Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen elárulta, egy részeg szurkolóval akadt össze a Belga Nagydíj paddockjában, miután azt mondta, edzés helyett lehet, hogy neki is inkább söröznie kellene.

Kisebb atrocitás érte Kimi Räikkönent a Belga Nagydíj helyszínén, amikor egy Red Bull sapkát viselő szurkoló az Alfa Romeo-pilóta útját állta a paddockban. Az esetről a korábbi F1-es pilóta, Mika Salo számolt be a finn C More adásában, majd később az érintett is megerősítette azt holland újságírók kérdésére.

„Épp sétáltam, ő meg nem tudom, részegnek tűnt, hadonászott a kezével, amikor elém állt, és leverte a napszemüvegemet. Kérdeztem, hogy mi a frászt csinál, de egy kicsit zavartnak tűnt – mondta a Ziggo Sport műsorában, és megerősítette, hogy sérülés nem történt. – Nem, de nem tudom, mit művelt” – tette hozzá.

Räikkönen is beszélt az esetről Forrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

Räikkönentől nem áll távol az alkoholfogyasztás, számos anekdota szól arról, hogy elsősorban a családalapítása előtt rendszeresen volt részeg, ez a tavalyi FIA díjátadón is emlékezetes pillanatokat okozott. A finn versenyző lábsérüléssel bajlódik, miután a nyári szünet során izomhúzódást szenvedett, ezt is viccelődve kommentálta.

A 2007-es világbajnok más témák kapcsán is elemében volt. Dieter Rencken, a Racefans tudósítója részt vett egy zártkörű sajtóbeszélgetésen, ahol Räikkönent a 22 futamosra bővülő versenynaptárról is kérdezte. A finn sportoló visszavágott, hogy az amerikai NASCAR Sprint Cupban 35-nél is több futamot is rendeznek.

Rencken ekkor emlékeztette, hogy bár a tengerentúlon sok a verseny, de mindet egy országban rendezik, Räikkönent ez azonban nem hatotta meg. „Ja, de [az USA] egy k**** nagy ország” – összegzett.