Ragyogó emlékek után azok megóvásáért versenyez - Exkluzív interjú Sir Jackie Stewarttal

Autóversenyzőként legenda lett, csapattulajdonosként is olyan sikert ért el, amit csak kevesen mondhatnak el magukról. Exkluzív interjút készítettünk a korábbi háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewarttal, aki minden tapasztalatát latba vetve élete legfontosabb versenyét vívja.

Úgy indult, hogy a Stewart Grand Prix első és egyetlen F1-es nagydíjgyőzelmének 20. évfordulója kapcsán szerettünk volna készíteni egy cikket az 1999. szeptember 26-án megrendezett Európa Nagydíjról. Aztán előállt az a szerencsés helyzet, hogy a Magyar Nagydíj névadó szponzora nagyköveteként a Hungaroringre látogatott a korábbi háromszoros világbajnok élő legenda, Sir Jackie Stewart.

Azzal a tervvel kértem tőle időpontot, hogy a fiával, Paullal közösen alapított Stewart-Ford legnagyobb sikeréről fogom őt kérdezni, de már a beszélgetés elején éreztem, hogy a sportág egyik legkiválóbb, és nagyon sokat látott alakjával gyorsan túl fogjuk lépni ezt a keretet.

Ebben nem tévedtem: a 80 esztendős, nagybetűs Gentleman szívesen visszaemlékezett csapatuk legszebb napjára, saját versenyzői pályafutásának hangulatára, és napjaink emberi küzdelmével kapcsolatban is megnyílt, megmutatva, hogy mire lehet képes ez a sportág, ha valóban nagy célok szolgálatába állítják.

Adorján Viktor: Elérkezett a Stewart-Ford nagydíjgyőzelmének 20. évfordulója. Milyen emlékei vannak arról a bizonyos napról?

Sir Jackie Stewart: Nagyon nagy nap volt a számunkra. Az még csak a harmadik évünk volt a Forma-1-ben. Nagyon nagy vállalás létrehozni egy Forma-1-es csapatot. Felvenni a megfelelő versenymérnököket, a megfelelő elektronikai szakértőket, a cégvezetést, a marketingszakembereket… Az ötödik versenyünkön [1997-ben] a 2. helyen értünk célba Monacóban, ami szenzációs eredmény volt nekünk.

A tehetségnevelés után F1-es nagydíjgyőztes is lett a Stewart-Ford - A képen Sir Jackie Stewart, az 1999-es Európa Nagydíj 3. helyezettje, Rubens Barrichello, a győztes Johnny Herbert és Paul Stewart látható Forrás: Getty Images/Darren Heath/Darren Heath Photographer

Rubens Barrichello remekül vezetett az esőben, csak [Michael] Schumacher volt előtte, és a Ferrari is sokkal erősebb volt a Stewart-Fordnál.

Nagy nap volt nekem és a fiamnak is, amikor nyertünk Németországban, de inkább a csapat sikere volt: a mérnökeinké, a marketingeseinké, a különböző részlegek szakértőié. Ráadásul, két autónk is odaért a dobogóra. Nagy dolog volt megnyerni egy nagydíjat, és nekem azért is különleges, mert Németországban, a Nürburgringen történt, ahol én is számos alkalommal győztem.

AV: Ha jól emlékszem, akkor a csapat lényegében az Ön fia, Paul startupja volt.

JS: A fiam viszonylag késői életkorban azt mondta, hogy szeretne versenyautókat vezetni. Éppen Amerikában járt főiskolára. Azt hittem, ezen már túl van, és nem fog ezzel foglalkozni, aztán hirtelen előállt az ötlettel. Elment a Bob Bondurant versenyzőiskolába, majd bejutott a Formula Fordba. Ekkor elkezdtük csinálni a Paul Stewart Racinget és szponzorokat keresni, mert üzleti alapra kellett helyezni. Rájöttünk, hogy két pilótára van szükségünk, aztán háromra.

Herbert hozta a futamgyőzelmet Jarno Trulli és Barrichello előtt Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Továbbléptünk a Formula Vauxhallba, majd a Forma-3-ba, a Formula 3000-be. Én működtettem az üzleti részét, a pénzügyeket és a szponzorációt. Szép időszak volt. Nemcsak a pilótáknak, hanem a mérnököknek, a szerelőknek és a marketingeseknek is. Mindannyian be akartak jutni a Forma-1-be. Én úgy gondoltam, hogy ez hiba. Viszont, nagyon jók voltunk a pilóták fejlesztése terén. Nálunk versenyzett [Juan Pablo] Montoya, [Hélio] Castroneves, Gil de Ferran, [David] Coulthard, [Allan] McNish, [Dario] Franchitti…

A legjobb sofőrök közül sokan a Paul Stewart Racingtől kerültek ki. Ez egy olyan lépés volt, amit a dolgozóink meg akartak tenni.

