Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke elárulta, nem lepte meg Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása, azon viszont csodálkozik, hogy a Scuderiánál ilyen korán döntés született.

Furcsa szezonra készül a Forma-1 az év második felében, hiszen nem elég, hogy a koronavírus miatt a lehető legtöbb futamot megpróbálják majd besűríteni a júliustól karácsonyig tartó időszakba, legalább három olyan pilóta is akad majd, aki tudja, a 2021-es szezont már nem a jelenlegi csapatánál teljesíti.

Bombaként robbant a hír, hogy Sebastian Vettel az év végén elhagyja a Ferrarit, erre láncreakció indult, és a McLaren bejelentette, hogy Daniel Ricciardo érkezik Carlos Sainz helyére, aki természetesen Maranello felé veszi az irányt. A Renault-nál megüresedett üléssel Fernando Alonsót és Valtteri Bottast is hírbe hozták, Vettelt pedig a közvélemény szívesen látná a Mercedesnél.

Wolff nem csodálkozik Vettel távozásán Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A pletykák szerint Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem hajlik arra, hogy a négyszeres világbajnok leigazolásával konfliktust generáljon a világbajnok istállón belül, és továbbra is a hatszoros világelső Lewis Hamiltonra, valamint esetlegesen a fiatal tehetségre, George Russellre építene. Wolff és felesége, Susie interjút adott az ESPN-nek, azonban előre kikötötték, hogy

Hamilton jövőjéről és a Forma-1 politikai ügyeiről nem akarnak beszélni. Wolff méltatta Vettelt, de arról nem tett említést, hogy vannak-e tervei a német pilótával.

„Baráti kapcsolatban vagyunk – mondta Vettelről a Mercedes csapatfőnöke. – Nem lep meg a döntése, szerintem már látszottak törésvonalak. Ő nagyszerű személyiség, az elmúlt 10 év során ő volt a Forma-1 egyik kiemelkedő alakja, négy világbajnoki címet nyert és a Red Bull-lal nagyon sikeres időszaka volt.”

Sainz (középen) és Vettel (jobbra) biztosan átigazol, de Bottas helye sem biztos még Forrás: AFP/Lluis Gene

Legutóbb 15 évvel ezelőtt, Alonso esetében fordult elő, hogy egy pilótáról már bő egy szezonnal a távozása előtt kiderült, hogy aláírt a következő csapatához. Wolff is rámutatott, hogy Vettel, Sainz és Ricciardo is furcsa időszakra számíthat 2020-ban. „Csalódást keltő a számára, hogy a Ferrarival kapcsolatos álma véget ér, de ez van” – mondta Vettelről.

„Ezek a srácok még rajthoz állnak az új autókkal, látni fogják az innovációkat és be kell vonni őket az autók fejlesztésébe is, szerepet kell játszaniuk a versengésben. Úgyhogy, ezek a döntések valóban korábban jöttek annál, ahogy én meghoztam volna őket, de érdekes lesz figyelni, talán mi is tanulhatunk ebből.”

A Mercedes egyelőre csak a 2020-as szezonra rendelkezik szerződéssel a pilótáival (legalábbis nem közölték ennek az ellenkezőjét), de Hamilton szinte biztosan marad az istállónál, és Vettel távozása kapcsán Wolff elmondta, a lojalitást szem előtt tartva első körben a meglévő versenyzőikkel kezdenek egyeztetni.