Vágólapra másolva!
A Ferrari ugyan megnyerte a Belga és az Olasz Nagydíjat, de a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon még mindig hátrányban van a riválisokhoz képest. Mattia Binotto, az olaszok csapatfőnöke szerint ebben a szezonban már nem érik utol a Mercedest.

A Ferrari jó formában tért vissza a nyári szünetről, hiszen a legutóbbi két futamot Charles Leclerc révén megnyerte. Azonban mind Spa, mind Monza nagy motorteljesítményt és kis légellenállást igénylő pálya, ahol a maximális leszorítóerő kevésbé fontos tényező. A szezonból hátralévő hét helyszínen azonban már jóval nagyobb tapadásra lesz szükség, Mattia Binotto csapatfőnök pedig elismerte, hogy biztosan nem ők lesznek a favoritok ezeken a versenyeken.

Az idei Ferrari sokkal jobb már nem lesz Forrás: NurPhoto/Emmanuele Ciancaglini/NurPhoto/Emmanuele Ciancaglini

Mivel az idei Ferrarit teljesen más koncepció mentén tervezték, többek között ennek tudható be, hogy az olaszok autója a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon mutatja a leggyengébb teljesítményt. „Amikor olyan helyszínen versenyzünk, ahol a sok kanyar miatt több tapadásra van szükség, akkor megmutatkozik a legnagyobb gyengeségünk” – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján.

A csapatfőnök nem tartja reálisnak, hogy az idény végére behozzák a lemaradásukat a Mercedeshez képest. Ugyanakkor leszögezte, törekedni fognak a különbség csökkentésében.

„Nem gondolom, hogy ezen a területen fel tudnánk zárkózni év végére, ugyanis túl nagy a hátrányunk – jelentette ki. – Persze igyekszünk javítani a helyzetünkön."

A Mercedes Monzában is megszorongatta a Ferrarit, a következő futamokon pedig fölényben lehet Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Ferrarinál természetesen még idén is előre szeretnének lépni, elsősorban aerodinamikai szinten. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a 2020-as szezonra is megfelelően fel kell készülni. Binotto szerint

a kettő nem zárja ki egymást, sőt, az idei fejlesztéseket jövőre is hasznosítani tudják.

„Nem hiszem, hogy túl sok energiát fektetnénk az idei autóba – mondta. – Azzal, hogy próbáljuk megoldani a problémát, valójában 2020-ra fókuszálunk.

Persze a különbség nem fog eltűnni, de remélhetőleg tudjuk csökkenteni azt.”