Jómagam 40 évet töltöttem a Ford Motor Companyvel, és velem tartottak, így jött létre a Stewart-Ford. A saját pénzünket tettük bele, de ingyen kaptunk motort a Fordtól, és nagyon jó szponzoraink voltak. Beszállt az HSBC, a malajziai kormány, a Hewlett Packard, a Lear Corporation, a Texaco, valóban blue chip márkák. A tapasztalatom révén sok elnökhöz és vezérigazgatóhoz volt kapcsolatom.

Barrichello a csapat történetének ötödik futamán dobogóra állhatott, sőt, csak Schumachertől kapott ki Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Gazdaságilag is sikeres volt. Sohasem veszítettünk pénzt. Sohasem költöttünk túl sokat. Nem volt szükségünk más pénzére. Aztán a Ford Motor Company meg akarta venni a Stewart Grand Prix-t. Mi nem akartuk eladni, de jó kombinációnak tűnt, különösen, ha az ember skót.

AV: A győzelem idején a döntés már megszületett arról, hogy a Jaguar átveszi a csapatot.

JS: Először nem igazán tudták, hogy mi legyen, mert a Ford volt a legerősebb márkájuk, és a motor is Ford Cosworth volt. Megvették a Jaguart, az Aston Martint is, nagy tulajdonrészük volt a Volvóban meg a Mazdában is. Meg a Range Roverben is. Végül eldöntötték, hogy a Jaguar legyen [az F1-ben]. Én is az igazgatótanács tagja voltam [a csapatnál], de nem élveztem ezt a szerepet. Az ottani embereknek fogalma sem volt a Forma-1-ről, és azt hitték, hogy ők is tudják ezt csinálni.

Franchitti F1-es pilóta nem lett, de négyszeres IndyCar-bajnok és háromszoros Indy 500-győztes, ő is a Stewartnál nevelkedett Forrás: Getty Images/Mark Thompson

Elég gyorsan lemondtam a tagságomról, ahogy Paul is, és a vezető beosztású mérnökök közül is sokan, mert nem volt elég jó a menedzsment. Ez egy nagyvállalat, multinacionális cég,

a Forma-1 viszont kicsit olyan, mint egy pakisztáni vagy indiai kisbolt a sarkon.

A család tud minden apró részletről, minden összetevőről, amit megvásárolnak, és a nap 24 órájában dolgoznak. Sikeresek és pénzt keresnek. Mi ezek voltunk, olyanok, mint egy indiai kisbolt, mert annyira győzni akartunk. Pedig, az autósportban elért sikereim után sokan mondták, hogy „ó, Jackie, el fogod bukni az összes pénzed meg a hírnevedet is”.

AV: Jó érzés Önnek napjainkban a Red Bull sikereit látni? Hiszen, a gyárat még Önök alapították.

JS: Ugyanaz a gyár, de azóta kinőtte magát. Mi 2-300 embert vettünk fel, már 1100-an dolgoznak náluk. Az egész sportág növekedett, manapság már teljesen más világ. A motorhome-ok is már szinte épületek. Nekünk még tényleg motorhome-unk volt, egy karaván, de a sportág közben fantasztikus lett. Szenzációs a show, a tévéközvetítés, rengeteg multinacionális nagyvállalat részt vesz benne. Nagyon sokan azt gondolják, hogy jobb volt az ő idejükben, de… [ingatja a fejét]

AV: Manapság jobb?

JS: Igen. [Bólint]

Jim Clark és Jackie Stewart az 1966-os Olasz Nagydíjon Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

AV: Pedig pont azt akartam kérdezni, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy napjainkban is legyenek kisebb, ambiciózus csapatok, ahogy az Önöké is volt.

JS: Ez nehéz ügy, mert nagyobb pénzekről van szó. A pilóták között sincs már meg ugyanaz a bajtársiasság, ahogy köztünk megvolt. Együtt laktam Jim Clarkkal, közösen utaztunk nyaralni, együtt vásároltunk be. Graham Hill-lel, Denny Hulme-mal, Jackie Ickx-szel, Emerson Fittipaldival ugyanígy ment.

