kontinenst elhagyva következne Szingapúr és Japán, majd Ausztrália, mielőtt az USA-ba és Mexikóba mennének.

A szezont keretbe foglalva a szaúdi Dzsiddában és Abu-Dzabiban zárulna a szezon, ami a tervek szerint a megszokott, márciustól novemberig tartó intervallumban zajlana tripla hétvégék nélkül. Pontos dátumok egyelőre nem ismertek, és lehetséges, hogy az FIA decemberi ülése alkalmából sem lesz még kőbe vésett menetrend a 2021-es szezonra vonatkozóan.