Vágólapra másolva!
A jelenlegi F1-es mezőnyből Alexander Albon, a korábbi versenyzők közül Jenson Button nyert a hét esportversenyein, melyek a jótékonyságról szóltak. Max Verstappen bejutott a virtuális Porsche Szuperkupa negyvenfős mezőnyébe. Michelisz Norbertéknél mindkét versenyen magyar siker született, a WTCR-világkupa tavalyi győztese pedig saját esport-sorozatot indít. Heti esport-összefoglaló.

A koronavírus-járvány miatt sajnos egyik pályán sem láthatunk versenyeket, így az autósport világa virtuális futamokon méri össze tudását. Korábban többek között a Forma-1 vezetése és a Veloce Esports is útjára indított egy-egy sorozatot, amelyek az F1-es futamokat hivatottak pótolni. Most nem lett volna nagydíjhétvége, ennek ellenére ezen a héten sem maradtunk esport nélkül.

Olyannyira nem, hogy szombaton egy új sorozat is bemutatkozott: a Race for the World elnevezésű szériát elsősorban a jótékonyság céljából hozták létre, hogy ezzel is segítsék a koronavírus elleni küzdelmet. A közvetítés során összesen 33 ezer dollárt, vagyis több mint 10 millió forintot sikerült összegyűjteniük.

További csatornák: F1 | Leclerc | Latifi | Norris | Verstappen | Russell | Gutiérrez

A jelenlegi mezőnyből ugyanazok a versenyzők indultak, akik a múlt heti melbourne-i futamon is részt vettek. Charles Leclerc Alexander Albon mellett fivéreik, Arthur, illetve Luca is ott volt a rajtrácson. Thibaut Courtois, a Real Madrid futballcsapatának kapusa szintén részt vett az eseményen.

Az első fordulót Abu-Dzabiban tartották, de ahogyan az F1 hivatalos sorozata, úgy ez sem indult jól, legalábbis ami a komolyságot illeti. Már a rajtnál problémák adódtak, hiszen a szerveren bekapcsolva maradt a „szellemautó” funkció, így az autók nem érhettek össze egymással.

Emiatt új, egykörös időmérőt kellett tartani, amelyet a Red Bull versenyzője zárt az élen.

A rajt után az idősebbik Leclerc megpördült, aminek következtében visszaesett a mezőny végére. Később még egy 5 másodperces büntetést is le kellett töltenie a kerékcseréje során, így öt körrel a vége előtt az utolsó előtti helyen állt.

Ekkor azonban az élen álló pilóták „kiprovokáltak” egy biztonsági autós fázist annak érdekében, hogy összegyűljön a mezőny, és ezzel is izgalmasabb legyen a hajrá. A valóban kaotikus végjátékból végül Alexander Albon jött ki győztesen, a 2. Courtois, a 3. pedig Arthur Leclerc lett. Bátyjának egészen az 5. pozícióig sikerült előrejönnie.

A mostani hét is számos esportversenyt tartogatott Forrás: Fanatec

A második, silverstone-i verseny már kevesebb ehhez hasonló fordulatot tartogatott, végül az ifjabbik Leclerc-nek sikerült győzedelmeskednie. A következő két fordulót kedden, illetve pénteken este rendezik, de a pályák csak 15 perccel a szabadedzés kezdete előtt lesznek ismertek.

Button kezd belejönni a virtuális versenyzésbe

Folytatódott a The Race által életre hívott All Star Battle is, melynek támogatásába a Williams névadó szponzora, a Rokit is beszállt. A sebringi pályán zajló eseményen a profi esport-pilóta, Erhan Jajovski nyerte a döntő versenyt.

Az egykori F1-es pilóták közül Stoffel Vandoorne érte el a legjobb eredményt a 6. helyével, sőt a belga versenyző korábban győzött a második előfutamon.

Ennek keretében rendezték meg a Legends Trophy aktuális fordulóját is, most már zsinórban harmadik alkalommal. A részvevők ezúttal nem Brabhamekkel, hanem McLaren M23-asokkal versenyeztek, amellyel Emerson Fittipaldi és James Hunt is vb-címet szerzett.

