Hamilton pesszimista az új szabályok miatt, de örül, hogy szót kapott

Forma-1, Francia Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes during the Pirelli GP de France 2019 at Circuit Paul Ricard on June 22, 2019 in Le Castellet, France. (Photo by Jose Breton/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Ötszörös világbajnokként és a mezőny egyik legrutinosabb pilótájaként Lewis Hamilton részvétele a 2021-es szabályokról tartott legutóbbi párizsi megbeszélésen kedvező fogadtatásra talált az F1 vezetőinek körében. Hamilton örül, hogy végre a versenyzők véleményét is meghallgatják, a látottak azonban nem igazán nyerték el a tetszését.

Lewis Hamilton az igencsak unalmasra sikeredett Francia Nagydíj után hosszasan beszélt arról, hogy nem a versenyzőket kell hibáztatni az ehhez hasonló futamokért, mivel nem ők hozzák a szabályokat, valamint kifejtette, mennyire fontos lépés, hogy végre a pilótákat is meghallgatják az új szabályok kialakításával kapcsolatban. Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója üdvözölte Hamilton szavait, ugyanakkor kijelentette, a pilótáknak a múltban is lehetőségük lett volna hallatni a hangjukat, ezt azonban nem tették meg. Az ötszörös világbajnok szavai alapján van még mit tenni októberig ahhoz, hogy a 2021-es regulák elérjék a céljukat.

Hamilton örül, hogy részt vehet a szabályok finomításában, a dolgok jelenlegi állásával azonban egyáltalán nem elégedett Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A 2021-től életbe lépő átfogó reformok a költségplafon és a bevételek igazságosabb elosztása mellett a technikai szabályokat is nagyban érintik, az FIA és az F1 célja, hogy az autók aerodinamikájának radikális megváltoztatásával elérje, hogy szorosabb versenyeket láthassunk, az autók könnyebben tudják követni egymást. Hamilton – aki Nico Hülkenberggel és Alex Wurz-cal, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnökével jelen volt az FIA és a csapatok legutóbbi párizsi találkozóján, amelyen az új technikai szabályok véglegesítésének októberre halasztásáról tárgyaltak –

egyáltalán nincs elragadtatva attól, ahol jelenleg a dolgok tartanak.

„Szerintem jó döntés volt kitolni a határidőt, mert véleményem szerint a közelében sem járnak annak, ahol lenniük kellene – nyilatkozta az ötszörös világbajnok a szabálytervezetről. – Néhány komoly változtatást kell eszközölniük az eddigieken arról, hogy milyennek kell lennie a szabályoknak 2021-ben. Ami biztató, hogy Ross [Brawn] és a csapata először végre olyan aerodinamikai csomagon dolgozik, aminek remélhetőleg hatása lesz arra, hogy miként tudják követni egymást az autók.

Az emberek nagyon élvezték az autók sebességét a korai 2000-es években. Meg kell maradnunk Forma-1-nek, a motorsport csúcsának a leggyorsabb autókkal a világon."

Ha a Mercedes világbajnokán múlna, nemhogy nehezítene az autók tömegén, hanem könnyítene rajta Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images/Andy Hone

Hamilton szerint elsősorban azért fontos a versenyzők jelenléte a megbeszéléseken, mert ha valamilyen ötletről elsőre világos, hogy az az autóban ülve teljesen másképp fog kinézni, mint amit a szabályalkotók remélnek, akkor azonnal felteheti valaki a kezét és jelezheti ezt.

– ecsetelte Hamilton. – Nem lehet úgy szabályokat változtatni, hogy ne állna rendelkezésre hozzá minden adat, hogy milyen hatásai lesznek, stb..."

A Mercedes versenyzője üdvözölte, hogy végre a pilóták is hallathatják a hangjukat, noha Ross Brawn szerint ezt korábban is megtehették volna.

„Sok-sok éven át nem szerették volna, hogy a versenyzők beleszóljanak a szabályok alakításába, szerintem ezért nem is szóltunk bele soha. Ők a mérnökök és azok a fickók, akik döntéseket hoznak, mi pedig csak a versenyzők vagyunk.

hogy minden alkalommal néhány versenyző részt vegyen a megbeszéléseken – mondta Hamilton, Brawn a szokásos futamértékelőjében azonban kissé árnyalta ezt a képet. – Az ajtó mindig is nyitva állt a versenyzők előtt, sajnálatos, hogy a múltban ezt a lehetőséget nem használták ki a felek. Jó látni ezt az új kezdeményezést."

Ross Brawn kifejezetten örül neki, hogy Hamilton ráfeküdt a 2021-es szabályváltozásokra Forrás: DPPI/Florent Gooden

Brawn üdvözölte, hogy a sportág jelenlegi legsikeresebb pilótája nyíltan elkötelezte magát amellett, hogy segít helyes irányba terelni a Forma-1 jövöjét, és már várja, hogy a következő találkozókon egykori pilótájával dolgozzon együtt. „Remek lesz közvetlenül a versenyzőktől visszajelzést kapni. Most ki kell dolgoznunk a technikai szabályok részleteit,

Jól tudjuk, hogy a Forma-1-nek fontos irányváltásra van szüksége, ha meg szeretné tartani a státuszát, mint a világ egyik legnagyobb érdeklődést vonzó sporteseménye. Lewis, el vagyunk ragadtatva a te és a többi pilóta hozzájárulásától."