Csapata megdöbbent a fiatal Räikkönen első tesztjén

Forma-1, Kimi Räikkönen, Sauber, 2000, december, Jerez
6 Dec 2000 : Kimi Raikkonen of Team Sauber relaxing in his car during Formula One testing at the Circuito de Jerez,Jerez,Spain. \ Mandatory Credit: Mark Thompson /Allsport
Vágólapra másolva!
Húsz évvel ezelőtt ült először Forma-1-es autóba Kimi Räikkönen, akinek bemutatkozását a Sauber-istálló akkori tagjai soha nem felejtik el.

Mindössze 23 futamot teljesített együléses versenyautóban, soha nem vezetett még Forma-1-es kocsit, sőt, olyan autót sem, aminek a kormányán van a váltója, első tesztje előtt egy évvel pedig még gokarttal versenyzett. Kimi Räikkönen a 21. születésnapja előtt nem sokkal mindenkit elkápráztatott Mugellóban a sebességével és elsősorban az érettségével. Mindez pedig a 2001-es szezonra helyet ért neki a Sauber-istállónál, ahol tulajdonképpen ma is versenyez.

2000. szeptember 12-én a Ferrarival és a McLarennel – az említett két istálló mellett mind méretét, mind eredményeit tekintve eltörpülő – a Sauber Mugellóban tesztelt. Ebben önmagában nincs semmi különös, csakhogy Peter Sauber egy olyan pilótát küldött ki a toszkánai aszfaltcsíkra, akinek alig volt autóversenyzői tapasztalata. Miután azonban Räikkönen menedzserei meggyőzték az istálló tulajdonosát, hogy ha nem ad lehetőséget védencüknek, akkor valamelyik topcsapat fog lecsapni rá, a svájci belement a tesztbe.

Räikkönen (j) a Saubernél mutatkozott be az F1-ben, Nick Heidfeld csapattársaként Forrás: KEYSTONE/AFP/Steffen Schmidt

Räikkönent az egyik szerelő vette fel a reptéren (miután Olaszországban még nem számított elég idősnek ahhoz, hogy vezessen), majd teljes titkolózás közepette érkezett meg a pályára, hogy még a jelenlévő Ferrari és McLaren is minél kevesebbet tudjon arról, kit is tesznek próbára a Sauberben. „Senkinek nem mondtuk el, hogy mit csinálunk Kimivel. A csapatban tudtuk, hogy különleges. Találnunk kellett neki egy álnevet, hogy titokban tartsuk a kilétét.

– emlékezett vissza az F1.com-nak a tesztet szponzoráló jégkrémgyártó után született becenévre utalva Willy Rampf, a Sauber akkori technikai igazgatója.

Räikkönennnek a csapat egyik állandó pilótája, Pedro Diniz segített beállítani az autót, egyben felállította a mércét is: a teszt első napján 78 kört tett meg, legjobb köre pedig 1:27.654 volt, ami végül 2,4 másodperccel gyorsabbnak bizonyult a finn első napi legjobbjánál.

A második napján Räikkönen azonban már hat kör után fél másodperccel jobb volt Diniz körénél, miközben az még mindig csak a 35. köre volt Forma-1-es autóban,

miközben három-négy körnél többet sosem tett meg egyhuzamban, mivel a nyaka nem bírta a terhelést.

Räikkönen az első teszten és ma

Peter Saubert azonban elsősorban nem Räikkönen sebessége nyűgözte le. „A köridejei jobbak voltak, mint amit az ember egy olyan fiataltól vár, aki mindössze 20 versenyt teljesített a Formula Renault-ban. Már akkor felismertem, hogy mennyire következetes tud lenni. Mielőtt a teszt véget ért volna a második napon, 30 kg-mal könnyebb autóval küldtük pályára, és feltettünk neki egy szett új gumit. Két körre volt szüksége, hogy pontosan olyan időt autózzon, mint amire ettől a változtatástól számítottunk."

