Vágólapra másolva!
Az F1-es szezon csúszása és a nehéz gazdasági körülmények miatt felmerül, hogy a pilóták fizetéseit csökkentsék, de a korábbi világbajnok Jenson Button szerint a helyzet nem egyértelmű.

Az élet más területeihez hasonlóan a Forma-1-et is nehéz helyzetbe hozta a koronavírus és az óvintézkedések miatt felmerülő gazdasági visszaesés. Egyelőre júniusig elhalasztották a szezonkezdetet, a csapatok előrehozták a nyári szünetet áprilisra, és a versenyautók fejlesztése helyett többen is lélegeztetőgépeket gyártanak.

A bevételek alaposan megcsappantak, így más gazdasági társaságokhoz hasonlóan az F1-ben is égetővé vált a kiadáscsökkentés. Ennek egyik formája a bérköltségek visszafogása. Karun Chandhok, a Sky Sports szakértője fel is vetette, nehezen tudja elképzelni, hogy ha például a Haasnál felmerül a szponzori bevételek elapadása, akkor a pilóták elutasítanák a fizetéscsökkentést.

Nagy a szórás az F1-es fizetések között Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A 2009-es világbajnok Jenson Button azonban nem képviselt ennyire egyértelmű álláspontot: „Ez egy trükkös ügy – mondta a Sky Sports műsorában. – Csak 6-7 pilóta van, akik nagy pénzeket keresnek, a mezőny többi tagja nem, és néhányan még hoznak is pénzt a szponzoraik révén, így kapnak ők is fizetést. Csupán néhányan akadnak, akik extrém pénzeket keresnek.”

A pilóták juttatásairól nincs pontos információ, de Lewis Hamilton fizetését tavaly évi 50 millió euróra, Sebastian Vettelét 40 millióra, Daniel Ricciardóét 15 millióra, Max Verstappenét 12 millióra becsülték,

a sereghajtók között viszont évi 150-500 ezer euró körüli összegek is előfordulnak, ami nem kiemelkedő, tekintettel arra, hogy a pilóták esetében komoly személyes költségek is vannak. Button ráadásul arra is rámutatott, hogy a versenyzők nem munkavállalók, hanem szerződéses alvállalkozók a csapatoknál.

A McLarennél élnek a brit kormány segítségével és csökkentették a fizetéseket is Forrás: McLaren

„Ez azután alakult ki, hogy én versenyeztem az F1-ben, az elmúlt 4-5 év során – utalt a fizetések közötti szakadékokra. – Ez mindig nehéz helyzet. Az embernek ajánlanak egy szerződést egy adott összeggel, és akkor mondja azt, hogy a csapat érdekében kevesebbet fog keresni… Ennek így kellene történnie, de a pilóták nagyon másként is gondolkodhatnak.”

Egyelőre a McLarennél jelentették be, hogy a személyzetet is érintő megszorításokat vezetnek be. Carlos Sainz és Lando Norris önként vállalt fizetéscsökkentést,

de mérséklődött a cégvezetés, köztük Zak Brown javadalmazása is. A McLaren három hónapos kényszerszabadságra küldte az alkalmazottak egy részét az állások megvédése érdekében, ezalatt a fizetésük 80 százalékát megkapják a brit kormányzattól, maximum havi 2.500 font összeghatárig azzal a feltétellel, hogy a munkáltató fenntartja az álláshelyeket.