Portugália megerősítette, tárgyalnak az F1-gyel

Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren, 2009, teszt, Algarve, Portugália
Lewis Hamilton of England drives a McLaren MP4-24 Formula One race car during a test session at the Algarve International Autodrome on the outskirts of Portimao on January 21, 2009. AFP PHOTO/ FRANCISCO LEONG (Photo by FRANCISCO LEONG / AFP)
Vágólapra másolva!
A portimãói Algarve versenypálya szóvivője kijelentette, valóban van esély arra, hogy Portugália 24 év után visszatérjen az F1-es versenynaptárba. Hozzátette, a csapatok örülnének a döntésnek, főleg biztonsági szempontból.

Miután az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíjat is törölték az idei szezonból, emellett pedig számos ázsiai és amerikai futam megrendezése veszélybe került, szinte biztos, hogy a már bejelentett nyolc mellett további versenyeket fognak tartani Európában. A hírek szerint erre Mugello és Imola mellett a portugáliai Algarve is esélyes, ahol akár két viadalt is rendezhetnek.

A felröppenő pletykákra a pálya üzemeltetői is reagáltak, és a szóvivő megerősítette, valóban tárgyalnak a Forma-1 vezetésével arról, hogy a helyszín bekerüljön az idei versenynaptárba. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy döntés csak júliusban várható.

A portimãói pálya üzemeltetői valóban tárgyalnak az F1 vezetésével Forrás: AFP/Francisco Leong

„Jelenleg semmi nincs megerősítve, de tudjuk, hogy a csapatok szeretnék, ha Portugáliára esne a választás – nyilatkozta az Autosportnak. – Keményen dolgozunk és mindent megteszünk azért, hogy az F1 mezőnye nálunk versenyezzen.

A szóvivő elmondta, elsősorban azért ennyire népszerűek, mert a pálya infrastruktúrája megfelel a koronavírussal kapcsolatos biztonsági követelményeknek.

A létesítmények ugyanis megkönnyítik a megfelelő távolságtartást, ráadásul az éghajlat sem kedvez a fertőzés terjedésének.

A korábbi értesülések szerint Portimãóban szeptember 27-én és október 4-én rendezhetnek futamot. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója nemrég kijelentette, Európában számos alkalmas pálya van a versenynaptár kibővítésére, de erről csak később hoznak döntést, mert jelenleg még dolgoznak rajta.

A csapatok szerint a pálya infrastruktúrája biztonsági szempontból megfelelő Forrás: Adorján Viktor

Porto, Lisszabon és Estoril után Algarve lenne a negyedik portugáliai helyszín, ahol futamot rendeznek. Utoljára Estoril látta vendégül a mezőnyt 1996-ban, azt a futamot Jacques Villeneuve-nek sikerült megnyernie.

Ami Portimãót illeti, ugyan F1-es versenyt még soha nem rendeztek a pályán, de néhány csapat 2008 végén és 2009 elején tesztelt már a helyszínen.

A jelenlegi mezőnyből egyedül Lewis Hamilton vezetett ott F1-es autót, de többen is akadnak, akik alsóbb kategóriákban versenyezhettek a pályán. A 2015-ös Forma-3-as Európa-bajnokság során például Charles Leclerc, Alexander Albon, Lance Stroll, Antonio Giovinazzi és George Russell is szerezhetett tapasztalatokat. A három futamon a thai-brit pilóta egy 2., míg a kanadai két 3. helyet szerzett.