Button és Norris is esport-futamot nyert, ismét magyar siker a WTCR-ben

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, szimulátor
McLaren Formula 1 driver Lando Norris of Great Britain drives on a motor racing simulator at the Autosport International show held in the NEC convention centre in Birmingham, central England on January 12, 2019. (Photo by Oli SCARFF / AFP)
Vágólapra másolva!
Jenson Button második versenyét nyerte meg a Legends Trophy elnevezésű eseményen. A brit pilóta Charles Leclerc-rel egyetemben egy GT-futamon is elindult, ahol viszont nem volt szerencséje. Ellentétben Lando Norrisszal, aki első virtuális IndyCar-versenyén máris győzni tudott. Ami a magyarokat illeti, a WTCR-ben ismét örülhettünk, emellett pedig elindul egy hazai széria is. Heti esport-összefoglaló.

Miután a koronavírus-járvány jelenleg nem teszi lehetővé, hogy valódi pályákon rendezzenek versenyeket, az autósport világának egy része esport-futamokkal pótolja valamelyest az izgalmakat. A Forma-1-ben ezen a hétvégén nem lett volna nagydíjhétvége, így virtuális versenyt sem tartanak, de ettől még az elmúlt hét nap sem telt eseménytelenül.

Szombaton folytatódott a The Race által szervezett All Star sorozat. Az elmúlt két hét során a részvevők pontokat is kaptak teljesítményükért, a bajnokság pedig most, a Nürburgringen ért véget. A győztes a McLaren szimulátorpilótája, a legutóbbi főfutamot is megnyerő, így háromból három győzelemmel záró Erhan Jajovski lett. A profi autóversenyzők közül a dobogó legalsó fokán záró Formula E-pilóta, Maximilian Günther lett a legjobb, aki 30 ezer dolláros nyereményét jjótékony célokra fogja felajánlani. Esteban Gutiérrez 8. lett, amivel ő a legeredményesebb egykori F1-es versenyző.

Egy profi szimulátoros konfiguráció Forrás: Fanatec

Ahogyan azt már megszokhattuk, megrendezték a Legends Trophy aktuális fordulóját is. Az első futamon Jenson Button indulhatott a pole pozícióból, miután az időmérő edzésen az utolsó pillanatban, mindössze 3 ezredmásodperccel előzte meg az ötszörös Le Mans-győztes Emanuele Pirrót.

Ez végül döntőnek bizonyult, hiszen míg 2009 világbajnoka végig vezetve nyerte meg a futamot, addig riválisa már az elején balesetbe keveredett, és visszaesett a 14. helyre.

Button mögött Juan Pablo Montoya, valamint Jan Magnussen állhatott fel a virtuális dobogóra.

„Az ember még akkor is görcsösen fogja a kormányt, és próbál pályán maradni, ha 2 másodperces előnye van – utalt a leintés után Button arra, hogy a látszat ellenére nem nehéz futama volt. – Nagyon könnyen bajba kerülhettem volna, mert az autó hátulját nem lehet érezni.”

A fordított rajtrácsos második versenyt a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg nyerte.

A norvég pilóta az élről indult, és végig vezetett, de az utolsó körben a háromszoros Indy 500-győztes Dario Franchitti nekiment az autójának, aminek következtében kipördült. Nem sokkal később már a brit versenyző is az áldozat szerepében volt, miután a Montoya elleni csatában elvesztette uralmát a kocsi felett.

Itt nézheti vissza az All Star szombati eseményeit (A Legends Trophy időmérője, illetve első versenye 47:49-től, a második futam 2:13:53-tól látható)

A hétszeres F1-es futamgyőztes így elsőként szelte át a célvonalat, de büntetése miatt Solberg örökölte meg az 1. pozíciót. A szankciók után az Indy 500-at ugyancsak három alkalommal megnyerő Hélio Castroneves, valamint Franchitti végzett a dobogón.

Norris megpördüléssel együtt is nyert

Szombaton lezajlott az IndyCar esport-bajnokságának 5. futama, amelyen Lando Norris volt a vendégszereplő. A brit pilótának ugyan az iRacing játéka és az austini aszfaltcsík sem jelentett újdonságot, de mégiscsak az első versenyét futotta a sorozatban, ami még értékesebbé teszi az időmérőn megszerzett pole pozícióját.

