Vágólapra másolva!
A sereghajtótól az éllovashoz igazolhat a Williams eddigi főszponzora, a Rokit. A csapatnál állítólag feldúltak amiatt, hogy pont a motorszállítójuk lehet a befutó.

Mindössze egy szezon után május végén lezárult a Williams és volt főszponzoruk, a Rokit együttműködése. A tesztelésen még a telefongyártó színeit viselte a grove-i istálló autója, az első versenyen viszont már új arculattal jelenik majd meg. A csapat szerint ők teljesítették a szerződéses kötelezettségeiket, és ők bontották fel a szerződést.

Mindezt egyszerre jelentették be azzal, hogy a Williams befektetőt vagy vevőjelöltet keres, ezért felmerült, hogy az együttműködésnek azért vetettek véget, mert esetleg új partner van a láthatáron. A Rokit közben leszögezte, kitart a W Series és a Formula E-ben versenyző Venturi Racing szponzorálása mellett, utóbbi csapatfőnöke Susie Wolff, Toto Wolff felesége.

Újabb szponzorral gazdagodhat a Mercedes Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Ezek után nem meglepő, hogy a Racefans értesülése szerint a Rokit a továbbiakban a Toto Wolff által irányított Mercedes szponzora lesz a Forma-1-ben. A portál úgy tudja, a logók akár már a jövő hétvégi Osztrák Nagydíj során megjelenhetnek az Ezüstnyilakon, a Williams pedig pert fontolgat, mert a főszponzori együttműködés lezárásával évi 25 millió dollártól esnek el.

Ráadásul, a sereghajtó istállónak a hírek szerint az sem tetszik, hogy a Rokit pont a Mercedeshez pártol át.

„Abszolút sokkoló a számunkra, hogy egy olyan csapat szerződik a Rokittal, amivel már hosszú idő óta együttműködünk, különösen azért, mert köztudott, hogy mi történt” – idézett a Racefans egy névtelen forrást a Williamstól. A portál úgy tudja, a Mercedes mellett a Racing Point, a Haas és a Ferrari is pályázott a szponzorációra, de végül a világbajnok istálló lett a befutó.

A Williams új színekkel jelenik meg Ausztriában Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

A Mercedes szóvivője nem kommentálta a felvetést, mindössze annyit erősített meg, hogy különböző, jövőbeli együttműködésekkel kapcsolatban folyamatosak az egyeztetések, de ezek bizalmas jellegűek.

Amennyiben a Mercedes újabb, nagy összegű szponzorációs szerződést köt, még biztosabbá válik a csapat jövője a Forma-1-ben, miután az anyacég részéről egyre inkább az az elvárás, hogy az istálló önfenntartóvá váljon. Ez a költségplafon, a fejlesztési korlátozások, valamint az új szponzorok bevonása révén egyre valószínűbb.