Vágólapra másolva!
A sikereit a tengerentúlon elérő, a Forma-1-ben mindössze egy csonka szezont eltöltő Michael Andretti felfedte, hogy a 90-es évek elején szerződést kötött a Ferrarival, de végül sosem mutatkozhatott be a maranellóiak színeiben.

Michael Andretti CART-bajnokként és nagy ígéretként érkezett meg a Forma-1-be 1993-ban, hogy aztán dicstelenül, megszégyenülve távozzon még a szezon vége előtt. Saját elmondása szerint az az év Ayrton Senna csapattársaként a McLarennél kis híján derékbatörte a pályafutását, amelyet végül a tengerentúlon folytatott. Talán minden másképp alakult volna, ha Carl Haas, az őt foglalkoztató Newman/Haas Racing csapatfőnöke egy évvel korábban elengedi őt a Ferrarihoz.

Michael Andretti és Mario Andretti Forrás: AFP/Antonio Scorza

Michael az 1978-as F1-es világbajnok és 1969-es Indy 500-győztes Mario Andretti fiaként már a 80-as évek elejétől a CART sorozatban versenyzett, a bajnoki címet pedig végül 1991-ben hódította el. Mostanáig csak nagyon kevesen tudták, hogy ebben az évben megkereste őt a Ferrari.

– nyilatkozta a Marshall Pruett podcastban. – Úgy volt, hogy Alain Prost lesz a csapattársam, ezért úgy éreztem, hogy sokat fogok tudni tanulni. Nagyszerű és fantasztikus lehetőség lett volna a Ferrarinak vezetni. Nagyon csalódást keltő, hogy nem jött össze. Klassz lett volna még úgy is, hogy az 1992-es évük nem volt valami erős."

Andretti akkoriban a Newman/Haas Racing pilótája volt, és még a Ferrari érdeklődése előtt szerződést írt alá a csapattal 1992-re. Ennek azonban nem kellett volna akadályt jelentenie.

„Volt egy Forma-1-es záradék a szerződésben, amiben az állt, hogy [Carl Haas] nem áll az utamba, ha az F1-be tudok igazolni. Így aláírtam a Ferrarival 1992-re. Amikor azonban ezt közöltem Carl-lal, azt mondta, hogy nem fog elengedni. Én mondtam neki, hogy nem erről volt szó. Nagyon-nagyon mérges voltam rá."

A Ferrari 1992-ben egyetlen futamot sem nyert Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Pascal Rondeau

Andretti felidézte, hogy a következő futam előtt nem is szólt csapatfőnökéhez, aki azonban olyan típusú ember volt, hogy nem lehetett rá sokáig haragudni, ezért végül megbékélt a döntéssel. A Ferrari végül a Jean Alesi-Ivan Capelli párossal kezdte az 1992-es évet, miután Prostot még a 91-es szezon vége előtt menesztették. Az istálló egyetlen versenyt sem nyert, Capellinek pedig szintén idejekorán mennie kellett, az ő helyét Nicola Larini foglalta el.

Kérdés, hogy Andrettinek sikeresebb lett-e volna F1-es karrierje, ha nem Senna mellett kezdi azt meg a McLarenben, hanem egy évvel korábban a Ferrari színeiben. „Azt reméltem, hogy Prost mellett vezethetek, valamint akkoriban nem volt korlátozva a tesztelés, úgyhogy sokkal felkészültebb lehettem volna.

A McLarennél 13 futamon indult, legjobb eredménye egy harmadik hely, amelyet utolsó F1-es futamán, Monzában szerzett.