Vágólapra másolva!
Pontosan tíz évvel ezelőtt történt a Ferrari egyik hírhedt csapatutasítása, amikor Felipe Massát burkoltan arra kérték, hogy engedje át a győzelmet Fernando Alonsónak. Lényegében ez az eset idézte elő, hogy az FIA közel tíz év után újra engedélyezett ilyen eljárást.

Éppen tíz éve, 2010. július 25-én rendezték a Német Nagydíjat, ahol a Ferrari a szezon során másodszor aratott kettős győzelmet. A hockenheimi futam azonban nem diadalként, hanem sokkal inkább sötét foltként vonult be a maranellóiak F1-es történelmébe, miután egy sokak által szégyenletesnek vélt, mások szerint szükséges manőverrel megcserélte a két pilóta sorrendjét.

A mezőny úgy érkezett meg Németországba, hogy tíz futam után Lewis Hamilton 145 ponttal vezette a bajnokságot a McLarennel. Őt csapattársa, Jenson Button, majd a két Red Bull, Sebastian Vettel és Mark Webber követte. A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon aratott győzelme után Fernando Alonso visszaesett az 5. helyre, 47 ponttal, vagyis majdnem két futamgyőzelemmel lemaradva az éllovastól.

A Német Nagydíj előtt a két McLaren-pilóta állt a világbajnoki tabella élén Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Clive Mason

Az időmérő viszont nem sikerült jól a wokingiaknak, akik csak a harmadik sorból rajtolhattak, ez pedig lehetőséget adott az üldözők számára. A pole pozíciót Vettel szerezte meg, mindössze 2 ezredmásodperccel megelőzve Alonsót. Mögülük a két csapattárs indulhatott, de fordított sorrendben, vagyis Massa a 3., míg Webber a 4. helyről vághatott neki a futamnak.

Vettel rosszul kapta el a rajtot, ezért nagyon agresszíven terelte a mellőle induló Ferrarit a pálya széle felé, de Alonso végül megelőzte vetélytársát. Pozíciót viszont nem javított, mert részben az ő csatározásuknak, részben remek rajtjának köszönhetően Massa fordult be elsőként az 1-es kanyarban.

Miután a Vettel a 12. körben kiállt kereket cserélni, a két Ferrarinak is reagálnia kellett. Massa és Alonso megtartotta az első két helyet, a brazil pilóta azonban szenvedett a kemény gumikon, többször is hibázott, aminek következtében csapattársa utolérte őt. A lekörözések közepette Alonso többször is megkísérelte az előzést, sőt, a hajtűkanyar előtt egy pillanatra már ő volt előrébb, de a brazil versenyzőé volt a jobb ív, ezért visszaszerezte pozícióját.

A kétszeres világbajnok a rádióban elmondta, gyorsabb Massánál, később pedig nevetségesnek titulálta a helyzetet, mivel a 3. helyen autózó Vettel vészesen közeledett rájuk.

Massa viszont magára talált, és 3 másodpercre növelte előnyét Alonsóval szemben, aki viszont később ismét utolérte őt. A 67 körös futam 48. körében pedig elhangzott a híres-hírhedt üzenet Rob Smedley szájából. „Fernando is faster than you” – mondta Massa versenymérnöke, vagyis magyarul „Fernando gyorsabb nálad”. Smedley ezután megkérte pilótáját, hogy erősítse meg, hogy értette az üzenetet.

A Forma-1 történetének egyik legismertebb rádióüzenete

Válasz nem érkezett, de egy körrel később, a hajtűkanyar kijáratánál Massa egyértelművé tette, hogy értette a burkolt célzást, és elengedte Alonsót. Smedley ezután megdicsérte versenyzőjét, majd pedig elnézést kért tőle. A spanyol pilóta meg is nyerte a versenyt, csapattársára viszont még Vettel is veszélyt jelentett a végén, de végül megőrizte 2. helyét.

Massa számára azért is lehetett nagyon fájó a döntés, mert aznap volt hungaroringi balesetének első évfordulója, ezért a győzelemnek szimbolikus jelentősége lett volna.

