Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke szerint a Forma-1 a valaha volt legnagyobb átalakulása előtt áll, és a világbajnok istálló kitart a sportág mellett. A Red Bull is úgy véli, hogy az új kereskedelmi megállapodás jó kompromisszum.

Hosszú tárgyalássorozat után a múlt héten végre eldőlt, hogy mind a 10 csapat elfogadja a Liberty Media által ajánlott kereskedelmi megállapodást, és a következő 5 év során folytatják a versenyzést a Forma-1-ben. A Mercedes az utolsó pillanatban még akadékoskodott, de Toto Wolff csapatfőnök szerint nem meglepő, hogy sikerült egyezségre jutni.

Megállapodás született, a Mercedes és az ellenfelek is maradnak az F1-ben Forrás: AFP/Josep Lago

„Mindig is azt mondtuk, hogy az F1-ben akarunk maradni, ezért a megállapodás nem feltétlenül meglepő, de örülünk, hogy pozitív végkifejlettel zárultak a tárgyalások – nyilatkozta Wolff. – Elkötelezettek voltunk a sportágunk mellett, és várjuk a következő éveket, amely során az F1 az eddigi legnagyobb átalakulásán megy majd keresztül. Ez az agilis, nyitott gondolkodású csapatoknak kedvez majd, amelyek sikeresek alkalmazkodnak az új szabályokhoz.”

A csapatok juttatásai mérséklődnek a következő évek során, viszont a költségplafon bevezetése révén évi 145 millió dollárra csökkennek a kiadásaik is (ebben persze a sztárfizetések vagy a marketing nincs benne), új technikai szabályokat vezetnek be 2022-től és egyfajta teljesítménykiegyenlítési rendszer is megjelenik a szélcsatornában eltölthető idő korlátozása révén.

– mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – A Liberty bizonyosan jó eredményeket ért el a sportág javára, új rajongótábor érdeklődését keltették fel, ami egyértelműen pozitívum. Most a legnagyobb kihívás az, hogy a 2022-es szabályok beváljanak és jobb versenyeket nyújthassunk.”

Az F1-et általában egyenlőtlen gazdasági feltételek jellemezték, ez most mérséklődhet Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Horner hozzátette, a Liberty Mediával és elnök-vezérigazgatójával teljesen más volt az egyeztetés, mint korábban Bernie Ecclestone-nal, ennek is köszönhető, hogy a Red Bull elsőként írta alá a megállapodást.

„Holisztikus szemlélettel kell kezelni ezeket a dolgokat, Chase Carey és a Liberty letette az ajánlatot az asztalra, és a csapatokon múlt, hogy elfogadják vagy sem. Akadtak persze részletek, amelyek az bizonyos istállóknak kedveztek, másoknak kevésbé, de végül is mindenki egyetértett abban, hogy ez a helyes irány a sportág számára.”