A Red Bullnál csak dobogós helyet reméltek Verstappentől

Forma-1, Max Verstappen, Tanabe Tojoharu, Osztrák Nagydíj
SPIELBERG, AUSTRIA - JUNE 30: Race winner Max Verstappen of Netherlands and Red Bull Racing and Toyoharu Tanabe of Honda celebrate on the podium during the F1 Grand Prix of Austria at Red Bull Ring on June 30, 2019 in Spielberg, Austria. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Christian Horner a futamot megnyerő versenyzőjét és a motorszállítót is méltatta a hazai pályán elért siker után. A Red Bull és a Honda vezérkara is a helyszínen ünnepelt.

Megismételte a tavalyi győzelmét a hazai pályán a Red Bull, és ahogy 2018-ban, úgy most is meglepetést keltettek a sikerükkel. Max Verstappen ugyan a 2. helyről indulhatott, de nem sokan fogadtak volna arra, hogy a Ferrarinál és a Mercedesnél is gyengébb Honda-motorral a fél mezőnyt megelőzi majd egy igazi erőpályán, és végül felállhat a dobogó legfelső fokára.

Verstappen későbbi sikere a rajtnál teljesen valószerűtlennek tűnt, mivel visszaesett a 7. helyre, még csapattársa, Pierre Gasly is elé került, akit a verseny utolsó köreiben le is körözött. A holland pilótának később sem alakult simán az első etapja, de így is javítani tudott a helyzetén, és Sebastian Vettelt követve az 5. helyre lépett.

Forma-1, Legendák parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, David Coulthard, Mercedes-AMG GT R, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Dieter Quester, Glickenhaus, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Emanuele Pirro, David Coulthard, Patrick Dempsey, Jos Verstappen, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Emanuele Pirro, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Gerhard Berger, McLaren Senna, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Legendák Parádéja, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda Trophy, Osztrák Nagydíj
Niki Lauda Trophy
Forma-1, Niki Lauda sapkák, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, holland drukkerek

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt
Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes

Forma-1, Osztrák Nagydíj, rajt, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes, Hamilton
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Red Bull, Verstappen, Gasly
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Hülkenberg, Magnussen, Renault, Haas
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Albon Grosjean, Haas, Toro Rosso
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Hamilton, Mercedes

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Magnussen, Sainz, Grosjean
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Räikkönen, Vettel, Ferrari, Alfa Romeo

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Verstappen, Gasly, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Leclerc, Bottas, Ferrari, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Räikkönen, Gasly, Alfa Romeo, Red Bull

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Red Bull, Ferrari

Forma-1, Lando Norris, Sebastian Vettel, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lauda zászló

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Christian Horner, Dietrich Mateschitz, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Jamamoto Maszasi, Christian Hornern

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Max Verstappen, Tanabe Tojoharu, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Christian Horner, Tanabe Tojoharu, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Tanabe Tojoharu, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj

„A rajtnál bekapcsolt a lefulladásgátló, túl agresszívre állítottuk a kuplungot – összegzett a holland pilóta. – Utána az első etapom során visszafogott, hogy elfékeztem az egyik gumit az első körben, de így is elég sokáig kint maradtunk. A bokszkiállás után nagyszerű tempónk volt, kissé óvtam a gumikat, de belerázódtam, és egymás után előztem meg a többieket. Az autó szinte életre kelt.”

Verstappen közepes keverékű gumikon indult, de a közvetlen ellenfeleinél tovább kint tudott maradni az első etap során, így a futam nagyobb részére előnybe került a kemény abroncsokon.

Még a kerékcsere előtt a pályán csatázva megelőzte Lando Norrist és Kimi Räikkönent, majd a bokszkiállás után levadászta Sebastian Vettelt, Valtteri Bottast és a koccanással együtt Charles Leclerc-t is. „Nagyon éretten küzdött Vettel és Bottas ellen” – jellemezte a szereplését Christian Horner csapatfőnök.

Bár a Red Bull nem volt kiemelkedően gyors az egyenesekben, Verstappen olyan jól vette az 1-es kanyart, hogy 4-5 körrel a vége előtt már a csapatnál is bíztak abban, hogy ismét megnyerhetik a hazai versenyt, pedig előtte az akkumulátorral és egy kipufogószenzorral is meggyűlt a bajuk.

– folytatta a 21 esztendős versenyző. – Tudtam, hogy kezdem utolérni [Leclerc-t], de azt nem, hogy elég lesz-e vagy sem. Azon is múlt, hogy mennyire gyorsan tudom megelőzni Valtterit, és ez mennyit vesz ki a gumikból” – összegzett Verstappen, aki a tavalyi Mexikói Nagydíjon nyert utoljára, azóta csak a Mercedes pilótái tudtak a dobogó tetejére állni.

A siker komoly mérföldkő a Red Bull, a Honda, és a két vállalat együttműködése számára is. Ez az első futamgyőzelem, amit a csapat nem a Renault motorjával ért el, és a japán gyártó első sikere is 2006 óta, amikor Jenson Button nagy szerencsével megnyerte a Magyar Nagydíjat. 2008 végén elhagyták az F1-et, 2015-től a McLarennel visszatértek, de

a Honda tavalyig inkább a kudarcaival hívta fel magára a figyelmet, a Red Bull partnereként azonban fél év alatt újra futamgyőztessé vált.

„Micsoda verseny, micsoda teljesítmény volt! – lelkesedett Christian Horner a Sky Sports műsorában. – Amikor működésbe lépett a lefulladásgátló a rajtnál, azt hittem, talán a dobogóra eljutunk, de hihetetlen volt, ahogy [Verstappen] átvágott a mezőnyön és menedzselte a gumikat. Visszaesett a fordulatszám, talán túl erős volt a tapadás, ilyenkor az ember szinte csak utas az autójában.”

Horner ritka gesztust gyakorolva a Red Bull hazai versenyén átengedte a konstruktőri trófea átvételét a Honda technikai igazgatójának, Tanabe Tojoharunak, viszont a helyszínen fogadhatta az anyacég, a Red Bull első embere, Dietrich Mateschitz elismerését.

„A motor egyre jobb és jobb lesz – szögezte le. – Az együttműködésünk már az év eleje óta ígéretes, ezen a hétvégén tényleg valóra váltottuk a lehetőséget, és ez az első győzelmük 2006 óta, az első a hibrid korszakban, sok döntéshozójuk itt van Ausztriában, nagyszerű, hogy a termékük ilyen jól működik. Ez az egyik legnagyszerűbb győzelmünk.”