Közel 30 év után az F1 mezőnye 2022-ben visszatérhet Afrikába

Forma-1, Dél-afrikai Nagydíj 1992
Nigel Mansell, driver of the #5 Canon Williams Renault Williams FW14B Renault 3.5 V10 leads the field at the start of the Yellow Pages South African Grand Prix on 1st March 1992 at the Kyalami Grand Prix Circuit in Kyalami, South Africa.(Photo by Pascal Rondeau/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A South African GP vezérigazgatója kijelentette, közel áll ahhoz, hogy összeszedje a megfelelő mennyiségű támogatást a Dél-afrikai Nagydíj megrendezésére. Ha mindez megvalósul, akkor a sportág akár már két év mólva visszatérhet az országba, illetve a kontinensre.

Dél-Afrika korábban rendszeres helyszíne volt az F1-es versenynaptárnak, de a mezőny 1993 óta egyszer sem látogatott el az országba. Ugyan több kísérlet is volt a visszatérésre, de végül mindegyik sikertelennek bizonyult, mivel túlságosan magas volt a rendezési jogdíj.

Azonban könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben ismét minden (lakott) kontinensre ellátogat a mezőny. Warren Scheckter, a 18 F1-es futamon rajthoz álló Ian fia, illetve az 1979-es világbajnok Jody unokaöccse 2015-ben létrehozta a South African GP-t. A korábban tengerentúli csapatok kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedő üzletember az elmúlt években azon dolgozott, hogy megfelelő támogatást kapjon a rendezésre.

A Dél-afrikai Nagydíj évekig a versenynaptár része volt, de lassan 30 éve rendezték az utolsót Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Pascal Rondeau

Scheckter jelenleg az SAGP vezérigazgatója, míg nagybátyja az Egyesült Királyságból, a szervezet elnökeként segíti munkáját. Rajtuk kívül két helyi vállalkozó, Jabu Mabuza, valamint Keith Doig tölt be vezető szerepet: előbbi az igazgatótanács elnöke, utóbbi pedig az ügyvezető igazgató.

Az elmúlt években nem sikerült megfelelő összeget gyűjteni a rendezésre, de Scheckter úgy véli, közel áll ahhoz, hogy megkapja a szükséges állami, illetve magánjellegű támogatást a verseny rendezésére. A dél-afrikai üzletember szerint a futammal az ország gazdasági szempontból is jól jár.

– nyilatkozta a MotorNewsnak. – Már az eseményből származó adóbevételek is önmagukban ellensúlyozzák a költségeket.” Hozzátette, a futam elsősorban a turizmusnak jelentene nagy lökést, valamint számos új munkahelyet teremtene.

A helyi kormány gyakran azzal érvel a rendezés ellen, hogy az F1 csupán a fehérbőrűek számára elérhető, elitista sport. Scheckter azonban leszögezte, az esemény megfizethető lesz a szurkolók számára,

hiszen a legolcsóbb jegy 200 rand, azaz kevesebb mint 3500 forint lesz a pénteki szabadedzésre.

Scheckter elmondta, a szándék mindenképpen megvan a rendezésre, ugyanakkor még rengeteg részletet kell tisztázni, mivel egy ilyen eseménynek számos érintettje van. Ami a jogdíjat illeti, elárulta, kevesebb lesz, mint az általánosnak mondható 31 millió dollár (10 milliárd forint). Hozzátette, a Liberty Mediával azon dolgoznak, hogy a rendezés pénzügyileg minél hatékonyabb legyen.

Jody Scheckter az Egyesült Királyságból segíti unokaöccse munkáját Forrás: Picture-Alliance via AFP/usage worldwide/Mandoga Media

Tavaly a Forma-1 kereskedelmi igazgatója, az azóta távozó Sean Bratches kijelentette, mindenképpen szeretnének visszatérni az afrikai kontinensre, és erre Dél-Afrika az elsőszámú jelölt. Scheckter szintén így látja a helyzetet, és bízik benne, hogy jövőre a futam pontos időpontjáról is meg tudnak egyezni.

Dél-Afrika eddig két helyszínen, East Londonban és Kyalamiban rendezett futamot.

Amennyiben a visszatérés tényleg megvalósul, akkor valószínűleg utóbbi lesz a befutó, ugyanis 2014-ben Toby Venter, a Porsche Dél-Afrika vezérigazgatója megvásárolta a pályát, és megkezdte az átalakításokat. Ennek következtében már csak néhány további beruházás kell ahhoz, hogy a helyszín ismét alkalmas legyen a mezőny fogadásra.