Ráadásul, mint utóbb kiderült, soha többet nem állhatott a dobogó legfelső fokán, így utolsó diadalát a 2008-as Brazil Nagydíjon aratta, ami az elvesztett világbajnoki cím miatt szintén fájó emlék számára.

Ezzel együtt az eset nem kapott volna ekkora visszhangot, ha a csapatutasítás akkoriban legális. 2003 óta viszont az istállók nem nyúlhattak bele ilyen módon a versenybe, miután a 2002-es Osztrák Nagydíjon szintén a Ferrari keltett botrányt, amikor a vezető Rubens Barrichello közvetlenül a cél előtt engedte el Michael Schumachert.

A leintés után Massa tagadta, hogy a csapaton belül lenne első-, illetve másodikszámú pilóta, de hozzátette, ha valamelyiküknek nem elég jó a tempója, akkor az istálló érdekeit kell szem előtt tartani.

Ezzel lényegében elismerte, hogy a Smedley-től kapott üzenet bújtatott csapatutasítás volt. A mellette ülő Alonso szűkszavúan csak annyit mondott, hogy egyetért a brazil versenyzővel a csapatérdek fontosságát illetően, és boldog az eredmény miatt.

A kettős győzelem ellenére a Ferrarinál nem lehetett felhőtlen az öröm Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Andrew Hone

A verseny után a két pilótának, valamint Stefano Domenicali csapatfőnöknek és Massimo Rivola csapatmenedzsernek meg kellett jelennie a sportfelügyelők előtt. A döntéshozók végül 100 ezer dolláros büntetést szabtak ki a maranellóiakra, mondván, az istálló vétett a sportszabályzat 39.1-es cikkelye ellen, ami kimondta, hogy tilos olyan utasításokkal operálni, amelyek befolyásolják a futam végeredményét.

A Ferrari továbbá a Nemzetközi Sportkódex 151. cikkelyének c) paragrafusával is szembement, mivel cselekedetével ártott a sportág hírnevének.

A futam végeredményét azonban helybenhagyták, ami vegyes reakciókat váltott ki. A Ferrarinál érthető módon továbbra is azt hangsúlyozták, hogy nem volt csapatutasítás: Domenicali kijelentette, hogy Massa saját maga döntött úgy, hogy félreáll, míg Alonso elárulta, meglepődött, amikor csapattársa lelassított, és először váltóhibára gyanakodott.

Ezzel szemben Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke leszögezte, ennél egyértelműbb csapatutasítást még nem látott. Az akkor a BBC szakértőjeként tevékenykedő Eddie Jordan szerint a csapat megfosztotta a nézőket attól, hogy láthassák a két pilóta összecsapását, ezért pedig kizárást érdemelnének.

Az abban az évben visszatérő Schumacher ellenben azzal érvelt, hogy egykori istállója csupán előnyösebb helyzetbe akarta hozni a világbajnoki tabellán jobban álló versenyzőjét.

Az ügynek ezzel még nem volt vége, hiszen a végső döntést a Motorsport Világtanács hozta meg. Az ítélet azonban nem változott, amiben vélhetően az is szerepet játszott, hogy korábban mások is használtak kódolt üzeneteket, ami felett szemet hunytak. Az események következményeként a 2011-es idénytől feloldották a csapatutasításokra vonatkozó tiltást, vagyis a nyolc évvel korábbihoz hasonlóan tulajdonképpen itt is a Ferrari miatt változtattak szabályt.

Hiába a Német Nagydíjon megszerzett extra 7 pont, Alonso végül Vitalij Petrov mögé beragadva elbukta a világbajnokságot Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Clive Mason

Ami a maranellóiak eljárásának helyességét illeti, erről azóta is megoszlanak a vélemények. Sokan sajnálják Massát, aki utána soha nem került igazán közel a futamgyőzelemhez. Mások viszont úgy vélik, hogy a csapat helyesen támogatta Alonsót, aki sokkal jobban állt a pontversenyben. Ami tény, hogy a spanyol pilóta ugyan éllovasként vághatott neki a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjnak, de ott egy taktikai baklövésnek köszönhetően Vettel elhappolta előle a világbajnoki címet.