Későn készültek el a gumik, a csapatok nem akartak alkalmazkodni

Forma-1, Japán Nagydíj, Pirelli gumik
SUZUKA, JAPAN - OCTOBER 10: Car of Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 during the Japanese GP at Suzuka on October 10, 2019 in Suzuka, Japan. (Photo by Steven Tee / LAT Images)
Vágólapra másolva!
A Pirelli sportigazgatója megérti, hogy az F1-es csapatok nem kértek az idei évre fejlesztett új gumikból, mivel ahhoz az autóik tervein is változtatni kellett volna. A mezőny fél szemmel már most 2021-et figyeli.

Szokatlan egyetértés alakult ki az F1-es csapatok között az előző szezont lezáró tesztelés után, mivel egyhangúlag leszavazták a 2020-as Pirelli-gumik bevezetését, így a mezőny a következő szezon során is a 2019-es specifikációt használja majd. Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője esetleges problémákra figyelmeztetett, de egyébként megérti a döntést.

„A 2020-as gumik tesztelése elég későn kezdődött és a hátsó gumik terén akkora az eltérés, hogy az befolyásolja a leszorítóerőt – idézte az olasz szakembert az Crash.net. – A csapatoknak ezért újra meg kellett volna nyitnia a 2020-as autók fejlesztését, hogy alkalmazkodjanak az új gumihoz. Miközben a 2020-as autó véglegesítésével foglalkoztak, már a 2021-es projekttel is foglalkoztak.”

Maradnak a tavalyi gumik az idén Forrás: Steven Tee / LAT Images

Isola szerint a mezőny lényegében azt az üzenetet közvetítette, hogy „van egy jó gumi és ez hasznos, maradjunk ennél”. A Racefansnek adott exkluzív interjújában hozzátette, a döntést befolyásolhatta az is, hogy pont a 2020-as gumik tesztelésének megkezdésekor kiadták a 2021-es szabályok leiratát is, ami rögtön lázba hozta a mérnököket.

A 2021-es szezon a gumik szempontjából is vízválasztó lesz, mert 18 colos keréktárcsákra szerelnek majd keskenyebb oldalfalú abroncsokat. A Pirelli több csapat bevonásával már elkezdte a prototípus tesztelését, de Isola a Racer.com-nak elárulta, az idén minden istálló készít majd módosított autókat, amelyek lehetővé teszik a gumik további próbálgatását és az Abu-Dzabi Nagydíj után ismét lesz kollektív gumiteszt.

Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, F1-es gumik 2021
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Mario Isola
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi, Ross Brawn, Mario Isola,
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Stefano Domenicali, Ross brawn, Mario Isola, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, F1-es gumik 2021
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Mario Isola
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi, Ross Brawn, Mario Isola,
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Stefano Domenicali, Ross brawn, Mario Isola, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, F1-es gumik 2021
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Mario Isola
Forma-2, Pirelli gumik 2020
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi, Ross Brawn, Mario Isola,
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Stefano Domenicali, Ross brawn, Mario Isola, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi
Forma-2, Pirelli gumik 2020, Jean Alesi

Isola a Racefans hasábjain kijelentette, nem ért egyet Otmar Szafnauer aggodalmával azzal kapcsolatban, hogy az F1-es autók 2021-től lesüllyedhetnek az F2 tempójára. Az olasz szakember rámutatott, a mezőny jelenleg 10-12 másodperccel gyorsabb az utánpótlás-bajnokságnál és bár a különbség csökkenhet, nem fog eltűnni.

Az F2 esetében nem számítanak a tempó visszaesésére a 18 colos kerekek bevezetése miatt.

„A köridők talán romlanak majd a kisebb leszorítóerő és a nehezebb autók miatt, mivel azt tervezik, hogy növekedni fog az autók súlya és ez befolyásolja a köridőt is – utalt az F1-re. – Ez viszont csak néhány másodpercnek ígérkezik. Ha a Forma-1-es autók 2-3 másodperccel lassabbak lesznek 2021-ben, de sokkal jobb műsort csinálnak, én azt mondom, kit érdekel?”