Vágólapra másolva!
Távozik a Mercedes Forma-1-es motorrészlegének (Mercedes-AMG High Performance Powertrains) éléről Andy Cowell motorfejlesztési igazgató, jelentette be az istálló. A gyártó F1-es sikerkorszakának egyik kulcsfigurája saját döntésből hagyja el a csapatot.

Július elsejétől átstrukturált vezetéssel működik tovább a Mercedes Forma-1-es motorjait is gyártó HPP (Mercedes-AMG High Performance Powertrains), miután éléről távozik a 2004 óta a Mercedest erősítő Andy Cowell. A motorfejlesztési igazgató már januárban értesítette szándékáról a csapat vezetését, az istálló közleménye szerint Markus Schäferrel és Toto Wolff-fal azóta dolgoznak a HPP átstrukturálásán.

Andy Cowell a Forma-1 hibrid korszakának egyik meghatározó alakja Forrás: DPPI/Florent Gooden

Cowell felügyelte a 2014-ben kezdődött hibrid érában a Mercedesnek példátlan sikereket hozó V6-os turbómotorok fejlesztését, amelyekkel az istálló zsinórban hat konstruktőri és hat egyéni világbajnok címet nyert.

Távozási szándékát már januárban közölte munkaadójával, az idei évben pedig még segít az átmenetben, és konzultánsként egészen 2021 elejéig a csapattal marad.

Feladatait elosztják, a következő hónaptól már Hywel Thomas lesz a HPP igazgatója, a Forma-1-es erőforrásért ezentúl közvetlenül ő felel majd. A Mercedes Project One névre hallgató szupersportkocsijának erőforrását a jövőben Adam Allsopp felügyeli, aki közvetlenül Markus Schäfernek, Richard Stevens operációs igazgatónak és Ronald Ballhaus IT igazgatónak jelent. A Formula E-csapat erőforrásáért továbbra is Pierre Godof lesz a felelős.

A motorfejlesztési igazgatói pozíciót hét éve betöltő Andy Cowell a közleményben elmondta, hogy 16 élvezetes év után úgy döntött, hogy most van itt az ideje a továbblépésnek, és az „új kihívás keresésének".

„Értékeltem a lehetőséget, hogy együtt dolgozhatok Totóval és Markusszal a cég jövőbeni vezetői struktúrájának kialakításában. Teljes mértékben megbízom Hywel és a csapat képességeiben, hogy előremutatóan vezetik a vállalatot. Abszolút kitüntetés volt a Mercedesnek dolgozni, és különösen a HPP-t vezetni hét éven át. Mindenkinek köszönöm, aki biztosította számomra ezeket az elképesztő lehetőségeket és élvezetes kihívásokat. Különösen Ola Källeniusnak (a Daimler vezérigazgatója - a szerk.), akinek volt bátorsága támogatni engem 2006-ban."

Balról jobbra: Valtteri Bottas, Toto Wolff, James Allison, Lewis Hamilton és Andy Cowell a Mercedes 2019-es világbajnoki győzelmeinek ünneplése közben Forrás: Daimler AG/Steve Etherington

Toto Wolff, a Mercedes F1-es istállójának csapatfőnöke kiemelte, hogy Cowell „kulcsszerepet" játszott az elmúlt években elért sikerekben.

Wolff kiemelte, hogy mindig is a filozófiájuk része volt, hogy egy győztes csapat egyben dinamikusan változó szervezet is, az ehhez hasonló változások pedig minden cég fejlődésének természetes részét képezik. „Különösen örülök, hogy együtt alakíthatjuk ki az új vezetői struktúrát, építve a Brixworth-ben működő csapat erősségeire. Mindez nagyon erős pozícióba hoz minket a következő évekre, miközben új szintre akarunk lépni a Forma-1-ben és a Formula E-ben" – mondta a csapatfőnök.