Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel kijelentette, továbbra is éhes a sikerre a Forma-1-ben, Mattia Binotto pedig szeretné gyorsan meghosszabbítani a négyszeres világbajnok szerződését. Charles Leclerc elfogadja a Ferrari döntését, bárki is legyen a csapattársa.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton szerződései hozhatják mozgásba a vártnál valószínűleg nyugalmasabb pilótapiacot a Forma-1-ben, miután Charles Leclerc és Max Verstappen hosszabb távra elköteleződött a Ferrarival és a Red Bullal. Télen úgy tűnt, Hamilton szóba kerülhet a Scuderiánál, de az SF1000-es bemutatója után a csapatvezetés ezt lényegében kizárta.

Az olaszok fókusza azóta Vettel megtartására irányul, legalábbis Mattia Binotto csapatfőnök több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy szeretne megállapodni a négyszeres világbajnokkal. A La Repubblica hasábjain megerősítette, az előzetes egyeztetések már megkezdődtek.

Vettelt marasztalná a Ferrari Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Colombo Images

„Hamarosan eljutunk arra a pontra, amikor megvizsgáljuk, mi a legjobb mindkét félnek. Hiszem és remélem, hogy nagyon gyorsan megállapodásra jutunk” – idézte a svájci szakembert az olasz napilap. Vettel viszont nem eszi olyan forrón a kását, nemrég kijelentette, hogy nem sieti el a tárgyalásokat, a Sport Bildnek viszont megerősítette, hogy továbbra is foglalkoztatja a versenyzés.

– utalt a Forma-1-re. Noha a jelenlegi mezőnyben nehéz elképzelni, hogy Vettel más csapatnál találjon helyet magának (főleg, miután a Red Bull kizárta a szerződtetését), ő maga azonban nem zárta ki, hogy más istállónál versenyezzen. „Volt is példa egy németre, aki elment máshova a Ferrari után, ha jól emlékszem” – utalt példaképére, Michael Schumacherre.

Verstappen (b1) és Leclerc (j2) helye már eldőlt a 2021-es szezonra, Hamilton (b2), Bottas (k) és Vettel (j1) papíron még szabadon igazolható, de várhatóan nem mozdulnak Forrás: AFP/Lluis Gene

Vettel az elmúlt évek során elsősorban vezetői hibáival hívta fel magára a figyelmet, és tavaly a fejére nőtt ifjú csapattársa, Leclerc is, de a monacói pilóta kijelentette, ő nem bánná, ha a rutinos versenyző maradna a másik autó pilótája. „Nagyon jól érzem magam Seb oldalán. Úgy gondolom, megtaláltuk az összhangot a kapcsolatunkban, ezen túl pedig az én dolgom, hogy vezessek.”

– mondta az Il Resto del Carlino című lapnak. Leclerc a Corriere della Sera tudósítójának elmondta, a saját hosszútávú szerződése azt mutatja, a Ferrarinál elégedettek a munkájával, az pedig „nem létező probléma” a számára, hogy ki lesz a csapattársa. „Csupán gyors pilótának kell lennie” – szögezte le.