Hamilton: Az F1-ben nem javul a helyzet a társadalmi sokszínűség terén

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Ausztrál Nagydíj
MELBOURNE, AUSTRALIA - MARCH 12: Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP looks on during a press conference during previews ahead of the F1 Grand Prix of Australia at Melbourne Grand Prix Circuit on March 12, 2020 in Melbourne, Australia. (Photo by Clive Mason/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton úgy véli, példaképek nélkül nem lesz társadalmi szempontból sokszínűbb a Forma-1 világa. Szerinte a pilóták mellett a szerelők és a mérnökök körében is változásra lenne szükség. Egy jövőre induló sorozat sajátos szabállyal lépne a nemi egyenlőtlenségek ellen. 

Sportemberi sikerei mellett társadalmi háttere miatt is Lewis Hamilton a Forma-1-es mezőny egyik legérdekesebb alakja. A brit pilóta a sportág történetének első színesbőrű versenyzője, ráadásul hamarosan minden idők legsikeresebb résztvevője lehet.

Az angliai Stevenage-ből, egy önkormányzati bérlakásból indult a Forma-1 felé, édesapj olykor több állást is vállalt és hiteleket is felvett azért, hogy támogatni tudja fia pályafutását. Hamilton többször is méltatta őt, emellett visszatérően beszélt arról, hogy az iskolában és a gokartpályákon is atrocitások érték a bőrszíne miatt.

Hamilton szerint nemhogy javultak, hanem romlottak a kevésbé tehetősek esélyei Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

Tavaly kijelentette, szerinte nem javultak a munkásosztálybeli gyerekek esélyei a sportág különböző szintjein, felvetette, hogy tenne is az ügy érdekében, bár ennek egyelőre nincs sok látszata. A Corriere della Sera mellékletének, a Style Magazine-nek elárulta továbbra is lesújtó véleményét.

„Az igazság az, hogy nekem rendkívül nehéz volt betörni az iparágba – nyilatkozta. – Bárcsak azt mondhatnám, hogy mára már javult a helyzet, de inkább rosszabb lett, mint valaha. Az autósport annyira drága, hogy a munkásosztály, valamint az alacsonyabb jövedelműek már a kezdetekkor bukásra vannak ítélve.”

Az autóversenyzés már alapszinten is rendkívül költséges, csak a társadalom szűk rétege engedheti meg magának. Erre is visszavezethető, hogy a 35 esztendős versenyző szerint a Forma-1 világából hiányzik a diverzitás, de Hamilton úgy véli, példaképek is kellenek.

Hamiltont az F1-ig kísérte édesapja, de a McLaren-Mercedes támogatása nélkül nem építhetett volna pályafutást Forrás: Getty Images/2006 Getty Images/Mark Thompson

„Az Egyesült Királyságban van egy mondás: »Nem válhatsz azzá, akit nem láttál«. A gyerekeknek látniuk kell hozzájuk hasonló, sikeres embereket, hogy tudják, az álmaik elérhetőek – magyarázta. – Manapság a Forma-1-ben teljes mértékben hiányzik a társadalmi sokszínűség nemcsak a pilóták, hanem a mérnökök és a szerelők körében is.

A társadalmi egyenlőtlenségek problémája elsősorban a nők szerepe kapcsán merült fel a Forma-1-ben az elmúlt évek során. A Liberty Media száműzte a döntéshozók szerint korszerűtlen üzenetet sugárzó hoszteszeket a rajtrácsról és több kezdeményezés is indult, ami a hölgyek számára is vonzóvá tenné a sportágban való munkavállalást, így ők is példát mutathatnak a jövő nemzedéke számára.

Egy új bajnokságban változhat a helyzet

Az még messze van, hogy női pilóta is induljon a világbajnokság mezőnyében, a jövőre induló, Extreme E nevű elektromos tereprali-bajnokságban viszont a részvevő csapatok kötelesek lesznek egy női és egy férfi pilótát is alkalmazni. A két versenyző ugyanabban az autóban fog ülni, a kétkörös verseny felénél pedig helyet cserélnek, és aki addig vezetett, az lesz a navigátor, és fordítva.

A Nico Rosberg mellett ülő Alejandro Agag által létrehozott sorozatban férfiak és nők is fognak versenyezni Forrás: DPPI/Alexandre Guillaumot

„Az egyenlőségre törekszünk, ez a formátum pedig a lehető legalkalmasabb arra, hogy el is érjük – mondta Alejandro Agag, a széria alapítója, aki a Formula E vezérigazgatójaként is tevékenykedik. – Mindenki egy pályán fog versenyezni, és a leghatékonyabb pilótákból, csapatból, mérnökökből, illetve autóból álló kombináció fog csúcsra érni.”