Hamilton: Ausztriában kijöttek a Mercedes gyengeségei

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
SPIELBERG, AUSTRIA - JUNE 30: Valtteri Bottas of Finland / Mercedes AMG Petronas F1 Team in front of Lewis Hamilton of Great Britain / Mercedes AMG Petronas F1 Team at the F1 Grand Prix of Austria at Red Bull Ring on June 30, 2019 in Spielberg, Austria. (Photo by Johannes Schedl/SEPA.Media /Getty Images)
Vágólapra másolva!
A túlmelegedés megfosztotta a Mercedest, hogy az Osztrák Nagydíjon a győzelemért küzdhessenek, de Lewis Hamilton így sem volt csalódott, pedig az idén először még a dobogóra sem ért oda.

Ausztriában megszakadt a Mercedesek 10 verseny óta tartó győzelmi sorozata, így nem tudták beállítani a McLaren 1988-ban felállított csúcsát. Lassan nem lenne túlzás azt állítani, hogy átok ül ezen a rekordon, az Ezüstnyilak ugyanis már kétszer is eljutottak oda, hogy zsinórban 11 versenyt nyerhetnek, 2016-ban Barcelonában Lewis Hamilton és Nico Rosberg ütközése, Malajziában pedig előbbi motorhibája fosztotta meg őket a 11. sikertől.

A Red Bull Ringen ezúttal nem volt ilyen látványos oka a győzelem elmaradásának, mindkét autó túlmelegedéssel küzdött, ami miatt esélyük sem volt harcba szállni az első helyért.

Forma-1, Legendák parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, David Coulthard, Mercedes-AMG GT R, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Dieter Quester, Glickenhaus, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Emanuele Pirro, David Coulthard, Patrick Dempsey, Jos Verstappen, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Emanuele Pirro, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Gerhard Berger, McLaren Senna, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda Trophy, Osztrák Nagydíj
Niki Lauda Trophy
Forma-1, Niki Lauda sapkák, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, holland drukkerek

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt
Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes

Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes, Hamilton
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Red Bull, Verstappen, Gasly
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Hülkenberg, Magnussen, Renault, Haas
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Albon Grosjean, Haas, Toro Rosso
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Hamilton, Mercedes

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Magnussen, Sainz, Grosjean
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Räikkönen, Vettel, Ferrari, Alfa Romeo

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Verstappen, Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Räikkönen, Gasly, Alfa Romeo, Red Bull

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Red Bull, Ferrari

Forma-1, Lando Norris, Sebastian Vettel, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lauda zászló

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Christian Horner, Dietrich Mateschitz, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Jamamoto Maszasi, Christian Hornern

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Max Verstappen, Tanabe Tojoharu, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Christian Horner, Tanabe Tojoharu, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Tanabe Tojoharu, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj

Bottas és Hamilton a harmadik, illetve a negyedik helyről kezdhette meg a versenyt, a finn ezen a helyen is végzett, az ötszörös világbajnokot azonban még a kilencedik helyről rajtoló Sebastian Vettel is megelőzte. Bottasnak sokáig a második hely is kinézett, a gumijait remekül életben tartó Verstappen azonban a hajrában megelőzte.

– nyilatkozta Bottas a Sky Sportsnak. – A győzelem ma elérhetetlen volt, ez bizonyos szemszögből ébresztőt jelentett, hogy nem mindig egyszerű a dolgunk, és igyekeznünk kell, ha újra nyerni akarunk."

A finn pilóta elmondta, hogy a túlmelegedő autó miatt sem támadni, sem védekezni nem tudott rendesen, a végén pedig már csak a túlélésre ment.

„Elég nehéz volt ma a túlmelegedés miatt, sokat kellett vitorláznunk a féktávokon és nem használhattuk az erősebb motorüzemmódokat, helyette biztonsági üzemmódban kellett mennünk. A körülmények ismeretében örülök, hogy a dobogón végeztem és hoztam három pontot Lewison."

A hétvége korábbi részében mindkét versenyző többször említette, hogy nehéz versenyre számít a meleg miatt, Bottas azonban elismerte, hogy ennyire azért nem gondolták, hogy nehéz lesz. „Egyértelműen komolyabb gondban voltunk a túlmelegedés miatt, mint amire számítottunk. Tudtuk, hogy nehéz lesz és vitorláznunk kell majd a féktávon, de nem gondoltuk, hogy ekkora mértékben."

Lewis Hamiltonnak ugyanez volt a gondja, a kerékcseréje során ráadásul még első szárnyat is kellett cserélni a Mercedesén, amivel rengeteg időt veszített. A két kiállással versenyző Vettel így is csak a végén előzte meg.

„Nem érzem úgy, hogy le kellene írnom ezt a hétvégét. Ötödik lettem, pontokat szereztem, most pedig tovább kell lépnünk. Amennyire én tudom, a Ferrarik és a Red Bullok nem szenvedtek a túlmelegedéssel, nekünk viszont egyértelműen komoly gondot jelentett. Jó volt a tempónk, de egyszerűen nem tudtunk versenyezni, ez a pálya felszínre hozta az autónk hiányosságait" – nyilatkozta a Sky Sportsnak.