Még mindig veszedelmes az autósport megszelídíthetetlen fenevada

A páratlan Eau Rouge kanyar nem vesztett a látványosságából, s mint a hétvégi tragikus F2-es futamon kiderült, a veszélyességéből sem, holott egy ideje kissé lekezelően beszéltek róla a versenyzők.

Szombaton fájdalmas emlékeztetőt kapott a motorsport világa, hogy a biztonságért tett számtalan intézkedés dacára az autóversenyzés mennyire veszélyes, és hiába kelthetnek olyan benyomást a rendszeresen előforduló horrorbukások, hogy általában épségben ki lehet szállni a roncsokból, vagy legalábbis élve elhagyhatók, sajnos nem mindig történik így.

A belgiumi Forma-2-es versenyen Anthoine Hubert nem élt túl egy brutális ütközést: egy előtte megpördülő miatt félrerántotta a kormányt, a falnak csapódott, majd a pályára visszapattanva eltalálta az autóját egy másik. A baleset hivatalosan a Raidillon nevű padlógázos balosban történt egy domb tetején, de a spái nyomvonal ezen szakaszát gyakorlatilag mindenki az Eau Rouge kijárataként ismeri.

Az egyedülálló kombináció leírhatatlanul meredek, szélvészgyors, a legfejlettebb autókkal már padlógázos, de ízelítőt adott belőle, miért kell még mindig tisztelni.

Száguldás az emelkedőre Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

A nevét (szabad fordításban: vörös víz) az alatta folyó patakról kapta, melyet a környékbeli kőzetekből kioldott anyag fest pirosra. És időnként az itt szerencsétlenül járók vére.

Már nem rettegett, mégis tiszteletet parancsoló

A felvételek nem adják vissza hűen, mennyire meredek az Eau Rouge. Különböző adatokat lehet találni a világhálón a magasságáról, de a legalacsonyabb és legmagasabb pontja között 30-40 méter a különbség. Mintha egy tízemeletes panelre kapaszkodnának fel az autók pár másodperc alatt.

A legmeredekebb részen 12,5%-os a kaptató,

a Tour de France-on ez a legdurvább terepek közé tartozna. A pilótákra nagyobb erő hat, mint egy űrhajósra a kilövéskor.

A kanyar egy balos lejtővel indul, ahonnan élesen felfelé vált jobbra, majd balra, elérve a Raidillon-t. Itt már 300 feletti tempóval lehet repeszteni, mivel egy hosszabb egyenes vezet a szakaszhoz. A beállításoknál is számos tekintetben kiemelt figyelmet kap, akár a hasmagasság belövésében, akár a kenőanyagok áramoltatásában.

A felvételek nem adják vissza, milyen lélegzetelállító a kanyar Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos

Vezetési szempontból azonban manapság nem sokban különbözik egy egyenestől, a gázpedállal már nem kell bűvészkedni, csak a kormánnyal. „Azt hiszem, régebben veszélyesebb volt. Az Eau Rouge nagyon klassz, a látványa szintén, de könnyedén padlógázzal vesszük be" – mondta Max Verstappen két éve. Másfél évtizeddel korábban sem. „Próbatételnek inkább a sajtó képviselőinek számít, mint a versenyzőknél – vélte Jenson Button 2002-ben.

Erősebb a mítosza, mint amilyen nehéz maga a kanyar.

Ugyanebben az évben Ralf Schumacher azt mondta, más kanyarokban hevesebben lüktet a szíve.

Persze nem volt mindig így, nagyon sokáig el kellett vennie a versenyzőknek a lábukat a gázpedálról. Sőt, 1994-ben egy hatalmasat is fékezniük kellett a bejáratnál: abban az évben, az Ayrton Senna halála utáni biztonsági túlkapások részeként megpróbálták kihúzni a kanyar méregfogát, és egy éles lassítót telepítettek az aljára.

Nem az F1-ből szedi az áldozatokat

A Wikipedián található összeállítás szerint korábban hárman motorral és hárman autóval vesztették életüket az Eau Rouge-ban vagy a Raidillonban. A legismertebb áldozat Stefan Bellof volt, aki 1985-ben sportautóval, aki egy vakmerő kísérlettel próbálta lehagyni Jacky Ickxet a kanyar alján. A szárnyait bontogató német a tehetsége alapján a németek első világbajnoka is lehetett volna Michael Schumachert megelőzve.

Az 1994-es arculat: lassítóval fékezték meg a sebességet Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

„Ken Tyrrell nem támogatta, hogy sportkocsikkal is versenyezzünk, de nem kerestünk eleget a Forma-1-ben, Ken nem adta meg azt a luxust, hogy leálljunk vele – mesélte a hivatalos közvetítés jelenlegi szakkommentátora, Bellof F1-es csapattársa, Martin Brundle az Autosportnak. – Épp váltani készültem a Jaguarnál, végigkövettem a balesetet az Eau Rouge-nál. Stefan hajszolta a porschés Jacky Ickxet az első helyért. Mindig azt sejtettem, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy a bokszutca közönsége előtt akarja végrehajtani a manővert, amivel bizonyítani akart."

