Vágólapra másolva!
Toto Wolff 5 százalékos részesedést vásárolt a Williamsben. Egy bennfentes újságíró úgy tudja, a Mercedes csapatfőnöke nem elsősorban befektetési célból kötötte meg az üzletet, hanem azért, hogy elsőbbséget élvezzen, amikor még több részvényt bocsátanak eladásra. Claire Williams kijelentette, négy hónapon belül szeretnének befektetőt találni, amire Ross Brawn szerint minden esélyük megvan. Bernie Ecclestone elárulta, ő is igyekszik segíteni a nagymúltú istállónak.

Múlt héten látott napvilágot a hír, hogy a Williams befektetőket keres, és akár teljes egészében eladhatják a csapatot. Ugyan Claire Williams csapatfőnök-helyettes kijelentette, hogy nem a kétségbeesés szülte ezt a lépést, minden jel arra mutat, hogy a csapat rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe került.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban már volt résztulajdonosa az istállónak, de 2016-ban minden részvényét eladta, miután a Daimler részéről összeférhetetlenség merült fel. Most azonban Peter Windsor F1-es szakújságíró értesülése szerint 5 százalék ismét az övé lett, de a Mercedes szóvivője úgy vélte, technikailag nem visszavásárlás történt.

Wolff ismét bevásárolta magát a Williamsbe Forrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media/Eric Alonso/Mb Media

„Jó látni, hogy Toto Wolff tegnap visszavásárolta a Williams részvényeinek 5 százalékát – írta ki Windsor a saját Twitter-oldalára. – A csapat hosszú idő után először elindulhat a megfelelő irányba.”

Wolff nemrég az Aston Martin autógyárban vásárolt részesedést, emellett 30 százalékban a Mercedes F1-es istállóját is ő birtokolja. Windsor azonban úgy véli, a Williams esetében nem elsősorban a befektetés volt a cél, mivel egyúttal előjogokat is vett arra az esetre, ha további részvények kerülnek eladásra.

Ez utóbbi pedig minden bizonnyal meg fog történni, így könnyen lehet, hogy az osztrák üzletembernek nemsokára még nagyobb részesedése lesz a grove-iaknál.

Ami az új befektetőket illeti, Claire Williams kijelentette, ugyan semmilyen időkorlátot nem szabtak meg maguknak, de négy hónapon belül szeretnének pontot tenni az ügy végére. Emellett azt is leszögezte, hogy az idei szezont még biztosan végig fogják csinálni.

– idézi a Racefans. – Úgy érezzük, hogy ennyi idő alatt sikerül teljesíteni a feladatot. Erre az idényre viszont még megvannak a kellő forrásaink, úgyhogy folytatni fogjuk a versenyzést, amikor visszatérünk a pályára.”

Claire Williams négy hónapon belül szeretne pontot tenni az ügy végére Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

A Williams tavaly jelentős szervezeti változásokon ment keresztül, miután a szezon elején Paddy Lowe, a csapat addigi technikai igazgatója távozott az istállótól. Ennek előzménye, hogy a tavalyi autó nem készült el időre, ráadásul az elmúlt két szezon során a Williams visszacsúszott a sereghajtók közé, így megcsappantak a szponzori- és a jogtulajdonostól származó bevételeik is. A Williams Advanced Engineering nevű mérnökirodát tavaly már nagyrészt értékesítették, most a csapathoz is befektetőt keresnek.

Komoly érdeklődők vannak a csapat iránt

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint a Williams helyzete a jelenleginél is sokkal kétségbeejtőbb lenne, ha a Forma-1 vezetése nem döntött volna úgy, hogy teret ad a zárt kapus futamoknak, egy pályán akár többször is. Így viszont nem annyira rossz a szituáció.

– jelentette ki az Autosportnak. – Ez megmutatja, hogy az istálló mögött megfelelő modell van ahhoz, hogy [a befektetők] számításba vegyék.”

Brawn szerint több komoly érdeklődő is van a Williams iránt Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Robert Cianflone

Brawn elárulta, ugyan valamelyest elfogult a csapattal szemben, hiszen F1-es pályafutása pont a grove-iaknál kezdődött, ugyanakkor tisztában van vele, hogy reálisan kell gondolkozni. A valóság pedig az, hogy ha egy csapat nem teljesít, és folyamatosan az utolsó helyen végez, annak óhatatlanul következményei lesznek.

A brit szakember szerint a Williamsszel is ez történt, és az új vezetőségnek mindenképpen meg kell vizsgálnia az emögött rejlő okokat.

„Akárki is vállal szerepet, muszáj utánajárnia az alapvető folyamatoknak, amelyek előidézték a rossz szereplést – szögezte le. – Meg kell nézni, hogy ez csupán pénzügyi probléma, vagy strukturális gondok vannak, esetleg a szemlélet nem volt jó. Őszinte leszek, én nem tudom a választ.”

Ecclestone próbál segíteni a Williamsnek

A grove-i istálló helyzetéről Bernie Ecclestone-t is megkérdezték, aki hosszú ideje ismeri Frank Williamset, a csapat társalapítóját. A Forma-1 korábbi ügyvezető igazgatója kijelentette, a maga részéről mindent megtesz a megmenekülésükért.

– nyilatkozta az AFP-nek. – Igyekszem találni olyan embereket, akik beszállhatnak.” A 90. életévében járó üzletember azonban hangsúlyozta, a Forma-1 rendkívül drága hobbi, a koronavírus-járvány okozta válság pedig még nehezebbé tette a helyzetet.

Ecclestone nem szeretné, ha a Williams eltűnne az F1-es pályákról Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Ecclestone reméli, hogy nem ez a szezon fogja jelenteni a Williams történetének a végét. Számára ugyanis elképzelhetetlen, hogy a Forma-1 elveszítsen egy olyan istállót, amelyben valaki, nevezetesen Frank Williams ennyit dolgozott azon, hogy versenyképessé, sőt, történelmileg meghatározóvá tegye azt.

Ecclestone-nak arról is megvan a véleménye, hogy a grove-i alakulattal miként fordulhatott elő, hogy az elmúlt két idényben összesen 8 pontot szereztek, és messze a legrosszabb autót építették.

A brit üzletember szerint Frank Williams jól vezette a csapatot, és meg tudta oldani a problémákat, a jelenlegi menedzsmentnek viszont már egyáltalán nincs meg az a státusza, amivel ő rendelkezett.