Évekkel később is elvehetik az F1-es vb-címet a csalóktól

Forma-1, Japán Nagydíj, rajt
Drivers take a turn during the Formula One Japanese Grand Prix final at Suzuka on October 13, 2019. (Photo by Behrouz MEHRI / AFP)
Vágólapra másolva!
A Forma-1-be 2021-ben érkező költségplafon hatása összességében várhatóan pozitív lesz, de lehetnek árnyoldalai is, adott esetben ugyanis még a következő szezonban sem lehetünk biztosak az előző idény végeredményében.

Gyökeres változásokat már megannyiszor átélt a Forma-1, a technikai szabályokban is történtek már jókora módosítások, költségplafont azonban még soha nem vezettek be a száguldó cirkuszban. A 2021-es reformok keretein belül azonban erre is sor kerül, az istállók költekezése számos területen korlátozva lesz (míg számos másikon nem), amitől várhatóan hosszú távon fenntarthatóbbá és kiegyenlítettebbé válik a sportág.

A csapatok már a 2020-as szezon során dönthetnek úgy, hogy pénzügyeiket az erre a célra létrehozott elbíráló testület rendelkezésére bocsátják, mintegy tesztként a 2021-es éles bevetés előtt, az azt követő évtől azonban már kötelező lesz betartaniuk a 175 milliós plafont. Inkább az az érdekes kérdés, hogy az FIA ezt miként és mikor fogja ellenőrizni.

2021-től a topcsapatok sem hordhatják talicskával a pénzt a versenyprogramjukba Forrás: Sergei Fadeichev/TASS/Sergei Fadeichev

A Nemzetközi Automobil Szövetség nagyon szigorúan fogja kezelni a költségplafon betartatását, a megszegése adott esetben kizárást is vonhat maga után az adott évi világbajnokságból. A csavar a történetben az, hogy

a pénzügyi év a következő év március 31-én zárul, eddig kell számot adnia a csapatoknak a költéseikről, félő tehát, hogy még a következő szezon kezdete után sem lehetünk biztosak az előző évi végeredményben.

A szabályokban az szerepel, hogy a csapatoknak március 31-én, Közép-európai idő szerint 19 óráig kell leadni pénzügyi jelentésüket az előző évről, az esetleges jogsértések kivizsgálására pedig maximálisan 5 év áll rendelkezésre.

Amennyiben valaki vétkes, pontlevonással, vagy akár kizárással is büntethetik a szóban forgó szezonból.

Mindezek alapján lehetséges forgatókönyv, hogy például a 2021-es világbajnoki címet megszerző versenyző és csapat megkapja a neki járó trófeát az FIA év végi díjátadóján, majd négy hónappal később kiderül, hogy vétett a szabályok ellen, ezután pedig akár éveket is várni kell arra, hogy eldőljön, kap-e büntetést, és ha igen, milyen súlyosat.

Még az FIA decemberi díjátadóján sem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy az a világbajnok, aki megkapta a trófeát Forrás: Daimler AG/Eric Vargiolu

Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója a Racefansnek nyilatkozva árnyalta a képet és megerősítette, hogy

lesznek évközbeni ellenőrzések azért, hogy elkerüljék a sportág megítélésére károsan ható utólagos büntetéseket.

„Nem fogunk márciusig várni, hogy akkor majd hirtelen azt mondjuk, »rendben, te ki vagy zárva, te nem«. Ellenőrzéseket fogunk végezni év közben, ha pedig úgy látjuk, hogy a dolgok rossz irányba mennek, auditáló csoportok különleges figyelmet fognak szentelni neki, és jelezni fogják az aggodalmunkat” – mondta Brawn.

amelyek kevésbé lesznek formálisak, mint a végső ellenőrzés, inkább amolyan egészségügyi vizsgálat jellegük lesz."

Ross Brawn bízik benne, hogy már szezon közben kiderül, hogy mindenki a szabályok szerint játszik-e Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az ilyen menet közbeni ellenőrzésekhez a szabályokban foglaltak szerint a csapatoknak minden bekért dokumentációt és adatot kötelességük az ellenőrző testület rendelkezésére bocsátaniuk, kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e ahhoz, hogy elcsípjék az esetleges trükközőket.

Brawn azt is megerősítette, hogy nem fognak kesztyűs kézzel bánni azzal, akit csaláson kapnak.

„Tegyük fel, hogy egy csapat csalárd módon megsértette a költségplafont. Ebben az esetben a következmények nagyon súlyosak lehetnek, mint az a bajnokság más területeire is igaz. Ugyanaz történne, mint abban az esetben, ha egy csapatot azon kapnánk, hogy csalárd módon folyamatosan megsérti a technikai szabályzatot."