Vágólapra másolva!
Otmar Szafnauer, a Renault fékerőelosztást szabályozó rendszerét a Japán Nagydíj után megóvó Racing Point csapatfőnöke elmagyarázta, hogy nem a franciák elgáncsolása volt az óvás hátterében. Az egész ügy Sergio Pérez silverstone-i balesetével kezdődött.

A Mexikói Nagydíjra sem csitultak el a Renault Japán Nagydíjról történt kizárásának utózöngéi. A franciák kettős pontszerzését azért annulálta az FIA, mert az autóik fékerőelosztó-rendszere nem felelt meg a sportszabályzat 27.1-es cikkelyének, amely azt rögzíti, hogy a versenyzőnek egyedül, segítség nélkül kell vezetnie az autóját. A Renault nem értett egyet a kizárással, de nem fellebbezett a döntés ellen, amelyhez a Racing Point szuzukai óvása vezetett. Joggal merült fel a kérdés, hogy miként jött rá a trükkre a silverstone-i csapat, és miért pont most óvta meg a rendszert az év eleje óta működtető franciákat.

A Renault-t egy korábbi alkalmazottja buktatta le Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Egyes bokszutcai pletykák szerint a Renault már a 2015-ös Belga Nagydíj óta (akkor még Lotusként) a mostani fékerőelosztás-állító rendszerrel megy, az év eleje óta azonban biztosan használja a berendezést, annak működése ugyanis már a szezon előtt, Barcelonában forgatott promóciós videóban jól látszik a Daniel Ricciardóra szerelt sisakkamerán.

A Racing Point azonban nem ez alapján szúrta ki azt, hanem egy volt Renault-alkalmazott hívta fel rá a csapat figyelmét,

Otmar Szafnauer csapatfőnök nyilatkozata alapján azonban nem azért, hogy támadási felületet adjon volt munkaadója ellen.

Írtunk az FIA-nak, mire ők kategorikusan kijelentették, hogy nem csinálhatunk ilyet. – részletezte Szafnauer a Sky Sportsnak, hogy miért döntöttek végül az óvás mellett. – Arra számítottunk az óvással, hogy az FIA nekünk is megengedi majd, végül azonban nem ez történt."

A csapatfőnök azt is felfedte, hogy a Racing Point a Brit Nagydíjon történtek után kezdett el foglalkozni a fékerőelosztást szabályozó rendszerrel. Sergio Pérez a futamon nekiment Nico Hülkenbergnek, utólag pedig kiderült, hogy a fékerő kapcsolójával akadt gondja.

Otmar Szafnauer csak szeretett volna saját csapatának is egy Renault által használt fékerőelosztás-szabályzó rendszert Forrás: Getty Images/2019 Getty Images

„Mechanikai hiba történt a kapcsolóval, amikor a Safety Car alatt Sergio teljesen előre állította a fékerőt, hogy melegen tartsa a gumikat, majd nem tudta visszaállítani, végül pedig nekirohant Hülkenbergnek.

A Renault is megragadta az alkalmat, hogy a Twitteren vessen véget az esettel kapcsolatos találgatásoknak és tisztázza, hogy a technikai szabályzatnak megfelelő autóval vágott neki a szezonnak. „Szeretnénk tisztázni néhány dolgot. Kering egy videó a barcelonai tesztről, amelyen egy legális rendszer látható, amelyet ismert az FIA, most pedig meg is erősítette, hogy megfelel a technikai szabályzatban foglaltaknak.

A Racing Point által benyújtott információ – miként azt előttünk és az FIA képviselői előtt elismerték a Japán Nagydíj után – nem a videóból, hanem a Renault egy korábbi dolgozójától származik, aki csatlakozott a Racing Pointhoz."