Vágólapra másolva!
A Pirelli egyben kiadta az idei első nyolc F1-es nagydíjra vonatkozó gumiválasztékot. Nincs nagy változás tavalyhoz képest, de a második silverstone-i futamon lesz egy kis trükközés.

Az idei F1-es szezon rendhagyó körülményeire tekintettel a Pirelli egyben kiadta, hogy milyen abroncsokból választhatnak a pilóták az első nyolc versenyhétvégére. A szabályok szerint minden versenyző fejenként 13 slick szettet halmozhat fel egy hétvégére, ezek között legalább egy keménynek (fehér) és egy közepesnek (sárga) meg kell maradnia a futamra, és az egyiket használni is kötelező. Valamint, egy lágy (piros) szettet el kell tenni az időmérő Q3-as szakaszára is.

A gumik idén is meghatározó szerepet töltenek be Forrás: AFP/Peter Parks

Mivel a 2020-as abroncsok pont ugyanolyanok, mint a 2019-esek voltak, nem meglepetés, hogy a C1-től (legkeményebb) C5-ig terjedő skálán a Pirelli a tavalyihoz nagyon hasonlóan válogatta ki azt a három típust, amit az adott hétvégékre a pilóták rendelkezésére bocsátanak. A két osztrák hétvégére és a Hungaroringre a C2-C3-C4-es szettek jutnak, ezek voltak tavaly is az autókon.

Az augusztusban esedékes silverstone-i hétvégéken már akad egy kis változás: az első alkalomra kiadott C1-C2-C3 megfelel a tavalyi helyzetnek, az extra nagydíjon viszont ismét C2-C3-C4 lesz a menü.

Noha van átfedés a két készlet között, a második hétvégére alapvetően lágyabb gumikat kapnak a pilóták, így a beállításokon és a taktikán is változtatni kell majd, feltéve, hogy mindkét hétvégét száraz pályán rendezik majd. A C2-C3-C4-es beosztás lesz érvényes Belgiumban és Olaszországban is (Spában ez egy egységnyi eltolódás a lágyabb irányba), a Spanyol Nagydíjra pedig ismét a C1-C2-C3-as gumikat adja a gyártó, függetlenül attól, hogy tavasz helyett nyáron lesz a verseny.

A két silverstone-i hétvégén eltérő gumikat használhatnak majd a pilóták Forrás: Daimler AG/LAT Images for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd/Lat Images

„Mivel nagyon sok a változó az elhalasztott szezon kezdete előtt, a versenynaptár is képlékeny, és nincs sok időnk reagálni a körülményekre, a csapatokkal, a promóterrel és az FIA-val úgy döntöttünk, hogy az év első nyolc versenyére egyben bejelentjük a gumiválasztékot – összegzett Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője. – A megszokottak szerint úgy választottunk, hogy az adott pálya jellegéhez leginkább illő keverékeket adjuk, és izgalmas lehetőségeket teremtsünk a versenystratégiák terén.”

A kínálat az első nyolc F1-es hétvégére Forrás: Pirelli