Vágólapra másolva!
A Mercedes mérlege makulátlan az Orosz Nagydíjon, és ha megszakadna az itteni győzelmi sorozatuk, az a leghosszabb olyan periódust jelentené a turbókorszakban, amikor nem végeznek az első helyen. A gumik melegen tartása kihívás lesz, és az első rajtsorból indulóknak az is, hogy megtartsák pozíciójukat.

Az ősz szele friss oxigénnel táplálja a tüzet a világbajnoki címet főzni akaró Ferrari bográcsa alatt. A nyári szünetben úgy tűnt, ott lassan már csak hamu maradt, erre a maranellóiak zsinórban három futamon behúzták a győzelmet –

ilyenre még tavaly sem voltak képesek, amikor a közvélekedés szerint huzamosabb ideig övék volt a legerősebb felszerelés.

Hogy utoljára mikor hajtották végre? Még 2008-ban, egy DRS nélküli, verseny közbeni tankolásos világban, amelyben nem úgy nézett ki, hogy Robert Kubica megáll egyetlen győzelemnél vagy Kimi Räikkönen egy vb-címnél.

Zsinórban három futamgyőzelemnél tart a Ferrari Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

A spái és monzai diadal nem volt különösebben meglepő, hiszen sejtettük, hogy a motorerőt díjazó pályákon izmos lesz a Ferrari, az viszont eléggé az, hogy a kacskaringós szingapúriról 1-2. hellyel távoznak. Az újításaik végre hiánytalanul beváltak és a stáb nagyszerűen taktikázott, így a harmatos péntek után megint ünnepelhettek. De lehet, hogy sötét felhők kezdenek gyülekezni...

Képes együtt húzni az igát Vettel és Leclerc?

A veterán exbajnok és a fiatal titán között két súrlódás is volt az előző két helyszínen, ami hosszabb távon potenciálisan megbonthatja a harmóniát: a monzai időmérő bohózatba illő végén Charles Leclerc túl későn állt Sebastian Vettel elé szélárnyékot adni (az első Q3-as kísérletnél ez fordítva működött), Szingapúrban pedig a monacói nehezményezte, hogy az élen haladva hiába volt jogosult az előnyösebb taktikára, az 1. hely csapattársa kezébe vándorolt egy kényszerű stratégiai lépés miatt.

A GPhírek pályabemutatója Bereznay Dániellel

„Nem hiszem, hogy igazságos volt" – duzzogott a rádión verseny közben. Utóbb elmondta, ezentúl több információt fog kérni a riválisok stratégiájáról,

de jelzésértékű, hogy a másodéves pilóta számon kérte csapatától a döntést, és nem húzta össze magát engedelmesen,

mint Valtteri Bottas tavaly pont Oroszországban. Nagyon úgy fest, ketten is beadták a jelentkezést dudásnak a maranellói csárdába. Ebben bízik a konkurenciát irányító Toto Wolff is. „Úgy gondolom, két alfahím pozícióharca magában hordozza a rivalizálást, ami elharapózhat csapaton belül" – nyilatkozta.

Egységes marad a Ferrari? Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

Leclerc és Vettel esélyei az összetettbeli sikerre továbbra is csak pislákolnak, inkább a jövőbeli dinamikát határozhatja meg a különmeccsük. Előbbi hátránya 96, utóbbié 102 pont Lewis Hamiltontól az Orosz Nagydíj előtt, ami azt jelenti, hogy a folyamatosan szállított kettős győzelmek mellett szükségük lenne rá, hogy Max Verstappen rendszeresen befurakodjon a Mercedesek elé, plusz a címvédő hibázzon vagy romoljon el alatta a technika...Azért elég sok csillag együttállása kellene még a maradék hat futamon, hogy komolyan beszélhessünk a Ferrari álmairól. Az összjátéknak azonban kiemelt szerepe lehet az Orosz Nagydíj első méterein.

Sima ügy, de nem mindenkinek

A szocsi pálya a tempó szempontjából nagyjából középen helyezkedik el a sebesség-tengelyen, amelyen Spa és Monza az egyik, Szingapúr a másik véglet.

Sok a derékszögű, unalmas, mechanikai tapadást és jó kigyorsítást igénylő forduló, de tempós kanyarból is található néhány, közülük kiemelkedik a 3-as számú.

A Ferrari fejlődésének megítélésében újabb kirakós kerülhet a helyére, hogy a nyújtottabb íveken hogyan szerepelnek.

A szocsi pálya vonalvezetése Forrás: FIA

Szükség van a leszorítóerőre, mivel az egyik legnagyobb kihívás a gumik üzemi hőfokon tartása: az egyenes szakaszokon nem éri terhelés őket, az aszfaltborítás pedig rendkívül sima, ezért könnyen lehűlhetnek. A szervezők korábban belengették, hogy esetleg megpróbálják érdesebbé tenni a felületet, de ennek megvalósításáról nem érkezett hír. A Pirelli a legpuhább C5-ös keveréket mégsem szállítja, a C2-C3-C4 kombinációt választotta.

A rajt különösen izgalmasnak ígérkezik, mert

nagyon hosszú az út az első kanyarig, és idén jóval nagyobb a szélárnyék hatása, mint korábban

– a monzai időmérőn az ezzel való cselezés eredményezte a fiaskót. 2017-ben Bottas a harmadik kockából az élre katapultált, 2016-ban Räikkönen egy helyet nyert ugyaninnen, míg tavaly Vettelnek ez valószínűleg csak a mercedesesek ügyes helyezkedése miatt nem jött össze. Hamilton akkor Bottast segítette szélárnyékkal, aki viszont köszönte szépen, és átvette a vezetést az első féktávon.

A szokásosnál is izgalmasabbak lesznek az első másodpercek Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Még az a furcsa helyzet is előállhat, hogy jobban járnak azok, akik az első helyett a második rajtsorba kerülnek, pláne akkor, ha Ferrarit vezetnek az illetők. A vörösök motorbeli fölénye változatlanul megvan, hiába vetett be nemrég új erőforrást a Mercedes, ez a szélárnyékkal párosítva veszedelmes fegyver lehet az első párszáz méteren.

5/5 a Mercedes mérlege Szocsiban

Az Ezüstnyilakon kívül más csapat még nem nyert Oroszországban. Amennyiben megszakad a sorozat, az egyben a leghosszabb győzelmi ínséget is jelenti majd Wolfféknak a turbókorszakban, négy vereséget még nem nyeltek be egymás után.

Hamilton szerint a Ferrari képes lehet az újabb bravúrra. „Az autójuk egyértelműen nagyon jól működik mindenhol, roppant nehéz lesz legyőzni őket – jelentette ki. – Könnyen elillanhat az előnyöm, nem ringatom magam illúzióba. Még nem nyertem meg a bajnokságot."

Tavaly is Mercedes 1-2 született Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Szocsiban Bottas is jól szokott menni, a sima aszfaltú pályák alapvetően fekszenek neki. Nagy kérdés, visszatalál-e korábbi formájához a Red Bull, amely a szingapúri gyengélkedésért a szimulátort tette felelőssé.

A versenyhétvégére alig 20 fokos hőmérsékletet jósol a meteorológia, és főleg szombaton napközben esély van csapadékra.

Az Orosz Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 10:00-11:30
  • 2. edzés: péntek 14:00-15:30
  • 3. edzés: szombat 11:00-12:00
  • időmérő: szombat 14:00-
  • verseny: vasárnap 13:10-
A versenyzők gumikészlete az Orosz Nagydíjra Forrás: Pirelli