Vágólapra másolva!
Max Verstappen helye biztos a mezőny egyik élcsapatának számító Red Bullnál, a csapattársa személyéről azonban még nem született döntés. A jelöltek köre viszont leszűkült.

Csepegteti az információt a Red Bull a csapat 2020-as versenyzői felállásával kapcsolatban. Christian Horner nemrég még azt mondta, a saját juniorprogramjukon kívülről is készek versenyzőt igazolni Max Verstappen mellé, ha úgy látják, hogy a fiatalok nem alkalmasak a feladatra, Szingapúrban viszont kizárta a rutinos Nico Hülkenberg leszerződtetését.

Horner megerősítette, hogy a meglévő F1-es pilótáik közül választják ki a holland versenyző csapattársát, ezzel rögtön leszűkítette a kört Alex Albonra, Pierre Gaslyra és Danyiil Kvjatra. Mindhárman az anyaistálló egykori vagy jelenlegi pilótái, így rendelkeznek adatokkal a teljesítményükről.

Albon maradhat vagy Gasly visszatérhet Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A szingapúri időmérő edzés előtt Helmut Marko tovább ment, a Sky Sportsnak spontán elárulta, hogy két főre szűkítették a jelöltek körét. „Mexikó után kiértékeljük a helyzetet – nyilatkozta. – Kvjat helye már biztos a jövő évre, legalábbis házon belül nyilvánvaló, úgyhogy ez Gasly és Albon között dől el” – utalt a Red Bull ülésére.

Ez azt jelenti, hogy az eddig eltelt két futam után Albonnak még négy versenye van, hogy biztosítsa a helyét 2020-ra a Red Bullnál,

de egyelőre úgy tűnik, jó úton halad, mert Horner a visszafogott eredmények ellenére is elégedett a londoni születésű thai pilóta teljesítményével. Tekintettel arra, hogy Gasly szolgálatait alig a szezon fele után megköszönték, Albon részéről valószínűleg komoly formahanyatlás kellene ahhoz, hogy elveszítse főnökei bizalmát.

Kvjat a Toro Rosso versenyzője marad Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Szerintem eddig nagyon jó munkát végzett. Nyilvánvalóan rövid határidővel tájékoztattuk, amikor megkapta a [Red Bull] ülését, és különösen Spában nagyon meggyőzően szerepelt. Az első versenyén szépen felzárkózott az 5. helyre, és Monzában is erős hétvégéje volt. Azt kell mondanom, hogy a csapatot tényleg lenyűgözte mindaz, amit eddig tett.”

A Red Bull csapatain túl lényegében csak Antonio Giovinazzi illetve Robert Kubica ülése kiadó a 2020-as szezonra,

de a Ferrari által támogatott olasz pilótát várhatóan megtartják az Alfa Romeónál, Kubica pedig pont a Szingapúri Nagydíj előtt jelentette be, hogy távozik a Williamstől, de Claire Williams csapatfőnök-helyettes azt mondta, nem sietik el a döntést George Russell csapattársának személyéről.