Russell végzett az élen, Leclerc összetörte a Ferrarit a téli szünet előtt

Forma-1, abu-dzabi teszt, George Russell, Mercedes
ABU DHABI, UNITED ARAB EMIRATES - DECEMBER 04: George Russell of Great Britain driving the Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W10 during day two of F1 End of Season Testing in Abu Dhabi at Yas Marina Circuit on December 04, 2019 in Abu Dhabi, United Arab Emirates. (Photo by Francois Nel/Getty Images)
Vágólapra másolva!
George Russell zárta az élen az abu-dzabi teszt második napját, ami első hallásra hatalmas teljesítménynek tűnhet, csakhogy a Williams versenyzője ezúttal egy Mercedest vezetett. Az autóját összetörő Charles Leclerc végzett a második helyen a Ferrarival.

Bizonyára már a Forma-1-es csapatok tagjai is tűkön ülve várták ezt a napot, az Abu-Dzabiban rendezett gumiteszttel ugyanis a legtöbb istállónak véget ért az idei év a száguldó cirkuszban, legalábbis ami a pályán zajló tevékenyéget illeti, a gyárakban ugyanis a következő 1-2 hétben is zajlik majd a munka. Az utolsó tesztnapon az a George Russell végzett az első helyen, aki szerdára a Williamsből átült a Mercedesbe, két kör híján pedig a legtöbb megtett kör is az ő neve mellett szerepelhetett volna a legjobb idő mellett.

Forma-1, abu-dzabi teszt, George Russell, Mercedes
Forma-1, abu-dzabi teszt, Latifi, Williams

Forma-1, abu-dzabi teszt, Leclerc, Ferrari

Forma-1, abu-dzabi teszt, Pietro Fittipaldi, Haas
Forma-1, abu-dzabi teszt, Gasly, Toro Rosso

Forma-1, abu-dzabi teszt, Giovinazzi, Alfa Romeo

Forma-1, abu-dzabi teszt, Ocon, Renault
Forma-1, abu-dzabi teszt, Roy Nissany, Williams
Forma-1, abu-dzabi teszt, Sainz, McLaren
Forma-1, abu-dzabi teszt, Albon, Red Bull

Forma-1, abu-dzabi teszt, Stroll, Racing Point

Forma-1, abu-dzabi teszt, Giovinazzi, Alda Romeo

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéje során leszögezte, hogy az évek óta Mercedes-támogatott Russell tesztje nem a Valtteri Bottasszal történő összevetésről szól, emiatt nem volt tehát extra nyomás a pár napja még betegeskedő újoncon. A keddi napon még saját csapatánál szolgálatot teljesítő 21 esztendős pilóta 1:37.204-nél állította meg a stoppert a leggyorsabb körében a 145-ből, mindezt a 2020-as C5-ös, azaz a leglágyabb keveréken.

Ez az idő több mint 3 másodperccel volt gyorsabb, mint amit kedden a Williamsszel futott, Bottas tegnapi körétől azonban 8 századdal elmaradt.

A Mercedes a 2020-as gumikhoz illő beállításokon dolgozott, igyekezett meghatározni, hogy melyik keverékből mennyit válasszon a jövő évi első versenyekre, majd a C5-ös keverékkel részletesebben is foglalkozott. „Öröm volt ma a világbajnok címet nyerő W10-est vezetni, rengeteget tanultam a 2020-as gumikról, biztos vagyok benne, hogy ez nekem és a csapatnak is segítség lesz a következő idényben” – mondta Russell, aki a jövő héten Abu-Dzabiban a 2021-es, 18 colos kerekeket fogja tesztelni.

Izgatottan várom, hogy pihenjek, mielőtt újrakezdem az edzéseket, hogy felkészüljek a 2020-as szezonra."

Leclerc idei éve a falban ért véget

A Mercedes mögött a második helyet a Ferrari szerezte meg a volánt Sebastian Vetteltől átvevő Charles Leclerc-rel, aki 2 tizeddel volt lassabb Russellnél az idei C5-ös keveréket használva. A monacói pilóta mindössze 103 kört tett meg Russell 145-jével, és a nap legszorgalmasabbjának bizonyuló Pierre Gasly 146-jával szemben. Ennek oka, hogy

késő délután a falhoz csapta a Ferrariját, a 14-es kanyarban háttal csúszott neki a védőkorlátnak. Ez jóval nagyobb következményekkel járó incidensnek bizonyult, mint Vettel keddi ütközése Pérezzel, Leclerc ugyanis nem tudta folytatni a körözést,

ennek ellenére pozitívan értékelt. „Ma léptünk utoljára pályára, és szerintem nagyon hasznos nap volt, még a baleset ellenére is, ami korábbi megállásra kényszerített, mint terveztük.

Most pihenhetünk egy kicsit, és bár tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni az első szezonomat a Ferrarival, hamarosan már várni fogom, hogy ismét pályára léphessek."

A harmadik helyet Lance Stroll csípte meg a Force Indiával 2020-as C5-ös gumin, 1:37.999-es ideje közel 8 tizeddel volt lassabb a Mercedes körénél.

A kanadai pilóta egy kisebb balesetbe is keveredett a bokszutcában, amikor Carlos Sainz rosszul saccolta meg autójának szélességét a rá szerelt mérőkeretekkel,

de így is 132 körig jutott. Őt követte a nap legszorgalmasabb versenyzője, a 146 kört teljesítő Pierre Gasly, aki az utolsó versenyző volt, aki 1 másodpercen belül tudott maradni Russellhez képest.

Gasly mögé Esteban Ocon sorolt be, aki mindkét tesztnapot megkapta a Renault-tól az akklimatizálódásra, a keddi napjánál a szerdai pedig jóval produktívabbnak bizonyult, a tegnapi 77 körére most 128-at pakolt rá, legjobb ideje 1:38.950 volt 2019-es C4-es keveréken. „Mozgalmas két nap volt, a mai nap különösen produktív volt, valószínűleg megérte két napot tesztelni. Sok dolgot kipróbáltunk, ami nagyon hasznos volt. Folyamatosan szoktam hozzá újra mindenhez és éreztem magam egyre kényelmesebben.

Szeretném megköszönni a Renault-nak ezt a lehetőséget, már várom, hogy újra lássam őket" – nyilatkozta a francia, akinek fittségét és következetességét külön kiemelte a Renault sportigazgatója, aki szerint olyan, mintha Ocon semennyit sem hagyott volna ki.

A Renault-t Alex Albon követte a Red Bullban 1:39.181-es idővel, amit idei C4-es gumin teljesített. Albon mögött találjuk a leggyorsabb nem állandó pilótát a Haast tesztelő Pietro Fittipaldi személyében. A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája az egész napot megkapta az amerikai istállótól, 135 kört tett meg 1:39.682-es legjobb idővel idei C5-ös gumin, valamivel több mint 1 tizeddel megelőzve a Kimi Räikkönent váltó Antonio Giovinazzit.

A mezőny végén a két Williams-pilóta zárt Nicholas Latifi-Roy Nissany sorrendben, de míg a jövőre versenyzői ülést kapó kanadai csak 4 tizeddel maradt el Giovinazzitól, a fél napja alatt mindössze 38 kört teljesítő izraeli hátránya már 3,7 másodpercre rúgott, Russelltől pedig bántóan sokat, 6,6 másodpercet kapott.

A második tesztnap végeredménye Forrás: Pirelli