Vágólapra másolva!
A Forma-1 gumiszállítójánál egyáltalán nem biztosak a közvetítésben mutatott adatok pontosságában. A Pirelli sportigazgatója szerint a gumikopást rengeteg tényező befolyásolja, emiatt szinte lehetetlen meghatározni, hogy az abroncsok milyen állapotban vannak.

A Japán Nagydíjon egy teljesen új grafikát láthattak a tévénézők a közvetítés során, ami egy adott autó abroncsainak állapotát lenne hivatott megmutatni. Az újítás rögtön kisebb zűrzavart okozott, mert sokan nem értették, miért hívták ki Lewis Hamiltont kereket cserélni, holott a grafika szerint még 70%-os volt a gumijai állapota, de a Mercedes is jelezte, hogy fenntartásaik vannak a mérésekkel kapcsolatban.

Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója Mexikóban elmondta, meglepődtek az ábra megjelenésén, és megerősítette, hogy a Mercedes feltételezésével ellentétben az adatok nem a Pirellitől származnak. Az olasz szakember úgy véli, a valóságban rendkívül nehéz meghatározni a valós idejű gumikopást.

A Pirellinél kételkednek az új grafika hitelességében Forrás: F1 TV

„Az abroncsok elhasználódása számos tényezőtől függ – nyilatkozta Isola. – Ilyen például a versenyző vezetési stílusa, az autó beállítása vagy a gumikezelés. Az értékeket a pénteki adatok alapján számolják, de az sem biztos, hogy ezek megegyeznek a vasárnapi körülményekkel. Ha a futamon 10 fokkal hidegebb vagy melegebb a hőmérséklet, már minden teljesen másként zajlik.”

Isola a forgalmat és az üzemanyag-fogyasztást is megemlítette, mint gumikopást befolyásoló tényezőket. Hozzátette, könnyen előfordulhat, hogy az etap elején megbecsült körszám menet közben módosul.

„Ha van egy becslésünk a gumikopásra vonatkozóan, mondjuk 25 kör, akkor 10 kör után nem mondhatjuk, hogy 15 van hátra, mert ahhoz túl sok változót kell figyelembe venni – magyarázta. – Egy átlagon alapuló számítást el lehet végezni, de az adatok minden egyes autó esetében különböznek.”

Isola szerint a csapatok is többet szeretnének tudni a várható gumikopásról Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Isola arra is kitért, hogy ezt a problémát a csapatok is szeretnék megoldani, mivel ha valaki tisztában van az abroncsok elhasználódásának várható mértékével, hatalmas előnyre tesz szert.

– jelentette ki. – Ha egy csapat megbízható előrejelzéssel rendelkezik a gumikopásra vonatkozóan, az óriási lépést tesz előre. Ebből is látszik, mennyire nehéz ezt kiszámítani.”

A gumik központi szerepet töltenek be a futamokon Forrás: Steven Tee / LAT Images

A grafika egyike azoknak az újításoknak, amelyek az F1-es közvetítésben jelentek meg az idei évben. Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős ügyvezetője már tavaly jelezte, hogy az Amazon Web Services által kifejlesztett technológiával a nézők jobban fogják tudni követni a gumikopást.

„Látni fogjuk, hogy egy versenyző mennyire használta el az abroncsait – vetítette előre. – Követni tudjuk a gumikopást, ezáltal pedig könnyebben megértünk egy adott szituációt."