Vágólapra másolva!
Felmerült néhány új lehetőség a Williamstől az év végén távozó Robert Kubica előtt, amelyek saját elmondása szerint elég jól néznek ki, főleg, ha meg is valósulnak. Sajtóhírek szerint a lengyel a Ferrarihoz mehet.

Egy ideje úgy tűnt, hogy Robert Kubicának a Haas istálló maradt az egyetlen esélye arra, hogy ha nem is főállású pilótaként, de az F1-ben maradjon. A tehetős szponzori háttérrel bíró lengyel veteránt az amerikai istálló teszt- és szimulátorpilótának alkalmazná, adott esetben pedig néhány pénteki szabadedzésen is autóba ülhetne, hogy össze tudja hasonlítani a szimulátorban elért eredményeket a valósággal. Ennek egyébként a Haas egyik pilótája sem örülne. Az USA Nagydíj alatt Kubica azonban érdekes dolgot osztott meg a sajtóval, ezért egyből azt kezdték találgatni, hogy vajon az őt korábban megkereső Ferrarihoz tart-e.

Egyelőre nyitott kérdés Kubica jövője Forrás: Williams Racing/Williams Racing/Williams Racing

A 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedett, az F1-es versenyzéshez az idei szezonra visszatérő Kubicának rémálomszerűen alakult a szezonja, nem elég, hogy a Williams toronymagasan a leglassabb csapat, még többször össze is zördült a grove-iakkal.

A lengyel ennek ellenére örül, hogy miután bejelentette távozását az istállótól, még mindig van, aki érdeklődik iránta.

„Noha az idei szezon nagyon csalódástkeltő és nem léptünk nagyot előre az év során, az emberek még mindig tisztában vannak azokkal az értékekkel, amit hozzáadhatok [egy csapathoz]. Úgy vélem, hogy ez pozitív dolog, néhány ember még mindig hisz benne, hogy jó munkát végezhetek, ezt pedig nagyon jó látni, különösen egy ilyen év után" – nyilatkozta Austinban.

Kubica arról is beszámolt, hogy az eddigi helyzet kissé megváltozott, új lehetőségek kerültek a képbe, amelyek ha megvalósulnak, nagyon jó és nyugodt tele lehet. „Azt mondanám, hogy a dolgok elég jól állnak.

Amennyiben igen, nyugodt decemberem lehet, mivel akkor valami jó fog történni, amíg azonban nincs végső döntés, realistának kell maradnunk, amíg pedig semmi sincs aláírva, jobb így is tenni."

Örül, hogy gyenge eredményei ellenére felismerik, hogy tud segíteni a fejlesztésben Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

„Bizonyos okok miatt komplikáltabb lehet a dolog, mint szeretném, de ez egyben azt is jelenti, hogy akadnak jó lehetőségek. Nagyobb probléma lenne, ha minden könnyedén menne, mivel az azt jelentené, hogy nem történik semmi. Várnunk kell egy kicsit" – intett türelemre a lengyel.

A paddockban terjedő pletykák szerint a komplikációt az jelenti, hogy időközben a Ferrari újra szemet vetett Kubicára, miután a tavalyi szezon végén már felajánlott neki egy fejlesztőpilótai állást, ám a lengyel akkor a versenyzést választotta.

A vörösök ráadásul nemcsak saját, hanem az Alfa Romeo fejlesztését is rábíznák Kubicára, a Haas azonban vélhetően nem kívánná megosztani rutinos tesztelőjét a másik két Ferrari-motoros csapattal, sőt, egyes hírek szerint kész felajánlani egy 2021-es versenyzői ülést is a lengyelnek, ha 2020-ra kizárólag velük ír alá.

Günther Steiner természetesen nem árult el részleteket, azt viszont elismerte, hogy valamivel meg kell fogniuk a lengyelt, az önmagában ugyanis nem elég vonzó ajánlat, hogy a Haas tesztelője lehet.

Günther Steiner mindent elkövet, hogy megszerezze Kubicát Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Jó a kapcsolatunk, nagyszerű fickó, nem is tudom, hogy miért kedvelem ennyire, még rá kell jönnöm erre – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke a lengyel TVP Sportnak. – Nagyon szeretnénk, ha segítene nekünk az autó fejlesztésében. Tudjuk, hogy nagyon jó ebben, mert több emberünkkel is dolgozott a múltban.

Nagyon szeretnénk, ha csatlakozna hozzánk, ezért mi kell jelentsük neki a legjobb opciót."