Vágólapra másolva!
Alexander Albon Silverstone-ban, egy forgatási nap keretében vezethette az idei Red Bullt. Az Alpha Tauri a 2020-as mellett a 2018-as autójával is tesztelt Imolában.

Miután már csak nyolc nap választ el minket attól, hogy megkezdődjön az Osztrák Nagydíj első szabadedzése, a csapatok többsége úgy döntött, hogy legalább az egyik pilótájának lehetőséget ad arra, hogy a szezonnyitó előtt F1-es autóba üljön. Az istállók egy része a 2018-as kocsival tesztelt, míg a többiek az ideit hajtották meg egy filmes nap keretében, de ebben az esetben legfeljebb 100 kilométert tehettek meg.

A Red Bull az utóbbit választotta, és a mai napon Silverstone-ban pályára gurult az RB16-os. A volán mögött azonban nem a csapat sztárpilótájaként számontartott Max Verstappen, hanem Alexander Albon ült. A holland pilóta még februárban, a másik ehhez hasonló eseménynél kapott lehetőséget.

A szünet után Albon vihette először pályára az RB16-ost Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

Ugyanakkor Albon alkalmazása nem kizárólag a Red Bull döntése volt, hanem a körülmények is csak ezt tették lehetővé, legalábbis észszerű keretek között. Verstappennek ugyanis be kellett volna tartania az Egyesült Királyságban jelenleg érvényben lévő karanténszabályokat, ami nem érte volna meg azért a 17 körért, amit csapattársa megtehetett.

A holland pilóta ráadásul korábban kijelentette, hogy az ilyen események semmivel nem járulnak hozzá az éles körülmények között nyújtott teljesítményhez.

A többi csapathoz hasonlóan a Red Bull is igyekezett felkészülni a járvány okozta szokatlan körülményekre. A milton keynes-i istállónál mindenki maszkot viselt, és amikor csak lehetett, ügyeltek a megfelelő távolság betartására, hiszen a versenyhétvégéken nagyon szigorú biztonsági szabályok lesznek érvényben.

A pillanat, amikor Albon kigurul a garázsból

A Red Bullhoz hasonlóan az Alpha Tauri is pályára lépett. A tavaly még Toro Rosso néven futó istálló szerdán a faenzai központ közelében található Imolában készült fel a szezonra. A két pilóta az AT01-est és a két évvel ezelőtti STR13-ast is vezethette.

Hiányzott már az érzés, amit az ember vezetés közben tapasztal, az STR13-asba és az AT01-esbe is hihetetlen volt visszaülni. Zökkenőmentes napunk volt, pár kört mindkét kocsival megtettünk” – nyilatkozta a francia pilóta, aki hozzátette, szerinte készen állnak az idénynyitóra.

Gasly az AT01-es volánja mögött

„Imola számos gyors kanyarral rendelkezik, emiatt nagyon jó rajta vezetni, és megérdemelné, hogy visszakerüljön a naptárba – ezek már Kvjat szavai, aki korábban többször is versenyzett a helyszínen. - Különleges érzés volt ennyire hosszú kihagyás után visszatérni a pályára, egyúttal nagyon élveztem.”

Egy kis gumiégetés Kvjattól

Korábban négy csapat használta ki a lehetőséget ilyen-olyan módon, és adott lehetőséget legalább az egyik versenyzőnek a tesztelésre. A Mercedes Silverstone-ban, a Ferrari Mugellóban, míg a Renault Ausztriában vitte pályára a 2018-as autót, Lance Stroll pedig az idei Racing Pointot vezethette a legendás brit helyszínen. A McLarent, az Alfa Romeót a Haast és a Williamset csupán a Red Bull Ringen láthatjuk legközelebb.