Leclerc: Nagyon klassz lenne az ellenkező irányban versenyezni

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
NORTHAMPTON, ENGLAND - JULY 13: Charles Leclerc of Monaco driving the (16) Scuderia Ferrari SF90 on track during qualifying for the F1 Grand Prix of Great Britain at Silverstone on July 13, 2019 in Northampton, England. (Photo by Bryn Lennon/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Charles Leclerc érdekes ötletnek tartja, hogy egy pályán két, ellentétes irányban zajló Forma-1-es futamot rendezzenek az idén. A Ferrari versenyzője kifejtette, miért jelentene ez nagy kihívást.

A továbbra is igen képlékeny 2020-as F1-es szezonnal kapcsolatban korábban felmerült, hogy miután elindult az idény, a minél több verseny megrendezésének érdekében adott helyszínen akár két futam is lehet. Ám ahhoz, hogy ne ugyanazt a pályát használja kétszer a mezőny, ahol erre lehetőség van, akár fordított irányban is rendezhetnek egy versenyt. Az ötlet Silverstone kapcsán merült fel először, és a különböző biztonsági kockázatok miatt nem áll valami stabil lábakon, Charles Leclerc viszont kimondottan örülne neki, ha végül megvalósulna.

Leclerc szívesen kipróbálná visszafelé a silverstone-i pályát Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

Jelenleg nincs olyan versenypálya az F1-es naptárban, amelyen valaha is az eredeti menetiránnyal szemben versenyzett volna a mezőny, a pályák többségét ugyanis csak egyetlen irányban homologizálja az FIA, a bukóterek, kerékvetők, a boxbejárat, boxkijárat és egyéb dolgok is úgy vannak kialakítva, hogy fordított irányban nem lenne biztonságos közlekedni. Módosításokkal azonban elképzelhető, hogy megoldódna ez a probléma, ezért tartja még mindig magát az ötlet, hogy például a silverstone-i Brit Nagydíjat mindkét irányban le lehetne futni.

Úgyhogy szerintem ez érdekes ötlet" – lelkesedett Charles Leclerc a felvetésre egy online sajtóbeszélgetésen.

A Ferrari monacói pilótája elárulta, hogy gokartos korában előfordult, hogy adott pályán visszafelé is rendeztek versenyt, ekkor pedig rájött, hogy a fordított iránynak köze sincs az eredetihez.

„Az biztos, hogy az alapoktól kellene újratanulnunk az adott pályát. A gokartban már volt részem ilyenben, tapasztalataim alapján pedig ilyenkor egy teljesen új pálya tárul az ember elé, egyértelműen olyan, mintha egy teljesen másik helyszínen lenne – ecsetelte Leclerc, aki szerint a rutintalanabb versenyzőknek ez még segítene is. – Azért is izgalmas lehet, mert a tapasztalt pilóták sem ismerik a fordított vonalvezetést, és mindenki ugyanarról a szintről indulna."

A gyors második szektor visszafele is igazi kihívást jelentene Forrás: Getty Images/2019 Peter J Fox/Peter J Fox

Noha vélhetően teljesen más beállítást igényelne a fordított vonalvezetés, Leclerc szerint az erőviszonyokat nem bolygatná meg.

Ezzel együtt izgalmas lenne egy olyan pályát visszafelé kipróbálni, mint mondjuk Silverstone, és annyira gyorsan megérkezni a Becketts-kanyarba. Nagyon izgalmas lenne."