„A balesetben sok balszerencsés tényező volt. Frontálisan ment a falnak a lelátó alatt, ahol sokkal kisebb bukótér volt, mint jelenleg. Nyilván hatalmas erejű volt a becsapódás, úgy tudom, esélye sem volt túlélni."

Ahogy Brundle is rámutatott, egy balesetnél számos tényező befolyásolja a kimenetelt; a számtalan változó miatt nehéz a vonalvezetés konkrét sajátosságait hibáztatni egy tragédiáért. Annyi biztos, a dombtető beláthatatlansága máig veszélyforrás, és az is, hogy egy megingásnál nincs sok mozgástér korrigálni ekkora tempónál, ilyen speciális domborzati viszonyok mellett, a pilóta gyakran utassá válik, és csak várhatja, mi lesz a sorsa. Érdekesség, hogy megcsúszás esetére azt tanácsolják a versenyzőknek, hogy maradjanak a gázpedálon, mert nagyobb sebességnél nagyobb a leszorítóerő, ami kihúzhatja őket a pácból.

Fénykép 1964-ből, a háttérben az Eau Rouge Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Az F1-et eddig elkerülték a tragédiák az Eau Rouge-ban, a két haláleset a pálya más pontján történt 1960-ban.

A világbajnok tiszteletlen volt, ráfaragott

Nagy csattanásokból azért volt jónéhány.

Hubert tragikus karamboljához hasonló kettő például már előfordult rajtok után, szerencsés kimenetellel:

1987-ben és 2004-ben a megpördülő autó gazdája ép bőrre megúszta, hogy eltalálták. Előbbi alkalommal Philippe Streiff Tyrrelljébe pont csapattársa, Jonathan Palmer rongyolt bele akkora erővel, hogy a kasztnija kettészakadt, neki vagy Palmernek mégsem esett baja.

2004-ben Takuma Szato állt keresztbe a domb tetején, de az ütközéseiről híres japán ekkor nem maga okozta a zűrt, hanem kiforgatás áldozata lett. Ő is tehetetlenül visszaforgott a nyomvonalra a BAR Hondával, és mázlija volt, hogy nem hajtottak belé. Másba ellenben igen, a minardis Gianmaria Bruni tudott reagálni, a mögötte érkező Baumgartner Zsolt viszont már nem, és kilökte csapattársát. A koccanások szerencsére már alacsony tempónál történtek.

Tájkép a 2004-es tömegbaleset után, Giorgio Pantano sárga Jordanje nekiment Gianmaria Bruni Minardijának Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rainer Jensen

A foga fehérjét az 1999-es időmérőn mutatta ki legjobban az Eau Rouge, amikor a BAR csapat pilótái, Jacques Villeneuve és Ricardo Zonta tiszteletlenül közelítettek hozzá, ripityára is törték a kocsit. Az egy évvel korábbi, ugyanitt elszenvedett balesete után a korábbi világbajnok Villeneuve feje lágya nem nőtt be, és fogadást kötött újonc csapattársával, hogy padlógázzal bevehető a szerinte „könnyebb" kanyar.

„A BAR-ral ezt nem lehetett megtenni – ismerte el Zonta. – A mi hibánk volt, hogy gyorsabban akartunk menni, mint ahogy az autó engedte. [Villeneuve] balesete után azt hittem, ő hibázott, és nem az autó romlott el. Fiatal voltam, nem aggódtam a sebesség miatt (...) Lehajtottam a rostélyt és azt mondtam, most én jövök."

Ricardo Zonta bukása Forrás: Getty Images/Michael Cooper

Nem csak az egy vérvonalhoz tartozó Tyrrell és BAR autói törtek az Eau Rouge-ban, megtette ezt az idei futamon Max Verstappen, 2016-ban Kevin Magnussen, 2005-ben Giancarlo Fisichella, 2004-ben a tesztpilóta Ryan Briscoe, 1990-ben Paolo Barilla, 1993-ban Philippe Alliot és Alex Zanardi is. Utóbbi volt a legsúlyosabb, a pilóta ideiglenesen eszméletét vesztette. „Mindenhol fáj egy kicsit – nyilatkozta Zanardi az Eurosportnak a kórházban. – Az első becsapódáskor mindenem kikapcsolt, a másodiknál meg be."

Hiába próbálkoztam, a testem nem mozdult, olyan volt, mintha az agyam nem lett volna összekötve vele.

A gondviselés ekkor sem ment szabadságra, mivel a helyszínre érve Michael Andretti minimális sebességre lassított, a mögötte érkező Senna pedig vészfékezés közben megforgott, és nem sokkal a Lotus roncsa előtt állt meg a palánknál.

Tulajdonképp az a csoda, hogy a megannyi horrorisztikus bukásból a legtöbbet túlélték az érintettek. Hubert halála miatt egy ideig biztosan alázatot tanúsítanak a pilóták az Eau Rouge felé.