Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel elárulta, hogy Forma-1-es pályafutásának befejezésétől sem volt messze, mielőtt meghozta a döntést, hogy jövőre az Aston Martin színeiben versenyez.

Sebastian Vettel a Toszkán Nagydíj csütörtöki sajtónapjának reggelén bejelentette, hogy 2021-től az Aston Martin színeiben folytatja Forma-1-es pályafutását. A négyszeres világbajnokot természetesen egész nap a döntésének hátteréről faggatták, amiről elmondta, hogy egyáltalán nem volt olyan könnyű meghoznia, mint amennyire magától értetődőnek tűnt, hogy ha maradni akar, nincs más opciója.

A visszavonulás is reális opció volt Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Vettel többször is hangsúlyozta, hogy maradni szeretne a Forma-1-ben, mivel úgy érzi, hogy rengeteget adhat még a sportágnak.

A bejelentés után ugyanakkor elismerte, hogy felsorakoztatta az érveit a visszavonulás mellett és ellen is, ezután pedig nem volt messze tőle, hogy a bukósisakjának szögre akasztása mellett döntsön.

„Közel... de van erre egyáltalán mértékegység? – felelte arra a kérdésre, hogy milyen közel állt a visszavonuláshoz. – Olyan szempontból közel voltam, hogy rengeteg gondolat volt a fejemben, és ebben a helyzetben magamat kellett előtérbe helyeznem. Mi a legjobb nekem? Úgy gondolom, hogy ez a döntés a legjobb a számomra, és már várom, hogy ezt bizonyítsam is."

Noha az egyéb számításba jöhető helyek nagyon hamar elkeltek, a Mercedes és a Red Bull pedig soha nem is volt valós lehetőség a számára, Vettel azt is elmondta, hogy még így sem volt magától értetődő, hogy az Aston Martinhoz megy. „Nem volt könnyű döntés, mivel az elmúlt hetek és hónapok eléggé intenzívek voltak a számomra. Ez egy eltérő és új helyzet, amibe kerültem, és ahogy az első naptól fogva mondtam, úgy éreztem, hogy a Forma-1-ben akarok maradni, ha lesz itt olyan, ami igazán vonz."

Sok mindent először fognak megtapasztalni, először lesznek olyan pozícióban, hogy valószínűleg ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint a többi csapat, és megmutathatják, hogy mire képesek. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy miként segíthetek ebben, és már nagyon várom."

Hamilton örül, hogy Vettel marad a mezőnyben Forrás: Daimler AG/LAT Images

Vettel nagy riválisa, a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton számított rá, hogy Vettel az Aston Martinhoz szerződik. A Mercedes pilótája úgy véli, hogy a silverstone-i gárda nagyon jól járt a német versenyzővel. „Őszintén szólva azt gondoltam, hogy ez az ideális irány neki, amerre el fog indulni. Úgyhogy gondoltam, hogy ez meg fog történni – nyilatkozta az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Örömmel hallottam a bejelentést, mert a csapatnak új tulajdonosa van, már most is hatalmasat léptek előre a teljesítményben, és mindezt folytathatják. Személy szerint úgy gondolom, bár lehet, hogy elfogult vagyok, hogy ez rengeteget számított."

Soha nem szabad készpénznek venni [hogy Vettel nélkül is menne]. Szerintem ez egy nagyszerű lépés a csapattól."