Vágólapra másolva!
Christian Horner úgy véli, Max Verstappen nincs igazán versenyben a világbajnoki címért, ezért vesztenivaló nélkül vághat neki a Toszkán Nagydíjnak. A Red Bull csapatfőnöke bízik benne, hogy Alexander Albon révén nagyobb lesz a stratégiai eszköztáruk.

A Toszkán Nagydíj időmérőjén a Red Bull idén először sajátította ki a második sort, miután Max Verstappen a 3., míg Alexander Albon a 4. pozícióban végzett. A Mercedeseket ugyan nem volt esélyük megszorítani, de Christian Horner rámutatott, hogy megtippelhetetlen a futam alakulása, emellett ráadásul a holland pilóta adott esetben nyugodtan kockáztathat.

Forma-1, szurkolók, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj
Forma-1, szurkolók, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Alfa Romeo, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Renault, Mercedes, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Franz Tost, Scuderia Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Toszkán Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Lando Norris, McLaren, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, George Russell, Williams, Toszkán Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat

Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat

Forma-1, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Toszkán Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj, 2020 szombat

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Laurent Mekies, Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Mugello Circuit, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Jean Todt, FIA, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Williams, George Russell, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Renault, Daniel Ricciardo, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Sebastian, Ferrari, Haas, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Toszkán Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Max Verstappen, Red Bull, Toszkán Nagydíj

„A harmadik szektorban egész hétvégén gyorsak voltunk, úgyhogy utána az első kanyarig lesz lehetőségünk – nyilatkozta a Sky Sportsnak a Red Bull csapatfőnöke. – Nincsenek adataink a múltból, szóval nem tudjuk, hány kiállást fogunk látni, mindenesetre érdekes lesz, hogy a gumik hogyan fognak viselkedni ezen az agresszív pályán. Ha Max lehetőséget szimatol, akkor nem kell túlzottan óvatosnak lennie, hiszen

Ugyan Albon lemaradása még mindig 4 és fél tized csapattársához képest, ez most közvetlenül mögé, a 4. pozícióra volt elég, amivel eddigi legsikeresebb kvalifikációján van túl. A brit szakember bízik benne, hogy a thai pilóta nem szakad le az első hármastól, mivel ebben az esetben több taktikai variáció állna a rendelkezésükre.

„Spában és Monzában közelebb került [Verstappenhez]. Eddig jó hétvégéje van, remek időmérőn van túl, és nagyszerűen versenyez. Remélhetőleg tudja majd tartani a tempót, ami lehetőséget teremthet számunkra, mert a Mercedes nem tud mindenre felkészülni.”

Albon, ha pozíciót nem is, de köridőt tekintve akár javíthatott is volna, de az Esteban Ocon megpördülése miatti sárga zászló erre nem adott neki lehetőséget. A Red Bull versenyzője alapvetően elégedett az idejével.

„A Q2-ben nem mentünk ki a második körre, ezért több időm volt a garázsban. A Q3-ban futott első köröm rendben volt, persze néhány helyen még maradt benne némi idő. Utána pedig egy sárga autó megpördült, úgyhogy ez van, de a negyedik hellyel így is elégedett vagyok, mert jó irányba tartunk.”

Albon kijelentette, a rajt után hosszú lesz az út az első kanyarig, ami nem feltétlenül nekik kedvez, mert az egyenesekben nem a Red Bull a legjobb. A gumikopás viszont jónak tűnik, ráadásul az utolsó kanyarban nem annyira nehéz követni a másikat, ami jelentősen megkönnyítheti az előzést, főleg DRS-sel.

Albon pályafutása eddigi legjobb időmérős eredményét produkálta Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A hétvége során szinte minden pilóta kiemelte, hogy a mugellói aszfaltcsík mennyire megerőltető, Daniel Ricciardo pedig az időmérőn mondta a rádióban, hogy elfáradt. Az viszont biztos, hogy ebből a szempontból az 59 körös futam lesz a legnehezebb.

Albon hozzátette, szerinte Szingapúr mellett ez a legnagyobb kihívást jelentő pálya, de míg a városi pályán a mentális nehézségek is nagy szerepet játszanak, addig ez pusztán fizikai szempontból megterhelő.