Itt nézheti vissza az All Star Battle szombati fordulóját (a Legends Trophy első futama 36:24-től, a második pedig 2:17:58-tól látható)

A mezőnyben számos egykori F1-es pilóta ott volt, többek között három világbajnok, Fittipaldi, Jacques Villeneuve és Jenson Button is. Koruknál fogva nem meglepő, hogy hármuk közül utóbbinak megy a legjobban a virtuális versenyzés, de 2009 világbajnoka csupán múlt héten csatlakozott az esport-őrülethez. Ehhez képest kifejezetten szép teljesítmény, hogy az első futamot az élről rajtolva nyerte meg.

A brit versenyző 10 ezer dolláros jutalomban részesül, amit egy általa választott jótékonysági szervezetnek fog elutalni.

A virtuális dobogóra a 2. helyen befutó Juan Pablo Montoya is felállhatott. A második, fordított rajtrácsos futamot a Forma-1-et ugyancsak megjárt, de sokkal inkább az öt Le Mans-i győzelméről ismert Emanuele Pirro nyerte meg. Button a mezőny végéről egészen az 5. helyig jött fel, utoljára azt a Villeneuve-öt előzte meg, aki David Brabhammel egyetemben nem kormánnyal, hanem kontrollerrel játszott.

Verstappen bejutott a virtuális Porsche Szuperkupa mezőnyébe

Max Verstappen a Redline által szervezett bajnokság után ismét komoly esport-sorozatban fog indulni. A szériát másodszor rendezik meg, a tavalyi szezon első 20 helyezettje pedig automatikusan főtáblára jutott. A mezőny másik fele egy több mint két hónapig tartó kvalifikációból került ki.

A holland pilótának mintegy ötezer indulóból sikerült a legjobb 20 közé verekednie magát, ami azt jelenti, hogy elindulhat a tíz fordulóból álló bajnokságban.

A bajnokság első fordulóját május 2-án a zandvoorti pályán rendezik, majd sorra kerül Barcelona, Donington Park, Le Mans, a Nordschleife, Silverstone, Road Atlanta, Brands Hatch, Spa és Monza. A szezon szeptember 19-én zárul, így reméljük, az iRacinggel futott versenyeket Verstappennek egy idő után hanyagolnia kell majd.

Két magyar győzelem Micheliszéknél

Lezajlott a WTCR esport-bajnokságának első fordulója is. Az előzetes tervekkel ellentétben nemcsak a kvalifikáció első húsz helyezettje küzdhetett meg egymással a Hungaroringen, hanem a mezőnyt feltöltötték „valódi” versenyzőkkel, így végül harmincan mérkőzhettek meg.

Michelisz Norbertnek egyik futamon sem volt szerencséje, és mindkétszer kiesett.

Ennek ellenére dupla magyar sikernek örülhettünk, hiszen az első versenyt a 2. pozícióból rajtoló Báldi Gergő, a másodikat pedig Csuti Zoltán nyerte. Utóbbin a nyitófutam első tíz helyezettje fordítva állt fel a rajtrácsra, aminek köszönhetően Csuti a 3. helyről kezdhette meg a viadalt. A győzelmet az utolsó körökben sikerült megszereznie, amikor mindkét előtte álló riválisát megelőzte.

Itt nézheti vissza a WTCR virtuális bajnokságának első, hungaroringi fordulóját

Mindeközben a tavalyi WTCR-világkupa győztese saját esport-bajnokságot is indít. A Hungaroring E-sport Bajnokság elnevezésű, öt fordulóból álló sorozat első öt helyezettje a M1RA, azaz Michelisz saját csapata által vezetett elméleti és fizikai felmérésen vehet részt. A legfelkészültebbnek 2021-ben egy teljes idényt biztosítanak valamelyik magyar vagy nemzetközi bajnokságban.

A sorozat célja azonban nem csupán az, hogy megtalálják a szintén a virtuális versenyzés világából induló Michelisz utódját.

A szervezők ugyanis 2 millió forintos adománnyal járulnak hozzá egy kecskeméti szakgimnázium távoktatásban betöltött szerepéhez azzal, hogy megvásárolnak egy digitális tananyagot tartalmazó szoftvert.

Az esemény a RaceRoom platformján zajlik, és minden magyar állampolgár ingyenesen részt vehet rajta. A 24 főből álló futamokra selejtezőkből, illetve bajnoki helyezés alapján is be lehet kerülni. Az új sorozat hétfőn veszi kezdetét.