Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton elmondta, rendkívül hálás Ron Dennisnek, a McLaren korábbi csapatfőnökének, aki felkarolta őt pályafutása elején. A hatszoros világbajnok természetesen jelenlegi istállóját, a Mercedest is méltatta.

A múlt heti USA Nagydíjon Lewis Hamilton megszerezte pályafutása hatodik világbajnoki címét. A brit versenyző dicsérő szavakkal illette a Mercedest, aminek színeiben immár az ötödik elsőségét érte el. A 34 esztendős pilóta azonban nem feledkezett meg a kezdetekről sem, és nyilatkozatában azt az embert is kiemelte, akinek köszönhetően bekerült a Forma-1-be.

Hamilton 10 évesen, még gokartos korában találkozott először Ron Dennisszel. A brit versenyző ekkor kijelentette, egy napon a most 72 esztendős egykori csapatfőnök autóját fogja vezetni a Forma-1-ben. A McLaren és akkori motorszállító partnere, a Mercedes végül 13 éves korától támogatta Hamiltont, aki 2007-ben debütálhatott a wokingiak színeiben, egy évvel később pedig meg is nyerte karrierje első vb-címét.

Dennis F1-es pilótát és világbajnokot csinált Hamiltonból, de túl rövid pórázon tartotta a brit pilótát Forrás: DPA/AFP/Gero Breloer

Hamilton kijelentette, egykori pártfogója nélkül vélhetően sikereinek töredékét sem érte volna el. „Kaptam egy SMS-t Rontól, úgyhogy most szeretném megköszönni neki, hogy 10 éves koromban felfedezett, és utána hitt bennem – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Nélküle valószínűleg most nem lennék itt.”

Hamilton egykori főnöke mellett természetesen jelenlegi csapatát is méltatta. A brit pilóta kijelentette, amikor 2013-ban a Mercedeshez igazolt, sokan kételkedtek a döntésében, de az elmúlt évek őt igazolták.

„Ez egy elképesztő utazás, hiszen minden egyes kör, minden futamgyőzelem és pole pozíció mögött ti vagytok – jelentette ki Brackley-ben a hivatalos ünneplés során. – Emlékszem, amikor a csapathoz szerződtem, sokan állították, hogy ez életem legrosszabb döntése. A sikerek után semmit nem kell mondanom, mert tudom, hogy akik akkor ezen a véleményen voltak, most azt mondanák, hogy ők ezt előre megjósolták.”

Hamilton tart a visszavonulástól

Hamilton beszélt a visszavonulásról is. Korábban úgy nyilatkozott, elgondolkodott rajta, hogy abbahagyja, de egy Mercedes által közzétett videóban kifejtette, jelenleg tart attól, hogy egyszer szögre kell akasztania a bukósisakot.

– jelentette ki. – Nem tudom, hogy elértem-e már teljesítményem csúcsát, de nyilvánvalóan közel vagyok hozzá. Úgy érzem, tele vagyok energiával, egy maratont is képes lennék lefutni. Azt hiszem, még mindig akad tennivalóm [a Forma-1-ben]” – tette hozzá.

Forma-1, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Mercedes-AMG Petronas, Brackley
Forma-1, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Valtteri Bottas, Toto Wolff, James Allison, Lewis Hamilton, Andy Cowell, Mercedes-AMG Petronas

Forma-1, Mercedes-AMG Petronas, Brixworth
Forma-1, Valtteri Bottas, Toto Wolff, James Allison, Lewis Hamilton, Andy Cowell, Mercedes-AMG Petronas, Brixworth

A Mercedes versenyzője közel van néhány Michael Schumacher által tartott, korábban megdönthetetlennek hitt rekordhoz. Könnyen elképzelhető, hogy a következő szezonokban Hamiltoné lesz a legtöbb futamgyőzelem, illetve dobogós helyezés, de az sem kizárt, hogy a vb-címek tekintetében is utoléri a német legendát. A brit pilótát azonban nem a statisztikák éltetik.

– árulta el. – Be akarom fejezni ezt a művet, persze nem tudom, hogy ez milyen módon fog megtörténni. Rengeteg munkára és sok kiváló ember segítségére lesz szükségem, de biztos vagyok benne, hogy még ennél is jobbak tudunk lenni.”