Willy Rampf érzékletesen elmagyarázta, hogy Räikkönen teljesítményét egyáltalán nem csak a leggyorsabb köre alapján mérték le. „Azt mondtuk neki, hogy itt egy új szett 50 kg üzemanyaggal, tegyen meg egy kört, mi jó időre számítunk. Ha összetöri, akkor vége a történetnek, ha túl lassú, az szintén nem valami jó. Ment egy kört 50 kg-mal, az ideje pedig nem volt rossz olyasvalakihez képest, akinek nincs tapasztalata F1-es autóval. Aztán lecsökkentettük az üzemanyag-mennyiségt az időmérőn szokásos 12 kg-ra. A kevesebb üzemanyaggal 1,2 másodperccel jobb körre számítottunk, de neki ezt nem mondtuk meg.

„Ez elképesztő volt olyasvalakitől, aki nem tudja, hogy miként viselkedik az autó ilyen kevés üzemanyaggal, mivel még soha nem ment időmérő-szimulációt. Igazán elképesztő volt."

Räikkönen egy későbbi teszten, 2000 decemberében a Sauberrel Forrás: Getty Images/Mark Thompson

„Az első napon mindössze néhány kör után Kimi meredekebb első szárnyat szeretett volna, mert nem érezte magát kényelmesen. A mérnöke megpróbálta elmagyarázni neki, hogy az F1 nem így működik, és megpróbálta kiszedni belőle, hogy miért kéri ezt. »Mert alulkormányzott a kocsi«, jött a válasz.

– mesélte Sergio Rinland, a csapat akkori főtervezője.

„Az első etapjában is eléggé lenyűgöző volt. Nem volt gondja azzal, hogy teljes gázzal menjen a kanyarok kijáratánál és bejárata előtt. Nagyon alulkormányzottra állítottam az autót, mert nem akartam, hogy problémái legyenek a gyors kanyarokban. Két etap után azt kérte, hogy nem csökkenthetnénk-e az alulkormányzottságot, mivel túl sok időt veszít.

– erősítette meg a történetet Jacky Eeckelaert versenymérnök.

Räikkönen pedig még egy dologgal kiemelkedett a legtöbb fiatal közül: nem hibázott. „A teszt alatt semmit nem rongált meg az autón. Ha háromszor kipördült volna a kavicságyba, mindenki a fejét vakarta volna arra gondolva, hogy talán csak szerencséje volt a kevés üzemanyagos körrel, mert nem túl magabiztos az autóban. Az, hogy nem hibázott, könnyebbé tette Peter meggyőzését azzal kapcsolatban, hogy Kimi pontosan tudja, hogy mit csinál. Nem a határon vezet, mindig van benne némi tartalék."

Fiatal kora ellenére Räikkönen nagyon éretten viselkedett Forrás: Getty Images/Mark Thompson

Mivel akkoriban még nem beszélt túl jól angolul, és a személyiségéből adódóan igen zárkózott volt, Räikkönen hagyta, hogy inkább a teljesítménye beszéljen helyette. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy nem tudott határozott lenni a mérnökökkel. „Nem mesélte el az élettörténetét minden etap után. Beszélt a fékezésről, a korai kanyarbejáratról, kanyarbejáratról, a kanyar közepéről és a kijáratáról. Mindezt nagyon tömören – mondta Eeckelaert. – Azokra a kanyarokra koncentrált, amelyekről azt gondolta, hogy időt nyerhet bennük. Ez szép munkamódszer. Az estéken megbeszélést tartottunk. Megkérdeztem tőle, hogy mit csináljunk az autóval, hogy jobban érezze magát benne. Erre azt felelte, »Nem tudom, Jacky, hallgatok rád, én csak vezetem a kocsit«."

A fiatal finn még a teszten a Ferrarival köröző kétszeres világbajnok Michael Schumacher figyelmét is felkeltette, aki a Sauber mögött haladva egyből látta, hogy nem ügyetlen annak sofőrje.

„Az első nap estéjén a megbeszélés után kopogtak a motorhome ajtaján. Michael volt az. Megkérdezte, hogy ki az új pilótánk. Mondtam neki, hogy Kimi, és hogy 12 hónapja még gokartokkal versenyzett. Azt mondta, »Nos, nagyon-nagyon gyors lesz.« Ez meggyőzött, hogy Kimi jó úton jár" – mondta Eeckelaert.