Vágólapra másolva!
Sir Stirling Moss minden idők egyik legnagyobb autóversenyzőjeként, 90 éves korában ment el, néhány évvel ezelőtt azonban még olyan aktív volt, hogy a Mercedes 1955-ös sportautóját, valamint F1-es gépét is meghajtotta. Videón elevenítjük fel a felejthetetlen pillanatokat.

A napokban, 90 évesen elhunyt Sir Stirling Moss több mint két évvel ezelőtt végleg visszavonult a nyilvánosságtól, addig azonban még 80 felett is rendkívül aktív életet élt. Miután 1962-ben elszenvedett balesete következtében 1963-ban bejelentette visszavonulását, magánéletére és az üzletre kezdett koncentrálni, de nem szakadt el az autóversenyektől sem, sokáig szakértőként dolgozott az ABC tévétársaságnak Forma-1-es és NASCAR-versenyeken, valamint egy-egy alkalommal maga is autóba ült rali és sportautó futamokon. Sőt, az 1980-as évek elején két teljes idényt töltött a brit túraautó-bajnokságban.

Miután első Forma-1-es győzelmét és a legendés 1955-ös Mille Miglia-győzelmet is egy Mercedes volánjánál aratta, Moss élete végéig hű maradt a márkához, amelyet nagykövetként segített. 2015-ben, rekordgyőzelme 60. évfordulóján, 86 évesen pedig ismét behuppant a Mercedes 300 SLR volánja mögé, hogy többedmagával felelevenítse az 1000 km-es embertpróbáló száguldás egy rövidkbe szakaszát.

Sir Stirling Moss felelevenítette az 1955-ös Mille Migliát, majd együtt autózott a Mercedes világbajnokával

Ez még azonban nem minden, Moss az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában Lewis Hamiltonnal is találkozott, akivel a Mercedes W196-os F1-es gépét vezették, utóbbi a takaróelemek nélküli, előbbi a gyors pályákra optimalizált "streamliner" változatot. Miután megtörtént a bemutató, a célegyenesben leparkolva a két bajnok egy jót beszélgetett egymással múltról és jelenről, Hamilton pedig kijelentette: manapság a versenyzőknek már nem kell olyan bátornak lenniük, mint az 50-es években. A hatszoros világbajnok úgy búcsúzott a legendától a közösségi médiában, hogy hiányozni fognak neki a beszélgetéseik. Valószínűleg ez a monzai nap is eszébe jutott a sorok írása közben.