Személyes kapcsolatunk volt, ami szerintem fantasztikus. Manapság ilyen nem létezik.

A feleségeink is ismerték egymást, ők mérték az időt, feljegyezték a köröket, ők is együtt voltak. E téren a pilóták jelenlegi generációja veszít egy kicsit a barátságok mélységéből. Akkoriban a versenyzés nagyon veszélyes volt, a barátságok nagyon elmélyültek. Az biztos, hogy több temetésen voltam, mint bármely más férfi, akit ismerek. A feleségem 57 halálesetet számolt össze, ami versenyautókban történt.

A 70-es évek a Forma-1 legveszélyesebb időszaka volt, a képen Stewart az 1970-es Spanyol Nagydíj megnyerése felé halad, miközben Jacky Ickx és Jackie Oliver súlyos balesetet szenvedett Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

A bajtársiasság nagyon mély volt köztünk, és nagyobb tisztelettel viseltettünk egymás iránt. Ha valaki nem bírt viselkedni a pályán, minden pilóta észhez térítette. A GPDA nagyon erős volt, a pályák viszont nem voltak biztonságosak. A GPDA elnökeként bezárattuk a Nürburgringet, bezárattuk Spát. Ez kemény játék volt, de manapság hány pilóta szenved súlyos sérüléseket, és hányan halnak meg? 1969-ben négy hónapon keresztül minden hónapban elveszítettünk egy versenyzőt. Minden hónapban ugyanazon a hétvégén. Borzasztó volt.

AV: Nagyon sok emléket felelevenítettünk. Sok értékes emléket. Az Ön kedves felesége most egy igen súlyos küzdelmet vív. Tudna mondani pár szót a kezdeményezéséről?

JS: Öt évvel ezelőtt Helennél demenciát diagnosztizáltak a minnesotai Rochesterben lévő Mayo Clinicen. Ez egy borzasztó betegség. [Kivár]

Leépülés történik. Több ember hal meg demencia miatt, mint bármely más betegség következtében. Mivel a demenciában szenvedők hosszabb életet élnek, többen is halnak meg emiatt. A világon 50 millió ember küzd a demenciával. Nincs rá gyógymód, korrigáló vagy megelőző orvosság.

Jackie Stewart és felesége, Helen az 1971-es Német Nagydíjon Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Ezért létrehoztuk a „Race Against Dementia” („Versenyben a demenciával”) alapítványt. Összehozzuk a világ legjobb doktoranduszait. A múlt héten hárman is ellátogattak az otthonomba Miamiból, Hongkongból és pont Skóciából.

Kiválasztjuk a legjobbakat, és elhelyezzük őket a legjobb munkakörnyezetekben. Aztán elvisszük őket a Red Bullhoz és a McLarenhez, hogy megtapasztalják a sokkal gyorsabb problémamegoldást.

Az F1-ben minden makulátlan, de a legtöbb orvosi laboratórium nem az. Nem annyira tiszták, mint egy garázs a Forma-1-ben. Oktatnunk kell ezeket az embereket. A versenyzés megtanított minket arra is, hogyan beszéljünk nyilvánosan. Azt is szeretném, hogy [az orvosok] képesek legyenek jobban kifejezni magukat, így jobb legyen a kommunikáció. Ez nagy kihívás.

Helen mérte nekem mindig az időt, ő vezette a köreimet, ragyogó, okos hölgy volt. Ma reggel felhívtam, és fogalma sem volt, hogy hol vagyok, pedig naponta háromszor beszélünk, és háromszor nem tudja, hol vagyok. De, még mindig gyönyörű. Eljött a Brit Nagydíjra, az idő nagy részét kerekesszékben töltötte, de látni akarta azokat az embereket, akiket mindig is ismert. A családunk továbbra is nagyon segíti Helent. Van két fiunk és kilenc unokánk, úgyhogy nagyon sok szeretetet kap.

Az a gond a demenciával, hogy kétszer annyiba kerül kezelni egy beteget, mint egy rák- és szívbetegségben szenvedőt egyszerre.

Hatalmas egy demenciával küzdő páciens ápolásának költsége, és ezt a legtöbb család nem engedheti meg magának. Én szerencsés vagyok, mert autóversenyző voltam, és lehetőségem van gondozni Helent. Mivel nincs gyógymód, ezért ez egy valódi probléma, amin változtatnunk kell. Úgy gondolom, ezt új technológia és új szemlélet felhasználásával kell elérnünk. Ezért vontam be a Forma-1-et is.