Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron a Ferraritól az Alfa Romeóhoz igazolt, most azonban onnan is távozik Simone Resta, a vörösök korábbi főtervezője, útja pedig minden bizonnyal ismét Maranellóba vezet.

Nem tartott sokáig a Ferrari korábbi főtervezőjének kitérője az Alfa Romeónál, Simone Resta egyéves szolgálat után ugyanis távozik Hinwilből, hogy minden bizonnyal visszatérjen korábbi munkaadójához Maranellóba. Resta Alfa Romeóhoz igazolását tavaly nyár elején egyik napról a másikra jelentették be, 2018 július 1-jén kezdte meg ténykedését az akkor még Alfa Romeo Sauber néven futó istálló technikai igazgatójaként. Már akkor az a hír járta, hogy megbizatása nem hosszú távra szól, ennek, valamint annak tükrében, hogy Mattia Binotto már a Ferrari év eleji gyengélkedése után sejtelmesen nyilatkozott róla, visszatérése egyáltalán nem meglepő.

Simone Resta 18 évet húzott le Maranellóban, most pedig visszatérhet oda Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO/© Foto Studio Colombo

Resta július végéig tölti be a technikai igazgatói posztot, a nyári szünet előtti utolsó versenyen, az augusztus eleji Magyar Nagydíjon tehát már nem lesz az Alfa Romeo Racing tagja,

pótlását csapaton belülről oldják meg, a helyét a korábbi aerodinamikai főnök, Jan Monchaux veszi át.

„Szeretném megköszönni Simone hozzájárulását a csapat fejlődéséhez, a legjobbakat kívánom neki a jövőre nézve" – olvashatóak Frédéric Vasseur csapatfőnök szavai az Alfa Romeo közleményében.

Resta jövőjéről a közlemény nem tesz említést, az Autosport értesülései szerint

a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy némi kényszerszabadság után a 48 éves szakember visszatér a Ferrarihoz.

Ez a következő esztendőnél hamarabb vélhetően nem fog bekövetkezni, addig a vörösök utcai részlegén dolgozhat, habár tavalyi távozásakor csak egy hónapot kellett kihagynia. Hogy milyen pozícióba térhet vissza Maranellóba, azt is nehéz előre megjósolni, a csapatnál tavaly nyár óta ugyanis számos változás történt a struktúrában, Resta távozásával a feladatait helyettese, Fabio Montecchi, az aerodinamikai főnök David Sanchez és a GT-részleg korábbi aerodinamikai főnöke, Enrico Cardile vette át.

Resta alig több mint egy évet töltött az Alfa Romeónál Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az egyik lehetséges opció lehet, hogy Resta, akárcsak az Alfánál, a Ferrarinál is vezető technikai beosztást kap, Mattia Binotto, a korábbi technikai igazgató ettől az évtől kezdve ugyanis csapatfőnök lett, pozíciója azonban betöltetlenül maradt.

Resta érkezése, ha valóban több hónapos kényszerszünet vár rá, a 2020-as szezonra aligha fogja éreztetni hatását, leghamarabb a 2021-es autó tervezésébe szólhat bele.

Ami Monchaux-ot illeti, Restával egyszerre érkezett tavaly az Alfa Romeóhoz az Audi LMP1-es programjának korábbi aerodinamikai főnökeként, korábban pedig (2010-től 2012-ig) szintén dolgozott a Ferrarinál aerodinamikusként.

– nyilatkozta Vasseur az újdonsült technikai igazgatóról, aki már izgatott az új kihívás miatt. – Már várom, hogy kezdhessek az új munkakörömben. A tulajdonosok, az igazgatótanács és a csapatfőnök egyszerű, ugyanakkor erős üzenetet küldött az egész vállalatnak, értékelik a folytonosságot és hisznek a jelenlegi csapatban és a munkában, amit végzünk. Most rajtunk a sor, hogy bizonyítsuk az igazukat, meg vagyok győződve, hogy fényes jövő vár ránk."