Räikkönen a Williamsszel is visszatérhetett volna a Forma-1-be

Forma-1, Kimi Räikkönen, Lotus, 2012
2012 - Két évnyi távollét után a Lotus színeiben tért vissza az F1-be, a képen az első tesztje előtt januárban, Valenciában látható
Vágólapra másolva!
Egészen másképp is alakulhatott volna Kimi Räikkönen Forma-1-es pályafutásának második szakasza, nem a Lotus volt ugyanis az egyetlen istálló, amely szívesen alkalmazta volna őt azok után, hogy 2011-ben úgy döntött, visszatér a száguldó cirkuszba.

A 40. életévét az idén betöltő Kimi Räikkönen a 17. Forma-1-es szezonját fejezte be december elején Abu-Dzabiban, és még legalább egy évig biztosan a száguldó cirkusz tagja marad. Miután a Ferrarival 2007-ben világbajnok lett, a Jégember 2009 végére kiábrándult az F1-ből, és inkább a ralizás felé vette az irányt. Nemcsak a különböző gyorsasági szakaszokon töltötte azonban az időt, hanem a NASCAR-ban is szerencsét próbált, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy visszatért korábbi sikerei színhelyére.

A NASCAR hozta meg a kedvét az F1-es visszatéréshez Forrás: AFP/2011 Getty Images/Drew Hallowell

A 2012-es szezon előtt, egészen pontosan 2011 november 29-én bombaként robbant a hír, hogy Kimi Räikkönen visszatér a Forma-1-be, miután kétéves szerződést írt alá a Lotus istállóval. A finn pilóta már akkor sem titkolta, hogy elkezdett hiányozni neki a Forma-1, honfitársának, a sikeres GT-versenyző Toni Vilandernek pedig elmesélte, hogy mi vezetett a visszatéréséhez.

– ecsetelte az interjúban. – Ott mindig sok autó ellen versenyezhettem, szórakoztató volt másokkal csatázni, ezért elkezdtem arra gondolni, hogy ha úgy érzem, hogy versenyezni akarok, talán a Forma-1-ben kéne azt tennem."

Räikkönen azt is elismerte, hogy jót tett neki a Forma-1-től távol töltött két esztendő, amelyek nélkül szerinte ma nem biztos, hogy a mezőny tagja lenne.

Két évet húzott le a Lotusnál, amely alatt két futamgyőzelmet szerzett, egyet a 2012-es Abu-dzabi Nagydíjon, egyet pedig a 2013-as szezonnyitón, Melbourne-ben, de egészen másképp is alakulhatott volna ez a két év.

2012-ben a Lotust választotta, de előtte a Williamsszel is kapcsolatban állt Forrás: AFP/LAT Photographic/Andrew Ferraro

Amennyiben nem a Lotusszal tért volna vissza, egy nagy múltú istállónál is megtehette volna ezt, ugyanis az akkoriban a mostaninál jobban, de a Lotusnál azért rosszabbul szereplő Williams is a lehetőségei között szerepelt.

– idézte fel a múltat Räikkönen, aki azt is elárulta, ő kereste meg korábbi mclarenes versenymérnökét, a 2011-es szezont a Mercedesnél Michael Schumacher versenymérnökeként töltő Mark Slade-et, hogy dolgozzon újra vele. – Tudtam, hogy máshol dolgozik, de megkérdeztem, hogy érdekli-e a dolog. Ezután simán ment minden, mindig öröm volt vele dolgozni."

Räikkönen szerződése a 2020-as szezon végéig szól az Alfa Romeóval.