Vágólapra másolva!
A Ferrari pilótaakadémiája az idén másodszor edzőtáborozott, ezúttal Livorno térségében. Ismét kemény próbatételeknek vetették alá a fiatalokat.

Sokak szerint az autóversenyzés nem igazi sport, erre azonban a pilóták felkészülése és fizikai edzettségük alaposan rácáfol. A koncentráció fenntartásához és az óriási erőhatások elviseléséhez bizony formában kell lenni, és erre már fiatalon is képzik a versenyzőket, főleg egy olyan átfogó tehetségkutató programban, amilyet a Ferrari is működtet.

Az olasz istálló a Ferrari Driver Academy részeként több pilótát is támogat, nekik a finanszírozás mellett a felkészülés terén is segítenek, ezért télen és tavasszal (bár valójában már nyáron) is edzőtábort rendeztek a számukra. Erről a téli tréninghez hasonlóan ismét hiányzott Mick Schumacher, de a többi akadémista elutazott Livornóba.

Giuliano Alesi, Callum Ilott, Marcus Armstrong, Robert Shwartzman, Enzo Fittipaldi és Gianluca Petecof kickboxolással és súlyemeléssel fejlesztette az izomzatát, valamint crossfit és tacfit gyakorlatokat végzett. Terepre is mentek, a hegymászást Monte Serrán űzték, és persze nem maradhattak ki a tengerparti tornák sem.

A fizikai felkészülés mellett mentális tréningek is zajlottak, ebben a Med Ex szakemberei segítették a fiatalokat, már 1994 óta a Scuderia kizárólagos egészségügyi partnereként dolgoznak. Többségük számára rögtön három futammal folytatódott a szezon, hiszen az F2-esek és az F3-asok Franciaországban, Ausztriában és Angliában is rajthoz álltak, míg Petecof a Hungaroringen vitézkedett.