Vágólapra másolva!
Rosszul gondolják, akik szerint Carlos Sainz szerződtetésével a Ferrari első számú pilótát csinál Charles Leclerc-ből. A monacói versenyző állítja: meg kell majd küzdenie a spanyollal.

A Ferrari történelméből kiindulva Carlos Sainz szerződtetésekor sokakban felmerült, hogy a maranellóiak vezetése azért döntött a spanyol pilóta mellett, mert nem szeretne két elsőszámú versenyzőt az istállóban tudni, Sainz-ot pedig alkalmas jelöltnek tartották arra, hogy a 2023 végéig szerződéssel rendelkező Charles Leclerc-t segítse. A monacói pilóta a L'Équipe-nek azonban tagadta, hogy ez lenne a helyzet.

Leclerc arra készül, hogy megküzd Sainz-zal Forrás: Felien Verot Pixel

Többen, köztük a 2009-es világbajnok Jenson Button is úgy gondolja, hogy Sainz nem a megfelelő pilóta a vízhordó szerepére, ezért ha Mattia Binotto ebben gondolkodik, hibát követett el a spanyol szerződtetésével. Leclerc azonban állítja: nem fog első számú státuszt kapni a McLaren versenyzőjének érkezésével.

– jelentette ki a monacói a francia sportnapilapnak. – Szerintem Carlos nagyszerű versenyző, és ezt meg is fogja mutatni, ha esetleg nem lenne mindenki számára nyilvánvaló már most is. Nagy kihívást fog jelenteni, más lesz, mint Vettel oldalán versenyezni."

Utolsó mondatával Leclerc akár a négyszeres világbajnoknak is odaszúrhatott egy kicsit, de gyorsan leszögezte, hogy nagy segítség volt számára, hogy Vettel mellett mutatkozhatott be a Ferrariban. „Valóban sokat tanultam tőle, boldog vagyok, hogy ő lehetett a csapattársam, mert nagyon tapasztalt pilóta."

Az idén még a McLarenért küzd Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Ami Sainz-ot illeti, a spanyol a Forma-1 hivatalos oldalának igyekezett hangsúlyozni, hogy egyelőre a McLarenre koncentrál, és az idei szezonban mindent meg fog tenni a wokingiakért, de azért előretekintett egy kicsit 2021-es bemutatkozó évére a vörösökkel.

– jelentette ki. – Megpróbálok valami különlegeset felépíteni a Ferrarival úgy, ahogyan megpróbáltam valami különlegeset alkotni a McLarennel. Benne van a DNS-emben, hogy próbálok kapcsolatokat kialakítani és jó légkört teremteni, sok időt tölteni a gyárban, mert ezt élvezem. Imádok a Forma-1-gyel kapcsolatos megbeszéléseken részt venni, különösen most, mert már nagyon hiányzik. Imádok kitalálni ezt-azt a beállításokkal, az aerodinamikai irányvonallal kapcsolatban, ez nagyon érdekel. Emellett remélhetőleg egy nagyon gyors és elképesztően motivált versenyzőt szerződtettek, aki mindent bele fog adni a Scuderiáért."