Norris szereplése az IndyCar austini esport-futamán

A futam első 11 körében vezette is a versenyt, még a számítógépén előugró ablak sem hátráltatta különösebben. Ekkor kiment tankolni, és a 6. helyre jött vissza, egy körrel később pedig bejött a biztonsági autó. Norris tisztában volt vele, hogy egyszer még ki kell állnia üzemanyagért, de úgy fogta fel, hogy a versenyzés arról szól, hogy a pályán kell megelőzni a riválisokat.

A safety car-fázis után Norris javított is két helyet, de utána megpördült az utolsó kanyarban, és visszaesett a 12. helyre. Twitch-közvetítésében idiótának nevezte saját magát, egyúttal kijelentette, nem kellett volna ennyit beszélnie.

Ennek ellenére nyolc körrel a vége előtt feljött a 2. pozícióba, amikor ismét kiment a bokszba. A 4. helyre, 2 másodperccel az egy kiállást teljesítő Felix Rosenqvist mögé jött vissza. Négy körrel később már ők álltak az élen, már ők álltak az élen, miután az előttük haladók kimentek tankolni.

A verseny Norris szemszögéből

Ekkor Norris már közvetlenül a svéd pilóta mögött volt, aki a nyomás alatt megpördült, és visszaesett a 3. pozícióba. Pato O’Ward még utolérte a brit versenyzőt, de megelőzni nem tudta, így Norris megnyerte első futamát a sorozatban. Később elárulta, valamikor a valóságban is szívesen kipróbálná magát Amerikában.

Leclerc és Button GT-futamon indultak

Charles Leclerc és Button is elindult az SRO E-sport GT Series bajnokság első, Silverstone-ban rendezett futamán. A monacói pilóta a Ferrarit, míg 2009 világbajnoka a McLarent képviselte a versenyen. Rajtuk kívül Vitantonio Liuzzi vett részt a viadalon egykori F1-es versenyzőként.

Leclerc és Button GT-futama

Az időmérő edzésen Button a 15., míg Leclerc a 23. helyet szerezte meg. Ezek után nem meglepő, hogy az egyórás futamon is előbbinek ment jobban, egészen a 7. helyig küzdötte fel magát. Ekkor viszont hirtelen eltűnt a képernyőről, és visszaesett a mezőny végére. A kommentátorok sem tudták pontosan, hogy mindez büntetés miatt történt, vagy elment az internetkapcsolata, mint ahogy az sem derült ki, hányadik helyen végzett, mivel a közvetítésben csak az első 24 helyezettet írták ki. Leclerc-t a 20. pozícióban intették le.

Ismét magyar siker a WTCR-ben

Hétfőn a második fordulót rendezték a WTCR esport-bajnokságában, ahol szimulátoros versenyzők valódi pilótákkal, köztük Michelisz Norberttel mérték össze tudásukat. A tavalyi világkupagyőztes ezúttal jobb eredményeket ért el, mint legutóbb a Hungaroringen, hiszen az első futamot a 18., míg a másodikat a 13. helyen zárta. Tassi Attila egyik versenyt sem tudta befejezni.

A WTCR esport-bajnokságáak második fordulója

A magyar sikerek ezúttal sem maradtak el, hiszen Báldi Gergő a két héttel korábbi alkalomhoz hasonlóan megnyerte a nyitófutamot. A második versenyen az első tíz pilóta fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra, aminek köszönhetően Barna Martin indulhatott a pole pozícióból.

A magyar versenyző végül a 2. helyen fejezte be a futamot, a győztes a szlovák színekben induló Bánki Bence lett.

A „valódi” pilóták közül Esteban Guerrierit kell megemlíteni, aki sokáig a 3. helyen állt, azonban a végén kicsúszott, és csak a 11. pozícióban végzett.

Újabb magyar esport-sorozat indul

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, valamint a Magyar E-sport Szövetség közös szervezésében elindul az első Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság, amelyre minden, 16. életévét betöltött magyar állampolgár jelentkezhet. A részvevők Playstation 4-en, a Grand Turismo Sport játékával mérhetik össze tudásukat. A széria hat fordulóból, valamint a középdöntőből és a fináléból fog állni. Az első futamot május 3-án rendezik.