A Ferrari egykori elnöke már csak Leclerc miatt is hosszabbítana Vettellel

Forma-1, Kanadai Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Charles Leclerc
MONTREAL, QUEBEC - JUNE 08: Pole position qualifier Sebastian Vettel of Germany and Ferrari and third place qualifier Charles Leclerc of Monaco and Ferrari shake hands in parc ferme during qualifying for the F1 Grand Prix of Canada at Circuit Gilles Villeneuve on June 08, 2019 in Montreal, Canada. Dan Istitene/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Luca di Montezemolo kijelentette, a Ferrari vezetőségének helyében mindenképpen meghosszabbítaná Sebastian Vettel szerződését, mert a négyszeres világbajnok még mindig gyors, ráadásul jelenléte csapattársának, Charles Leclerc-nek is jót tenne. Carlos Sainz úgy véli, bármelyik autóban képes lenne jó teljesítményt nyújtani.

Az elmúlt hónapokban mind a Ferrari, mind Sebastian Vettel utalt arra, hogy legalább egy évvel meg szeretnék hosszabbítani a német pilóta idén lejáró szerződését. Múlt héten az olasz sajtó úgy értesült, hogy a maranellóiak ajánlatot tettek a négyszeres világbajnoknak, ami további egy évig tartó együttműködésről, valamint jóval kevesebb fizetésről szólt. Bennfentesek mindezt vicckategóriának titulálták, és a hírek szerint Vettel vissza is utasította.

Az üggyel kapcsolatban Luca di Montezemolo is kifejtette véleményét. A 72 esztendős szakember 2014-ig volt a Ferrari elnöke, és Vettellel is ő kezdett tárgyalni az átigazolásról. Montezemolo úgy véli, mindenképpen meg kell tartani a német versenyzőt, mivel ebből csapattársa, Charles Leclerc is profitálhat.

Montezemolo szerint Vettel maradása Leclerc-nek is jót tenne Forrás: AFP/2019 Getty Images/Dan Istitene

„Seb nagyon gyors és rendkívül tapasztalt, és nem hiszem, hogy motivációs problémákkal küszködne – nyilatkozta az Il Resto del Carlino napilapnak. – Emellett pedig jelenléte Leclerc számára is hasznos lenne, aki rendkívül tehetséges, de a legmagasabb szinten még bizonyítania kell.

A monacói pilóta korábban kijelentette, bárki is legyen a csapattársa, elfogadja a Ferrari döntését, de Vettel maradásának kifejezetten örülne. A 22 éves versenyző szerint ugyanis a látszat ellenére jó viszonyban vannak egymással.

Sajtóértesülések szerint amennyiben a Ferrari mégsem hosszabbítana idősebbik pilótájával, a két utódjelölt Daniel Ricciardo és Carlos Sainz lenne. Utóbbi tavaly a McLarenben nyújtott remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

A spanyol pilóta arra törekszik, hogy az esetleges átigazolásáról szóló híresztelések ne jussanak el hozzá.

„Valamennyire próbálom kivonni magam ezekből, mert jelenleg az embernek túl sok szabadideje van arra, hogy ilyeneket olvasson – magyarázta az El Mundo Deportivónak. – Könyvet olvasok, sorozatot nézek, és igyekszem kimaradni ebből.”

Sainz úgy véli, a Ferrari színeiben is képes lenne jó teljesítményre Forrás: NurPhoto via Getty Images/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

A 26 esztendős versenyző hozzátette, ezzel együtt azért ő is követi a híreket, de az F1 momentán „teljesen le van bénulva”. Ennélfogva nincsen semmilyen hír, amit ő maga meg tudna osztani a nyilvánossággal.

Úgy vélem, tavaly nagy lépést tettem előre, szóval szerintem képes vagyok jó teljesítményt nyújtani a Ferrariban, a Mercedesben és a McLarenben is. Nem hiszem, hogy efelől bárkinek is kételkednie kellene” – fogalmazott.