Vágólapra másolva!
Valtteri Bottas szerint ő semmi rosszat nem csinált, ami előidézhette a Toszkán Nagydíjon történt rajtbalesetet, Sebastian Vettelnek azonban más erről a véleménye. Michael Masi versenyigazgató eközben kissé megorrolt a Mercedes versenyzőire.

Az FIA végül senkit sem büntetett meg a Toszkán Nagydíj hatodik körében történt hatalmas baleset miatt, helyette 12 pilótát figyelmeztetésben részesített. Nem volt közöttük a futamot akkor vezető Valtteri Bottas, noha Sebastian Vettel a verseny után arra utalt, hogy a Mercedes versenyzője tehető felelőssé a történtekért. Bottas inkább a hátrébb haladó pilótákat, valamint a versenyigazgatót okolta, amit utóbbi ki is kért magának.

A finn pilóta saját elmondása szerint nem csinált semmi rosszat, a biztonsági autó kimenetele után egyenletes tempóval közlekedett a célvonalig, ahol aztán rálépett a gázra. „Mindannyian a kontrollvonaltól versenyezhetünk, ami szerintem már egy ideje ugyanott van. Az idei évre az változott, hogy a biztonsági autó elég későn kapcsolja le a lámpákat, úgyhogy megfelelő távolságot is csak későn lehet kialakítani mögötte" – nyilatkozta.

Bottas a biztonsági autó mögött Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI PHOTOGRAPHER/Rudy Carezzevoli

„Természetesen amikor az ember vezet, akkor igyekszik maximalizálni az esélyeit. Egyáltalán nem engem kell hibáztatni emiatt. Mindenki visszanézhet azt, amit akar.

Úgyhogy a hátrébb levők, akik emiatt törték össze magukat, tükörbe nézhetnek. Nincs értelme emiatt nyafogni."

Noha a felügyelők Bottast még csak be sem idézték meghallgatásra, Vettel szerint neki is volt szerepe a balesetben.

„Ez egyszerűen szükségtelen volt. Vezető autóként tisztában kell lenni az ilyesmivel. Ha várni akarsz, akkor hosszú ideig várnod kell, majd rálépned a gázra, nem elindulnod, aztán megállnod – ecsetelte a négyszeres világbajnok. – Olyan ez, mint az autópályán. A legvalószínűbb, hogy a mögötted levő öt-tíz autó fogja összetörni magát. Szerencsére senkinek sem esett baja."

A baleset

Bottas a többi pilóta mellett a biztonsági autó későn kialvó lámpáit is megemlítette. A Safety Caron csupán az utolsó kanyarba fordulva aludtak ki a fények, tehát onnantól kontrollálhatta a versenyben vezető pilóta a tempót, előtte be kellett tartania a legfeljebb tíz autónyi távolságot Bernd Mayländer mögött.

A Mercedes mindkét pilótája úgy vélte, hogy ezzel a nézőknek akartak kedvezni, de közben veszélyes szituációt teremtettek.

„Szerintem megpróbálják jobbá tenni a show-t azzal, hogy később kapcsolják le a lámpákat, így a vezető autó nem tud korán lemaradni és már az első kanyar előtt megiramodni – mondta Bottas. – Talán ideje elgondolkozni azon, hogy valóban ez-e a jó és biztonságos megoldás."

– fogalmazott valamivel keményebben Lewis Hamilton.

Bottas azt is elárulta, hogy

a Mercedes a futam reggelén kifejezte a biztonsági autós rajtok miatti aggodalmát az FIA-nak, de azt a választ kapta, hogy a show érdekében nem változtatnak a lámpák kialvásának időpontján.

Amikor Michael Masi versenyigazgatót szembesítették a két pilóta szavaival, az ausztrál szakember tagadta, hogy ez lenne a céljuk, és kikérte magának az efféle vádaskodást. „Egyáltalán nem így van. Az FIA szempontjából a biztonság a legfontosabb. Pont. Innentől nincs miről beszélni. Versenyigazgatóként és biztonsági küldöttként pontosan erről szól a feladatom. Bárki, aki mást mond, az valójában eléggé sértő."

Masi szerint bármikor alszanak ki a fények a biztonsági autón, a versenyzőknek tudniuk kell kezelni a helyzetet Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

Masi hozzátette, hogy a versenyzők „nyugodtan kritizálhatnak", a biztonsági autó lámpái a kontrollvonalhoz képest most még hamarabb is le lettek kapcsolva, mint máskor szoktak.

Ezután pedig odaszúrt a pilótáknak azzal, hogy a rutintalanabb Forma-3-as mezőnyben semmi probléma nem volt az újraindítással.

„Végső soron a lámpák ott alszanak ki, ahol kialszanak. Itt van a világ húsz legjobb pilótája, és ahogy korábban az F3-asokkal láttuk, azoknak a srácoknak nagyon-nagyon hasonló volt a rajtja, és elég jól megoldották baleset nélkül."