Vágólapra másolva!
Az FIA Motorsport Világtanács bejelentette, 2021-től ellenállóbbá teszik az autókat, hogy a pilóták még biztonságosabb körülmények között versenyezhessenek. A módosítások részben a spái halálos F2-es baleset megismétlődését hivatottak elkerülni.

Jelentős változások lépnek életbe a Forma-1 következő szezonja során, hiszen a technikai, valamint a sportszabályzat is átalakul, valamint a sportág történetében először megjelenik a pénzügyi szabályzat is. Az új regulákat már tavaly októberben nyilvánosságra hozták, ám akkor is sejteni lehetett, hogy minden bizonnyal lesznek még apróbb módosítások.

Így történt ez most is, ugyanis az FIA Motorsport Világtanácsa nyilvánosságra hozta, hogy a technikai és a pénzügyi szabályzat pontjain is változtattak. A döntéshozók elsősorban arra törekedtek, hogy a sportágat még biztonságosabbá tegyék.

A módosításokkal többek között a spái F2-es baleset megismétlődését szeretnék megakadályozni Forrás: AFP/Remko De Waal

Az FIA által hivatalosan kiadott változtatások mellett a Racefans úgy értesült, az autók minimum tömegét további hét kilogrammal növelik meg annak érdekében, hogy még ellenállóbbak legyenek, és átmenjenek a módosított törésteszteken. Ez egyelőre még nem hivatalos, de az már biztos, hogy

a karosszéria erősségét és energiaelnyelő-képességét érintően drasztikus fejlesztések lesznek, hogy kibírja a szemből, oldalról, illetve hátulról érkező erőhatásokat.

A döntésben minden bizonnyal nagy szerepet játszott a tavalyi spái F2-es futamon történt baleset, amelynek következtében Anthoine Hubert életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Az ütközést részben az amerikai pilóta autója alá szoruló törmelék okozta.

A Motorsport Világtanács emellett még más területen is igyekszik növelni a biztonságot. A közlemény értelmében 2021-től a hátsó szárnyat és a hátsó energiaelnyelő zónát ugyanolyan módon, huzalokkal kell rögzíteni, mint a kerekeket.

Továbbá néhány fejlesztéssel biztonságosabbá tennék a magasfeszültséggel működő rendszereket.

A technikai szabályzatban még két ponton változtattak: egyrészt módosítottak az első szárnyprofilokon, hogy elkerüljék az előzést megnehezítő légáramlatokat, másrészt átalakították az első és hátsó szárnyvéglapokat, valamint a felső karosszériaelemekre vonatkozó előírásokat annak érdekében, hogy a csapatoknak több reklámfelület álljon rendelkezésére.

2021-től még biztonságosabb lesz az F1 Forrás: Formula One Group

A Motorsport Világtanács azt is bejelentette, hogy 2021 és 2023 között a Kulite nevű brit cég biztosítja azokat a szenzorokat, amelyek az erőforrások nyomását, illetve hőmérsékletét mérik. A pénzügyi szabályzatban pedig jóváhagyták, hogy a költségvetési plafon betartásáért felelős adminisztrátorok bármikor ellenőrizhetik az F1-es csapatok működését, akár távolról, akár az istállók központjában.