Vágólapra másolva!
Optimistán nyilatkozott Andrew Green, a jövőre Aston Martinná váló Racing Point technikai igazgatója a költségplafon és a további F1-es megszorítások várható hatásairól. A brit szakember a jelenlegi élcsapatokat dinoszauruszoknak tartja, ők viszont már régóta berendezkedtek a jövőre.

Hosszú tárgyalássorozat után az FIA Motorsport Világtanácsa formálisan is elfogadta a csapatok által már a múlt héten megszavazott F1-es megszorításokat. Ezek lényege, hogy technikai és pénzügyi eszközök révén csökkenjenek a költségek a sportágban, sőt, egyenesen megakadályozzák, hogy a tehetős gyári istállók a forrásaik révén erőfölénybe kerüljenek.

A korlátozások két pillérje a költségplafon és az aerodinamikai fejlesztéseket érintő korlátozások. Ezeket a múltheti szavazás után részletesen is bemutattuk, de megjegyzendő, hogy a 145 millió dollárra mérsékelt kiadási limit és a világbajnok istálló esetében felére csökkenő szélcsatorna idő együttesen jelentős mértékű elvonás, amihez az élmezőny nehezen tud csak alkalmazkodni.

A Racing Point a Mercedes szélcsatornáját használja Forrás: Daimler AG/Steve Etherington

A Ferrari már korábban jelezte, hogy a felszabaduló kapacitásokat más projektekbe fektethetik, a McLaren leépítést jelentett be, a Mercedes és a Red Bull egyelőre nem közölte a terveit (bár utóbbi két csapattal rugalmasabban tud alkalmazkodni), a többiek alapvetően a költségplafon alatti szinten működnek és az eredményeik miatt inkább profitálnak a fejlesztéseket érintő döntésekből.

A szabályozás egyik nyertese a jövőre Aston Martin néven induló Racing Point lehet,

ami az idén a tavalyi Mercedesre feltűnően hasonlító autóval indul, és a méretével, valamint az eljárásaival már korábban is a hatékonyságra törekedett, a tőkeerős befektetők érkezésekor nemet mondva az eszeveszett növekedés lehetőségére is.

Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója Forrás: Motorsport Images/Andy Hone

Andrew Green technikai igazgató a Beyond the Grid podcastban kijelentette, nem akartak az élmezőnyt alkotó csapatokhoz hasonló „szörnyeteggé” válni. „Sohasem volt a kívánalmak között, hogy 450-ről 8-900 főre növekedjünk – szögezte le. – A jelenlegi helyzetben, a 2022-től érvényes szabályok miatt szerintem az ilyen csapatok dinoszauruszok.”

– vélte. – Vissza kell venniük, sokkal közelebb kell kerülniük a mi szintünkre – jelentette ki. – Mi már évek óta ezt csináljuk, és tisztességes munkát végzünk. Nem mondom, hogy mi vagyunk a legjobbak vagy ne tudnánk fejlődni, persze, hogy tudnánk, de költségvezérelt rendszereket és munkacsoportokat hoztunk létre, és ez szerintem segíteni fog.”

A Racing Point idén is meglepetéscsapat lehet Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Green szerint a Racing Pointnál is felmerült, hogy új gyárat kell építeni, 900 fős személyzetre van szükség, saját szélcsatornára kell szert tenni, de úgy vélte, már nem ez a helyzet. Az új üzem építése nem áll le, de továbbra sem készülnek a munkaerő felduzzasztására.

„Másfajta stratégiát követünk – árulta el. – A gyártás témaköre mindig is a hatáskörünkön túl volt, mert annyira kis csapat voltunk, hogy rengeteg gyártást ki kellett szerveznünk, ezek egy részét kezdjük visszahozni házon belülre, hogy lecsökkenthessük a gyártás idejét.”