Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a nyugati országok versenyei mellett Magyarországon is rendeznek tanulmányi versenyt a járműiparba tartó mérnökhallgatók részére. Az Egyforma vlog stábja összeállítást készített a tavalyi FS Eastről.

Ismert közhely, hogy a Forma-1-es csapatok a világ legjobb mérnökei közül válogatnak, de ők is elkezdték valahol: sokan már a tanulmányaik során kapcsolatba kerültek a versenysporttal, manapság akár már a közoktatásban, az F1 in Schools program jegyében, de elsősorban az egyetemisták számára szervezett Formula Student-rendezvényeken kóstoltak bele a versenysportba.

Magyarországon több FS csapat is működik, az elsőt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen alapították, 2011-ben el is kísértük őket az akkor még kiemelkedőnek számító silverstone-i megmérettetésre. A csapat tagjai közül azóta többen is megvetették a lábukat az autósportok csúcskategóriáiban vagy az autóipar egyéb kiemelten fontos munkaköreiben.

A résztvevők egyéni sikerei mellett a hazai közösség a szervezés terén is sikereket ér el. Az eredeti tervek szerint 2020. augusztus 4-9. között már ötödik alkalommal rendezik majd meg az FS East nevű versenyt a Zala ZONE autóipari tesztpályán, ahol 85 csapat küzdhet majd az önállóan fejlesztett és épített autóikkal, különböző kategóriákban.

A tavalyi futamra ellátogatott az Egyforma vlog stábja is, a műsor szakértője, Kling Sándor korábban maga is a BME csapatának tagja volt, majd egy németországi versenyen ismerkedett meg jelenlegi Red Bull-os főnökével, Owen Carless-szel, aki szintén jól ismeri ezt a világot, tavaly novemberben Győrben is előadást tartott egy hallgatók számára rendezett szakmai szimpóziumon.